Megünnepelték a Pirospántlikás zenekar negyvenéves jubileumát is
Az Ethnika Kulturális Alapítvány által 2025. július 13. és 20. között szervezett programot Erdély egyik legautentikusabb hagyományőrző rendezvényeként tartják számon, hiszen itt „csak tiszta forrásból” sajátíthatók el a népdalok, néptáncok és a népi hangszerjátékok. A tábor vonzerejét maga a környezet is garantálja. A szinte teljes egészében magyarlakta falu Nagyenyedtől tíz kilométerre, szőlő- és gyümölcsfákkal, illetve erdőkkel borított dombok között terül el, a Várhegy aljában. Bár a „modern világ” Magyarlapádra is betört, az embernek mégis az az érzése támad, hogy egy igazi faluban találja magát, a vidéki élet hangulatával és minden velejárójával. A rendezvénynek otthont adó Ethnika Kulturális és Sportpark a falu közepén helyezkedik el, a benne található gyönyörű rendezvénycsűr, nagysátor, játszótér, illetve műfüves sportpálya ideális a tánctábor megvalósításához. Innen egy lépésre van a református templom, a szórványkollégium illetve az óvoda és az iskola, így a résztvevőknek nem kell nagy távolságokat megtenniük a programhelyszínek között.
Tapasztalt oktatók tartották a foglalkozásokat
A táborban – a már jól bevált forgatókönyv szerint – néptánc- illetve népdaloktatás zajlott, több korcsoportban, kezdőknek és haladóknak, és nem hiányzott a hangszeroktatás sem. A foglalkozásokat tapasztalt oktatók végezték, ez pedig szintén hozzájárult a rendezvény sikeréhez. Kis István és Kis-Demeter Erika, Hajdara Tamás és Hajdara-Herczeg Hajnalka, valamint Oniga Kristóf és Anglina Anita odaadásának köszönhetően, a résztvevők a tánclépéseket, táncrendeket élvezettel sajátították el – ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy mindenkor hajnali négy-öt óráig mulatoztak a táncházban, amelynek házigazdái Tóth Bence és Tóth-Bóna Boglárka Luca voltak.
Hasonló színvonal volt tetten érhető a hangszeroktatásban is, amelyet Csányi Sándor, Nyitrai Tamás és Nyitrai Lilla, Kónya Előd és Mezei Karsa tartottak. A népdalokat Borbándi-Szabó Zsuzsanna és meghívottjai tanították a hét folyamán, tevékenységüket egy igényesen megszerkesztett és a résztvevők rendelkezésére bocsátott daloskönyv segítette.
Az idei tábor táncanyaga a magyarlapádi, magyarszentbenedeki, szászcsávási, kalotaszegi és gyímesi táncokat tartalmazta, esténként a táncházban is ezen tájegységek táncait gyakorolhatták. A jó hangulatot a Pirospántlikás, a Csegely, valamint Kiss Adorján és zenekara (Magyarlapád), a Kedves Zenekar (Csikszentdomokos), Antal Adorján és barátai (Csíkmadaras), Varga István„Kiscsipás” és a kalotaszegi muzsikusok, Cordoba Florin és a magyarpalatkai muzsikusok, valamint a szászcsávási muzsikusok biztosították. Ezen népi zenekarok jelenléte sokéves barátság tanúbizonyságát jelentette, egyszersmind Erdély szinte valamennyi tájegységének a népzenéjét és néptáncát hozta el a lapádi táborba.
A gyerekeknek remek kézműves foglalkozásokat tartott minden nap a helyi iskolában a falu két elhivatott pedagógusa, Székely-Bányai Andrea óvónő és Szilágyi-Székely Melinda tanítónő, és a nagyszámú érdeklődő miatt több képzős növendék is besegített nekik. Az állandó programok kiegészítéseként a szervezők sajt- és borkóstolót, úgynevezett folk-kocsmakvízt, sporttevékenységeket és egy félnapos kirándulást iktattak a programba. Az Ethnika-parkban gasztró- és kézművesstandok portékái gazdagították a tábori felhozatalt.
A huszonhetedik magyarlapádi táborban több rekord is született. Az első a résztvevő gyerekek létszámára vonatkozik, hiszen soha ennyi gyerek nem jött el a lapádi táborba, mint az idén, összesen mintegy száztíz-százhúszan voltak, a szervezők szerint ez igazán szívmelengető a szórványban.
A másik két különleges kezdeményezésTóth Bence és Boglárka, volt Petőfi-programos ösztöndíjasok nevéhez kötődik, akik – a Hajdara házaspárhoz hasonlóan – küldetésük lejárta után is minden évben visszatérnek Magyarlapádra. Tóth Bence ötletgazda a néhány alkalommal sikeresen végrehajtott lánykörtánc-rekordkísérlet megismétlését tűzte ki célul, és boldogan számolt be lapunknak arról, hogy ez sikerült is. Szintén az ő ötlete alapján első alkalommal szerveztek pontozó-rekordkísérletet, és ez a próbálkozás is sikerrel járt, hiszen a rendezvénycsűr tánctere megtelt ügyesen táncoló legényekkel. A rekordkísérlet ötlete egyébként mindannyiszor lázba hozta nemcsak a tábor résztvevőit, hanem sok lapádi lakost is.
Erdély legidősebb magyar hagyományőrző zenekara
A tábor kiemelt eseményére, a Pirospántlikás zenekar 40 éves jubileumi ünnepségére péntek este, a zárógálára pedig szombat este került sor. A maga nemében a Pirospántlikás is egyfajta rekordnak számít, hiszen Erdély legidősebb magyar hagyományőrző zenekaráról van szó, amelyik kizárólag saját településének és tájegységének népzenéjét muzsikálja. A Pirospántlikás zenekar 1985-ben alakult a kolozsvári táncházmozgalom közvetlen hatására, Kallós Zoltán néprajzkutató biztatására. Nevüket tanítónőjük, Szakács Ida adta, aki abból inspirálódott, hogy a muzsikusok mindig piros pántlikát kötöttek a hangszerekre. A népzene iránti szeretetet és a muzsikálásra való hajlamot szüleiktől örökölték és tőlük is tanultak meg énekelni, hegedülni, brácsázni, bőgőzni, azaz apáról fiúra szállt a tudás, úgy ahogy szokás volt régebben.
A zenekar tagjai: Sipos Ferenc (hegedű), Szilágyi András (brácsa, ének), Turzai András (hegedű, bőgő, ének), Oniga András (hegedű, brácsa, bőgő), Molnár Szilárd (brácsa, bőgő). A zenekar alapítótagja volt Molnár Feri Márton kisbőgős is, aki az 1990-es évek derekán kilépett a zenekarból, amikor polgármesteri tisztséget vállalt. A Pirospántlikás egyik tagja sem hivatásos zenész, a mindennapi életben mindegyikük más szakmában dolgozik, hétvégeken pedig együtt muzsikálnak keresztelőkön, konfirmálásokon, lakodalmakban, néptánc táborokban, falunapi rendezvényeken.
Mindeddig három lemezt adtak ki: Muzsikálni muzsikáltunk (1999), Énekelni énekeltünk (1999), Temető dombjára szállott a rigó (2015, katonadalok), és folyamatban van a jubileumi koncertsorozat anyagának feldolgozása. Ez a koncertsorozat közel harminc helyszínt tartalmaz, köztük van Budapest (Nemzeti Színház), több magyarországi és erdélyi város, valamint számtalan környékbeli kisebb település, ahol fellép a „születésnapi” műsorral a zenekar. A turné páratlan kezdeményezés a szórványban, emberemlékezet óta nem volt példa ekkora méretű népzenei koncertsorozatra Nagyenyed környékén. Megvalósulását az Erdélyi Hagyományok Háza, a Communitas Alapítvány és a Sipmilk Farm támogatta, a néptánctábor megszervezése pedig a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány segítségének volt köszönhető. A pénteki jubileumi előadás kétségtelenül jobban megdobbantotta a Pirospántlikások szívét, hiszen szülőfalujukban adhatták vissza azt, amit a közösségtől kaptak, szüleik, gyermekeik, unokáik, barátaik jelenlétében.
Mit jelentett a tagoknak az eddigi 40 esztendő?
A felejthetetlen előadást követően a tagok elérzékenyülve válaszoltak arra a kérdésre, hogy mit jelent számukra az elmúlt negyven esztendő? Elsőként Oniga András nyilatkozott: „Szinte a kezdetektől jelen voltam valamilyen formában, először gyerekként, körülbelül tizenhat éves koromtól. A muzsika egy kincs volt számunkra, életünk részévé vált. Együtt kereszteltettük, konfirmáltattuk, lakodalmaztuk a gyerekeinket. Egy nagy család voltunk, vagyunk”.
A zenekar legifjabb tagja, Molnár Szilárd szerint: „nagy megtiszteltetés, hogy a Pirospántlikásban zenélhetek. Részemről büszkeség, hogy ápolhatom és továbbadhatom a hagyományokat. Szeretném minél több helyre, külföldre is, elvinni a mi zenénket”.
Bár a zenekar többi tagjával együtt örvendett az eltelt négy évtizednek, Turzai András egyszersmind az elszalasztott lehetőségeket is sajnálta. „Egyszerűen nagyon jó érzés erre a negyven évre gondolni. Talán tudtunk volna többet is tenni, de ez is mindenképp figyelemreméltó, amit elértünk. De mégsem vagyok teljesen megelégedve! Annyi év eltelt, nem csak ennyit kellett volna tennünk, többre kellett volna vigyük! Ennél is magasabb szintre kellett volna emeljük az itteni muzsikát. Csak az volt a baj, hogy mind más egyébbel voltunk elfoglalva… pedig fantasztikus dolog muzsikálni!”
Szilágyi András a megvalósításokat emelte ki és azt, hogy sikerült megszerettetni a felnövekvő generációval a muzsikálást: „Sok munka, sok élmény, sok öröm, sok fáradtság… de ilyenkor, a táborban látjuk az eredményt. Nagyon érdekes, ritkaságszámba megy, hogy Lapádon mindjárt több gyerek játszik hangszeren, mint amennyi táncol, pedig ez fordítva szokott lenni! Alakult egy fiatal zenekar, a Csegely (amelynek vezetője Kiss Csongor – szerk. megj.), aztán létrejött egy még fiatalabb, az Eszteke. A kicsi gyerekek már muzsikálnak itten, első-másodikos gyerekek is már kézbe veszik a hangszert, ez csodálatos. Ennél nagyobb elégtétel nem is létezhet, mert biztos, hogy a Pirospántlikás modellként szolgált számukra. Olyan falvakban, ahol nincs zenekar, a gyerekek se játszanak hangszeren. Kicsi kutya a nagytól tanul – mondja a közmondás, és ez így igaz. A kicsik megkedvelik a nagyoktól, kipróbálják és ha van is hozzá tehetségük, akkor mindjárt bővül a kör”. Sipos Ferenc szerint „egy megérkezés a negyven év. Megérkezés arra az állomásra, amit megálmodtunk a zenekar többi tagjával még a legelején. Egy olyan folyamatról van szó itt Magyarlapádon és környékén, ami nem egy évig, nem tíz évig, hanem – reményeink szerint – egy évszázadig fog tartani. Az apáról-fiúra terjedő tudást akartuk visszaépíteni a mai társadalomba úgy, hogy ez működjön is. Negyven év tapasztalata után úgy vélem, ez sikerült”.
