A mindössze 36 évet élt Balázs Ferenc (Kolozsvár, 1901. október 24. – 1937. május 22., Torda) gazdag és egyedi életutat járt be: gépészmérnöknek készült, mégis lelkész lett, bejárta a nagyvilágot, itthon pedig egy aranyosszéki kis faluban, Mészkőn a közösség lelke lett. Templomot épített, orgonát vásárolt, iskolát és lelkészi lakást bővített, ifjúsági daloskönyvet állított össze, népfőiskolát, színjátszó csoportot és dalárdát hozott létre, illetve támogatott, vidékfejlesztő szövetkezetet alapított. Az 1983-ban kiadott Balázs Ferenc-monográfia Nagy Teréz összeállításában közzétett könyvészete szerint hat könyvet, 83 mesét, 87 verset, hét énekszöveget és 125 cikket írt.
Az Álmok szalmája? – Közelítés Balázs Ferenc világához címen műveiből – versekből, levelekből, emlékiratból – olvastak fel a THÉ Trupp Egyetemi Irodalmi Színpad különböző korú irodalomkedvelőkből álló közösség tagjai az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székház előadótermében az Interkulturali-THÉ Egyesület és az EME I. Szakosztálya szervezésében a Kolozsvári Magyar Napok keretében augusztus 18-án, kedden délelőtt 10 órától. Az előadás szakmai tanácsadói Vallasek Júlia és Berki Tímea voltak, rendezői pedig Tar Gabriella Nóra és Egyed Emese. Vallasek Júlia, Balázs Ferenc munkásságának legjobb ismerője válogatott az esemény számára szövegeket, ő maga olvasta fel az első és a zárószöveget.
Az elhangzott szövegek cím szerint ezek voltak: Angollá vedlésem története, Az iskola és a város, A toll meséje, Kikiáltás, A sötét utcák meséje, Erdélytől Erdélyig, Berkely, szeptember 27., Egészségesen egész ember, Búcsúszó és köszöntés, A papot a szájáért tartják, Egyletesdi, Christine levele férje haláláról. Hogy mi mindent, hangulatot, kortörténetet, életrajzot, útinaplót, az egykori erdélyi élet ünnep- és hétköznapjairól szóló beszámolót hallhattak a jelenlevők, azt csak e címszavakkal lehet érzékeltetni. Egy tehetséges ember rövid, de gazdag életének mozaikkockái villantak fel, Oxfordban és az Egyesült Államok-beli Berkeleyben szerzett tapasztalatai, az ázsiai körútján szerzett élményei, Rabindranath Tagoréval való találkozása, a székelykeresztúri unitárius főgimnáziumbeli élet lenyomata és mindenekfelett a Mészkőn végzett lelkészi, valamint közösségszervezői működése. Mindezt élményszerűen, nem kevés öniróniával írta le, s amit az írott hagyatékból a felolvasók megidéztek, érdekes volt, lebilincselő és lenyűgözően időszerű. Az emlékév alkalom arra, hogy akik nem ismerik, megismerjék, akik elfelejtették, felidézzék, akik valódi nép- és közösségszolgálatban gondolkodnak, kövessék.
