Megkezdődtek a kormányalakítási egyeztetések

Nicuşor Dan államfő Kelemen Hunort és Cseke Attilát üdvözli
Megkezdődtek a hivatalos kormányalakítási egyeztetések hétfőn az elnöki hivatalban, ahol Nicuşor Dan államfő politikai súlyuk sorrendjében konzultált a parlamenti pártokkal a kormányválság lehetséges megoldásáról.

PSD: se Bolojan, se Simion 

„A belső konzultációt követően már nem lehet olyan kormányunk, amelynek Ilie Bolojan a miniszterelnöke, és ezt nem csak a PSD tagjai mondták ki, hanem a román parlament is kinyilvánította az elfogadott bizalmatlansági indítvánnyal, amelyet 281 törvényhozó szavazott meg” - jelentette ki Grindeanu. A PSD ugyanakkor azt az eshetőséget is kizárta, hogy nem Nyugat-barát pártok részvételével alakuljon kormány.

Ezeket az alapelveket közöltük az elnökkel, hogy a konzultációk után meg lehessen találni a megoldást' - mondta a szociáldemokrata elnök. 

A szociáldemokraták álláspontja szerint egy technokrata miniszterelnök vezette kabinet gyengébb megoldást jelentene, ezért inkább egy pártpolitikus által irányított kormányt támogatnának.

Készen áll az AUR a kormányzásra 

Az AUR készen áll vállalni a kormányzást és kivezetni az országot a válságból - nyilatkozta George Simion pártelnök hétfőn, az államfővel folytatott egyeztetést követően. A politikus hangsúlyozta, az AUR-é a második legnépesebb parlamenti frakció, jelenleg pedig messze a legnagyobb támogatottsággal rendelkeznek. 

„Vállaljuk tehát a kormányra lépést és kivezetjük Romániát a válságból. Tulajdonképpen ezért nyújtottuk be a bizalmatlansági indítványt” - tette hozzá.

Simion szerint a fél ország az AUR-ba vetette a reményét, ezért a pártnak helyet kell biztosítani a döntéshozatalban, nem lehet mellőzni, ahogy az elmúlt egy évben történt.

Az AUR elnöke elmondta, ismertették az államfővel a Romániát a válságból kivezető intézkedéseik tervét, és készen állnak tárgyalni bárkivel erről. „Mi nem vagyunk felelősek sem a gazdasági, sem a politikai válságért. Nem mi voltunk kormányon, nem mi érvénytelenítettük a választásokat” - jelentette ki Simion.

Véleménye szerint amennyiben nem sikerül új kormánytöbbséget alakítani, előre hozott választásokat kell kiírni, mert - mint fogalmazott - sokkal jobb egy demokratikus megoldás, mint egy laborban született, amely csak súlyosbítja a válságot.

Leszögezték: az AUR csak akkor szavazza meg az új kormányt, ha a párt is részt vehet a megalakításában.

Bolojan: Ha a PSD kormányra kerül, a PNL ellenzékbe vonul

Ha a PSD tagja lesz a jövendőbeli kormánynak, a PNL ellenzékbe vonul - jelentette ki Ilie Bolojan PNL-elnök. Emlékeztetett, a PSD az AUR támogatásával megbuktatta a saját kormányát, ennélfogva a PNL nem lép többé koalícióra a PSD-vel, és nem támogat olyan kormányt, amelyiknek a PSD tagja.

Bolojan azt is leszögezte, alakulata technokrata miniszterelnök vezette kormányt sem támogat, ha abban a PSD is szerepet kap.

Mint elmondta, az elmúlt években több nagy hibát is elkövetett a politikai osztály. Az egyik nagy hiba szerinte az volt, hogy a költségvetés szabta lehetőségeket meghaladó ígéreteket tettek az embereknek, amelyeket nem lehetett teljesíteni, így sokan csalódtak. „A korábbi kormányok ahelyett, hogy a költségvetési egyensúly fenntartására törekedtek volna, egyre nagyobb deficitet idéztek elő, így kerültünk a jelenlegi helyzetbe” - mondta.

A második nagy hiba Bolojan szerint a nagykoalíciók létrehozása volt. Mint hangsúlyozta, hiába volt 60 százalék fölötti parlamenti támogatottsága egy PSD és PNL alkotta kormánynak, mert a szükséges reformok elmaradtak. Bolojan szerint az ilyen kormányzások célja inkább a tisztségszerzés volt, mintsem a reformok.

A harmadik nagy hibának azt tartja a PNL elnöke, hogy olyan embereket neveztek ki fontos tisztségekbe, akik csak haszonszerzésre használták a pozíciójukat.

Bolojan szerint az általa vezetett kormányban a PNL nem követte el ismét ezeket a hibákat. Úgy véli, tisztességesen kormányoztak, őszintén megmondták az embereknek, hogy mire van lehetőség és mire nincs. „A PSD azonban továbbra is olyan elvárásokat generált, amelyeket nem lehet teljesíteni, és menekült a felelősség elől” - fogalmazott. Hozzátette, kormánya igyekezett végrehajtani a szükséges reformokat, csökkenteni a kiadásokat, megteremteni a fejlődés feltételeit, lehívni az uniós alapokat, míg mások akadályoztatták a munkát.

Az USR sem támogatja a technokrata kormányt 

„Ha valamilyen formában, közvetlenül vagy közvetve, továbbvinnénk a koalíciót a Szociáldemokrata Párttal, ugyanazokat a hibákat követnénk el ismét. Nem fogjuk ezt tenni” - szögezte le Ilie Bolojan. 

Dominic Fritz, az USR elnöke szerint már nincs meg a bizalmi alap, amely lehetővé tenné számukra, hogy ismét a PSD-vel közös kormányt alakítsanak, mivel azok az AUR-szal szövetkezve saját kormányuk ellen fordultak.

„A PSD akadályozott, szabotált és zsarolt, éppen ezért nem látjuk, hogyan tudnánk közösen megvalósítani azokat a reformokat, amelyek egy rugalmasabb államot, hatékonyabb közszolgáltatásokat és a kiváltságok visszaszorítását célozzák. Ez azt jelenti, hogy ha a PSD megszerzi a kormányalakításhoz szükséges többséget, mi ellenzékbe vonulunk' - szögezte le Dominic Fritz.

Nyomatékosította ugyanakkor, hogy a jelenlegi válság elsősorban politikai jellegű, így a megoldásnak is politikai jellegűnek kell lennie. Az USR ezért nem támogatja a technokrata kormány lehetőségét - tette hozzá.

Kelemen: jelenleg nem áll fenn a PSD-RMDSZ kormány lehetősége 

Kelemen Hunor kevés esélyt lát arra, hogy a pártokkal folytatott első tárgyalási forduló után megalakuljon a kormánytöbbség.

Az RMDSZ elnöke a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői egyeztetés után úgy nyilatkozott: továbbra is az az álláspontja, hogy egy átlátható, stabil többségnek kell támogatnia a kormányt, függetlenül attól, hogy ki vezeti vagy kik alkotják. „Meg kellene próbálni újraalakítani a koalíciót, vagy egy új többséget létrehozni, ha van ilyen” - fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy az RMDSZ nem javasolt miniszterelnök-jelöltet, de közölték az államfővel, hogy ha korrekt többség körvonalazódik, készen állnak támogatni. A kisebbségi kormányt nem tartják életképes megoldásnak, és az AUR részvételével alakított kormányt sem támogatnának - tette hozzá.

Kelemen Hunor szerint az előre hozott választások nem jelentenének megoldást a jelenlegi helyzetben, de elméletileg, az alkotmány alapján ezzel a lehetőséggel is számolni kell.

Az RMDSZ elnöke elmondta, hogy kétségesnek tartja a hétfői egyeztetések eredményességét, de úgy vélekedett, a konzultációk második fordulója után már körvonalazódhat a kormánytöbbség.

A politikustók azt is megkérdezték, számolnak-e egy PSD-RMDSZ alkotta koalícióval. „Jelenleg ez a lehetőség nem áll fenn” - válaszolt Kelemen. Hozzátette, átlátható, stabil parlamenti támogatás hiányában nem lehet hatékony a kormánykoalíció. „Meg kell próbálnunk találni egy többségi felállást, vagy ha nem is lép be mindenki a kormányba, vállalja fel a támogatását” - jelentette ki az RMDSZ elnöke. 

Az RMDSZ részéről Kelemen Hunor elnök mellett Tánczos Barna ügyvivő miniszterelnök-helyettes, Cseke Attila ügyvivő miniszter, Miklós Zoltán képviselő és Turos Lóránd szenátor vett részt az egyeztetésen. 

A nemzeti kisebbségek parlamenti képviselői azt hangsúlyozták, hogy a korábbi koalíció tapasztalatait érdemes lenne alaposan kiértékelni, és nem személyi, hanem elvi alapon kellene új többséget létrehozni. Fontosnak tartják Románia euroatlanti irányának megőrzését, amely szerintük nem lehet vita tárgya a jövőbeli politikai megállapodásokban.

Şoşoacă: Nicuşor Dan mondjon le! 

A politikai vitákat tovább élezte Diana Șoșoacă, aki az államfőt alkotmányellenes eljárással vádolta a pártokkal folytatott konzultációk lebonyolítása miatt. Szerinte a meghívások sorrendje és a résztvevők köre sérti az alkotmányos rendet, ezért az eljárás jogszerűtlen. A politikus nemcsak élesen bírálta az államfőt, hanem lemondását is követelte, és gesztusként egy alkotmányt és saját köteteit is átadta neki.

Nicuşor Dan folytatja az egyeztetéseket

A megbeszéléseket követően Nicușor Dan bejelentette:addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség. Elmondta: a megbeszélések célja annak feltérképezése volt, hogy milyen feltételek mellett oldható fel a jelenlegi politikai válság, és milyen politikai konstrukció biztosíthatná a lehető legstabilabb kormányzást. Beszámolója szerint valamennyi pártküldöttség ismertette álláspontját és azokat a feltételeket, amelyek mellett venne részt a kormányzásban vagy támogatna egy új kabinetet. „Alapvető fontosságú, hogy a pártok ésszerű időn belül közös nevezőre jussanak” - jelentette ki.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!