Számos tömegközlekedési eszközön ingyen utazhatnak az ukrajnai menekültek

Számos tömegközlekedési eszközön ingyen utazhatnak az ukrajnai menekültek
Mai határozata alapján a kormány ingyenes utazást biztosít az ukrán menekültek számára számos vasúti, vízi és közúti tömegközlekedési eszközön.

A döntés értelmében az ukrán menekültek a romániai ideiglenes tartózkodás vagy átutazás ideje alatt minden Regio és Interregio besorolású vonat másodosztályán ingyen utazhatnak. Ehhez személyazonossági igazolványt, ideiglenes tartózkodási engedélyt vagy más, a román hatóságok által kiállított igazolványt kell felmutatniuk.

A menekültek Ingyenesen használhatják a Duna két partja közt közlekedő kompot azok, akik az Orlivka-Isaccea ukrán-román határátkelőnél jönnek be az országba, és térítésmentesen utazhatnak tovább a folyam Isaccea és Galac közötti szakaszán közlekedő hajókon is - mondta Dan Cărbunaru kormányszóvivő a kabinet mai ülése után.

Az Ukrajnából érkezett, Románia területén ideiglenes tartózkodó vagy azon átutazó személyek számára ugyanakkor a közutakon is ingyenes utazást biztosítanak a megyei vészhelyzeti bizottságok vagy a bukaresti vészhelyzeti bizottság által leközölt kapacitás keretei között.

Rendkívüli helyzetekben, ha a vasúti vagy közúti szállításra nincs mód, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztálya (DSU) a célország jóváhagyásával ingyenes charterjáratot is indíthat azon menekültek számára, akik szeretnének továbbutazni Romániából - mondta a kormányszóvivő.

(Kiss Olivér felvétele)

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A Szociáldemokrata Párt (PSD) csak olyan kormány beiktatását hajlandó megszavazni, amelyben miniszterekkel részt vesz - döntötte el a párt országos politikai bizottsága hétfőn. Az Agerpres hírügynökség által ismertetett határozat szerint a PSD két megoldást lát lehetségesnek a négy hónapja tartó kormányválságra: egy kisebbségi PSD-kormány, vagy egy más pártokkal közösen, "a PSD körül" kialakított koalíciós kormány beiktatását.
Belpol