
Kosztin Áron úgy értékelte: nincsenek könnyű helyzetben, mivel az elmúlt évad annyira gazdag volt és olyan magas művészi színvonalon teljesítettek a kollégák, hogy azt nehéz lesz idén túlszárnyalni.
Megtudtuk: a Kolozsvári Magyar Opera társulata részt vesz a nagyszebeni operafesztiválon, október 6-án Verdi: Traviata című operáját adják elő. A hagyománynak megfelelően idén is lesz csíkszeredai miniévad október 8-a és 11-e között. Műsoron: Traviata, a főszerepekben Miklósa Erika világhírű szoprán, Pataki Adorján tenor és Balla Sándor bariton. Nem hiányozhat Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettje sem, illetve Csajkovszkij Diótörő című balettje.
A Kolozsvári Operabarátok Köre civil szervezet elnöke Tóthfalusi Hajnal beszámolt a november 20-a és 27-e között megrendezendő V. Operanapokról, amely november 20-án Kürti Andrea képzőművész kiállításával, Terényi Ede-könyvbemutatóval és a Kolozsvár Magyar Gyermekkórusa fellépésével kezdődik. November 22-én gyermekfoglalkozásokra kerül sor, november 24-én és 25-én pedig különböző műhelytevékenységeket tartanak a társulat tagjainak és a zeneakadémia hallgatóinak. November 26-án a magyarországi Binder Károly dzsessz-zongorista lép fel. November 27-én kerül sor Mester Dávid gyermekoperájának, az Aranykulcsocskának az ősbemutatójára. A rendező: ifj. Vidnyánszky Attila, karmester: Jankó Zsolt.
Puccini, a kedvenc
- Puccini a kedvenc zeneszerzőm, ezért nagyon örülök Giorgetta szerepének. Itt tudok a leginkább kiteljesedni hangilag és érzelmileg is – mondta Egyed Apollónia.
- Nagyon fontos és izgalmas, tanulságos próbaidőszak vége fele közeledünk. Bizonytalan voltam az elején a szereppel kapcsolatosan, mert ez érett énekest igényel. Amikor 2007-ben a magyar opera társulatának tagja lettem, az első kis szerepem Gherardino (Gianni Schicchi) két mondata volt. Idővel megtanultam Lauretta (Gianni Scicchi) és Angelica nővér szerepét. Ez utóbbit a kolozsvári Román Operában énekeltem pár évvel ezelőtt, Korcsmáros György magyarországi rendező állította színre az operát – utalt a kezdetekre Egyed Apollónia, akit a bemutatón A köpeny egyik főszerepében láthatunk-hallhatunk.
– A Gianni Schicchi című opera Laurettája sosem volt a „várólistámon”. Csak a híressé vált áriát ismertem, ami elcsépeltnek tűnt. Most, amikor megtanultam a teljes szerepet, nagyon megszerettem. Hálás vagyok, hogy Puccinit énekelhetek, mert hangfajom miatt erre nemigen lesz lehetőség – vélekedett Gebe-Fügi Renáta.