A Kolozs Megyei Tanács közleménye szerint 2025-ben több mint 12 400 szülő vette igénybe az Alopedi gyermekgyógyászati távkonzultációs szolgáltatást.
Alin Tișe a Kolozs Megyei Tanács elnöke, a szolgáltatást működtető Kolozsvári Sürgősségi Gyermekkórház képviselőivel közösen elemezte a 0364-917 telefonszámon elérhető Alopedi telefonos ügyfélszolgálat tevékenységét a 2025-ös évre vonatkozóan.
„Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a szülők továbbra is bíznak az Alopedi gyermekgyógyászati távkonzultációs szolgáltatást ellátó orvosok gyors, szakszerű tanácsaiban és ajánlásaiban. A számok önmagukért beszélnek, és ami igazán fontos: a kis páciensek problémáinak többségét sikerült telefonon megoldani, így megelőzik az orvosi rendelők túlzsúfoltságát” – nyilatkozta Alin Tișe.
2025 folyamán az Alopedi telefonos ügyfélszolgálat orvosai összesen 12 433 gyermek állapotát mérték fel telefonon. A szülőknek feltett kérdésekre adott válaszok elemzését követően kiderült, a hívások többsége – 70,20% – olyan ajánlásokkal zárult, amelyek lehetővé tették a gyermekek otthoni gyógykezelését. A szülők egyúttal részletes tájékoztatást kaptak azokról a figyelmeztető jelekről is, amelyek megjelenése esetén személyes orvosi vizsgálat szükséges. A gyermekek 8,2%-ánál azonnali sürgősségi ellátás igénybevétele vált szükségessé, míg tizenöt esetben a mentőszolgálatot riasztották.
Decemberben és januárban hívták a legtöbben az ügyfélszolgálatot; a tapasztalt szakemberek tanácsát elsősorban légzőszervi és emésztőrendszeri panaszok miatt kérték.
A hívások többsége Kolozs megyéből érkezett, de a segítséget kérők 32 százaléka más megyékből és külföldről származott. A legtöbb megkeresést Bukarestből (1 145), Máramaros megyéből (307) és Beszterce-Naszód megyéből (230) kapták.

