Megállapodtak: két minisztere lesz az RMDSZ-nek

A kormánykoalíciós pártok (PNL, PSD, RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója) ma esti megállapodása értelmében a magyar érdekvédelmi szervezetnek két minisztere lesz a következő kormányban.

Az RMDSZ tájékoztatása szerint az új kormány 16 minisztériumból áll: az RMDSZ-nek először lesz pénzügyminisztere Tánczos Barna személyében, aki egyben miniszterelnök-helyettes is, Cseke Attila pedig a fejlesztési minisztériumot irányítja. 

„Azért kértük a magyarok támogatását, bizalmát a kampányban, hogy visszavigyük a józan észt a döntéshozatalba, és hogy megvédjük a polgárokat, a magyarokat az előttünk álló veszélyektől. A kormány legsürgetőbb feladata a költségvetés rendbetétele. Ez a legfontosabb, és mi nem hagyjuk, hogy plusz terheket, adókat rójanak ki a polgárokra” – olvasható az RMDSZ sajtóközleményében.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök közösségi oldalán közzétett videónyilatkozatában rámutatott: az RMDSZ nehéz politikai és pénzügyi, költségvetési helyzetben vállalja a kormányzás felelősségét, és olyan kormányzati munkát kívánnak végezni, amely nemcsak rendbe teszi az ország költségvetését, de ezt adóemelés nélkül akarja megtenni, hogy annak „ne a polgárok fizessék meg az árát”.

A tervek szerint hétfő este beiktatják az új kormányt.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

A Szociáldemokrata Párt (PSD) csak olyan kormány beiktatását hajlandó megszavazni, amelyben miniszterekkel részt vesz - döntötte el a párt országos politikai bizottsága hétfőn. Az Agerpres hírügynökség által ismertetett határozat szerint a PSD két megoldást lát lehetségesnek a négy hónapja tartó kormányválságra: egy kisebbségi PSD-kormány, vagy egy más pártokkal közösen, "a PSD körül" kialakított koalíciós kormány beiktatását.
Belpol