Ünnepélyesen megnyitották az új tanévet a kárpátaljai magyar iskolák

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetsét (KMPSZ) elnöke beszédet mond a kárpátaljai magyar iskolák ünnepélyes tanévnyitóján a református templomban Nagyberegen (MTI / Nemes János)
A magyar kormány feladata az, hogy párbeszédet folytasson, és segítse azokat a helyi kezdeményezéseket és intézményeket, amelyek a közösség megmaradását és boldogulását szolgálják – jelentette ki Kollai István magyarságpolitikáért felelős helyettes államtitkár a kárpátaljai magyar iskolák tanévnyitó ünnepségén.

A közösség jövője elsősorban a családokban, az iskolákban, a gyülekezetekben, a helyi közösségekben születik meg – fogalmazott Kollai István a Beregszász közelében fekvő nagyberegi református templomban.

A magyarságpolitikáért felelős helyettes államtitkár kifejtette: a magyar kormány feladata az, hogy felmérje a helyi igényeket, párbeszédet folytasson, és segítse “azokat a helyi kezdeményezéseket és intézményeket, amelyek valóban a közösség megmaradását és boldogulását szolgálják”. Erre a szemléletre épül majd a következő évek magyarságpolitikája – mondta, aláhúzva, hogy a Magyarország és Ukrajna közötti kétoldalú kapcsolatokat is a kárpátaljai magyarság érdekeinek messzemenő figyelembevételével próbálja alakítani a kormány.

A politikus emlékeztetett arra, hogy már ötödik éve a háborús körülmények ellenére is kinyitnak az iskolák, ami a pedagógusok és a magyar iskolát választó szülők helytállásának érdeme. Kollai István kijelentette, hogy Magyarország továbbra is támogatja a kárpátaljai magyar oktatást az óvodáktól a felsőoktatásig, ezen belül folytatódik a pedagógusok és a gyermekétkeztetés támogatása. Ezenkívül a magyar kormány 115 millió forinttal hozzájárul a Kárpátalján a július végi viharban megrongálódott oktatási intézmények épületeinek helyreállításához.

Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna stabil, demokratikus és sikeres ország legyen, amelyben a nemzeti közösségek valódi értéket jelentenek. Megfogalmazása szerint a kárpátaljai magyar közösség egyszerre lehet erős magyar és Ukrajna sikerében érdekelt közösség is.

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) elnöke az elmúlt tanév legjelentősebb pozitív eredményének a Magyarország és Ukrajna között kisebbségi, valamint oktatási kérdésekben született megegyezést nevezte, amiért mindkét félnek köszönetet mondott. A KMPSZ abban bízik, hogy hamarosan megszületik a kisebbségi iskolai státusz törvényi háttere, ami a szabad anyanyelvhasználat alapja az oktatási intézményekben.

A szövetség elnöke arról is beszámolt, az előzetes beiskolázási felmérések azt mutatják, hogy a háborús helyzet ellenére nem csökkent jelentősen a magyar elsősök száma: közel ezer kisdiák lépte át első ízben az iskolák küszöbét, ami nagyjából 10 százalékkal kevesebb, mint tavaly.

Ferenc Viktória, a Fidesz-KDNP kárpátaljai származású európai parlamenti képviselője kiemelte: munkája során sokszor tapasztalta azt a rendellenességet, hogy egy-egy jogsértés megítélését sokszor geopolitikai érdekek határozzák meg. Azonos mércével kell mérni, függetlenül attól, hogy az adott ország éppen partnere, szövetségese vagy kritikusa az Európai Uniónak. “Mi pedig nem sokat kérünk, csak azt, hogy a gyermekeink magyarul tanulhassanak, hogy az iskoláinknak legyen jövője, hogy a közösségünk szabadon élhessen azokkal a jogokkal, amelyek megilletnek minket” – fogalmazott a képviselő.

 

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!