1776 tagja van az EKE-nek!
A Gyergyócsomafalva melletti Veresvirág sípálya panziója adott otthont az EKE tavaszi küldöttgyűlésének. A résztvevők március 27-én este érkeztek meg, hogy másnap, március 28-án, szombat reggel kezdetét vehesse a minden évben a nyári EKE Vándortábor helyszínére szervezett tanácskozás.
Idén a 18 tagszervezet 73 küldöttje közül összesen 48-an vettek részt 14 tagszervezet képviseletében a gyűlésen, amelynek házigazdája az idei EKE Vándortábor szervezője, a gyergyószéki EKE volt.
Jelenleg összesen 1776 tagot mondhatnak magukénak az EKE-tagszervezetek, ez hússzal több, mint egy évvel ezelőtt.
Az elnökségi beszámoló egyik alappillérét ezúttal is a várfalvi EKE-Vár munkálatai képezték. Az új közösségi ház a kivitelezés utolsó szakaszába került, az ünnepélyes felavatását májusra tervezzük. Az elmúlt év legnagyobb megvalósítása a közösségi házzal kapcsolatos munkálatok elvégzése mellett az új kapu elkészítése és behelyezése volt.
Az Erdélyi Gyopár hat lapszáma mellett 2025-ben is megjelent a gyermekeknek szóló Gyopárka folyóirat. Szerencsésen összejött egy Erasmus+ projekt is az EKE részére 2026–2027-re. Öt ország (Belgium, Lengyelország, Franciaország, Olaszország, Erdély) hat szervezetének összefogásával a cél 18 szabadulószoba és kincskeresés elkészítése fiatalokkal a környezetvédelem terén, oktatási programok és tankönyvek kidolgozása. A projekt első megbeszélését 2026. március 24–26. között Lengyelországban, Łomża városában tartották.
Nagyon sok időt és energiát fordítottunk az informatikai fejlesztések tervezésébe, koordinálásába és megvalósításába: újragondoltuk az ENYA-t (EKE Nyilvántartó Alkalmazás), elkészült az ekemuzeum.ro és az erdelyigyopar.ro adminisztrációs felülete. A tavaly őszi ERA-közgyűlésen (Európai Túrázók Szövetsége) szerzett tapasztalatokat a saját igényekkel ötvözve elkészült az új EKE-tagkártyák grafikája, amelyek bankkártya méretűek lesznek, és műanyagból készülnek majd.
A gyűlésen felvázoltuk a május 9-10-i EKE-napi rendezvény programját, amelynek során felavatjuk az új közösségi házat az EKE megalakulásának 135. évfordulója alkalmából.
Bár elkezdődött az alapszabály-módosítás megtárgyalása, a végső változatot a nyári küldöttgyűlésen fogják elfogadni.
A gyűlés egyik legfontosabb napirendi pontja az idén esedékes tisztújítás volt, amelyre a könnyebb lebonyolítás érdekében – mint ahogy idén is történt – ezentúl nem a nyári, hanem a tavaszi küldöttgyűlésen kerítenek sort. A közgyűlés döntése értelmében lecsökken az elnökségi tagok száma nyolcról ötre, pontosabban az elnök és a titkár mellett az eddigi hat alelnök helyett csak három fogja segíteni a vezetőség munkáját.
Az újonnan megválasztott elnökség csak augusztustól váltja a jelenlegit, az alábbi összetételben:
elnök: Kovács Lehel István (EKE Brassó); alelnökök: Bartha Botond Zsolt (EKE Szatmárnémeti), Böjthe-Beyer Barna (EKE Marosvásárhely) és Lázár Tibor (EKE ’91 Nagyvárad-Bihar); titkár: Veres Ágnes (EKE–Kolozsvár 1891); cenzor: Lang Éva (Kolozsvár); etikai bizottság: Gergely Mária (EKE Udvarhelyszék), Solti Imre (EKE Csíkszék), Vadász Szatmári István (EKE Gyergyószék).
Meghallgathattuk az idei EKE-tábort érintő híreket is, és ízelítőt kaptunk a tábori túraprogramból.
A táborhely Gyergyócsomafalva belterületén fekszik, a Borsika panzió mellett. A gyűlés előtt, reggel a küldöttek megtekintették a táborhelyet, ahol minden bizonnyal lesz elég hely mind a sátrak, mind az autók számára.
A 27 tervezett túrából öt nehéznek számít, de ezek nem túl hosszúak, így délután 5 óráig minden túrázó visszaérhet a táborba, hogy maradjon idő a közösségi programokra is. Idén a Görgényi-havasok, a Hagymás-hegység és a Gyergyói-havasok szépségeit ismerhetjük meg a tábori túrák során. A magashegyi ajánlatok mellett lesznek gyermektúrák, három honismereti, egy barlangtúra, és mint mindig, három kerékpártúra is.
A www.ekevandortabor.ro oldal április folyamán indul, a regisztráció pedig május 15. körül. A túrák költségét még nem lehet tudni az üzemanyag árának rohamos emelkedése miatt. A szervezők szeretnék idén bevezetni a túrákra való előregisztrációt is.
A gyűlést megtisztelte jelenlétével Dezső László, az EKE tiszteletbeli elnöke, valamint Gyergyócsomafalva polgármestere, Márton László Szilárd és alpolgármestere, Király Szabolcs. A polgármester szerint a csomafalviak vendégszeretők, és igyekeznek ezt meg is mutatni az EKE Vándortábor ideje alatt, augusztus 4–9. között.
Az EKE-tagszervezetek képviselőinek felszólalásaiból sok érdekesség derült ki. A legnépesebb osztály a kolozsvári (245 tag), a gyergyószéki (232 tag) és a csíkszéki (200 tag). Sikeresek voltak a tagszervezetek által 2025-ben szervezett teljesítménytúrák, a magashegyi és a honismereti túrák és egyéb programok, de elhangzott, hogy jó lenne összeállítani egy országos túranaptárat, hogy a különböző tagszervezetek tagjai tudjanak egymás túráin részt venni.
Az EKE készül kiadni az EKE Vándorkönyvet, amelynek célja minél több pecsét összegyűjtése EKE-táborokból, teljesítménytúrákról, EKE-rendezvényekről, belföldi és külföldi csúcsokról, menedékházakból stb. A füzet ára 20 lej, az EKE-tagok a saját tagszervezetüknél érdeklődhetnek a kiadvány iránt.
A gyűlés ugyan este fél nyolckor véget ért, a küldöttek éjszakába nyúlóan folytatták a beszélgetéseket, és osztották meg egymással a tapasztalataikat.
Köszönjük a gyergyószéki EKE-nek a hatékony és élménydús hétvégét!


