Hajtunk, egyre hajtunk, aztán egyszer csak megtorpanunk, mert a sors úgy akarja. Nem kell hozzá eget rengető esemény, elég egy erősebb nátha, egy kisebb betegség. A nagyobbakról inkább nem beszélek. Maradjunk annyiban, legyünk hálásak azért, amink van, hogy két lábunkon járunk, és használni tudjuk mindkét kezünket. Szívós alkat vagyok, ritkán szoktam megbetegedni, de ilyenre nem emlékszem, hogy mindenféle prelúdium nélkül egyszer csak a betegség mélyében találom magam. Ilyenkor rá kell jönnöm, hogy az energiatáram véges, s ha beüt a betegség, akkor könnyedén kiürül, ekkor pedig választási lehetőségem nincs: meg kell állnom. Hiába dong a sok gondolat körülöttem arról, hová kellene elmenni, kivel kellene találkozni, mit kellene elolvasni, megírni, hány kilót kellene vásárolni, mit kellene helyrepakolni, hol kellene kitakarítani, mit kellene főzni, mert mind-mind megreked a gondolat szintjén. Egyszerűen nem futja többre, s beáll a kényszerszünet. Mert szükség van rá.
Jóllehet gondolati szinten igyekszem visszatérni a napi teendők mezejére, naponta csak egy‑két feladatot tudok egyelőre bevállalni. Tegnap az egyik ilyen az volt, hogy sós muffint sütöttem. A lányomék osztálykirándulásra mennek, az indulás napjára pedig jobban fel kell pakolni őket élelemmel, s mivel vásárolni sem tudtam, abból kellett gazdálkodom, ami itthon van, és valami nagyon egyszerű, gyors, bonyodalommentes és finom formát kellett választanom.
A muffin talán a legegyszerűbb sütemény a világon, és mivel nem desszertnek szántam, sós változatot készítettem. A lányom nagy spagettirajongó, ezért gondoltam, hogy ez a mediterrán muffin, ami az olasz konyha klasszikus ízeit ötvözi, könnyed, sós falatka – illatos bazsalikommal, zamatos paradicsommal és olvadó sajttal – a kedvére lesz. Amikor nincs lehetőség tésztát főzni, s kirándulásra felcsomagolni, jól jön az egyszerű muffin, hiszen puha, illatos, és minden falatjában ott a paradicsom, a sajt, az olajbogyó és a friss bazsalikom. Mint egy minispagetti, csak sokkal egyszerűbben, kézbe fogható formában.
Hozzávalók:
egy bögre* tej
2 tojás
4 ek. olívaolaj
egy bögre liszt
1 bögre zabpehely
2 ek. chiamag
2 kk. sütőpor
egy kk. só
¼ kk. fokhagymapor
¼ kk. hagymapor
5 db szárított paradicsom
100 g zöld olajbogyó
1 bögre reszelt sajt
2 ek. apróbbra vágott bazsalikom (ha nincs friss, mehet egy fél kiskanál szárított bazsalikom)
*A bögre mint mérőeszköz értendő.
Elkészítés:
A nedves hozzávalókat (a tejet, tojásokat, olajat) alaposan elkeverem. Hozzáadom az apróra vágott paradicsomot és olajbogyót, a legvégén a bazsalikomot is.
A száraz hozzávalókat is előkészítem: a lisztet, a zabpelyhet, a chiamagot, a sütőport, a sót, a fokhagyma- és hagymaport alaposan elvegyítem. Hozzáadom a reszelt sajtot is, azzal is alaposan összeforgatom.
Amikor ezzel megvagyok, a száraz és a nedves hozzávalókat lazán összekeverem, azaz csak éppen annyira, hogy elvegyüljenek. Tíz percre félreteszem pihenni. Erre azért van szükség, mert ebben a pillanatban még nagyon folyósnak tűnik a tészta. Azonban ha kicsit állni hagyjuk, a zabpelyhek magukba szívják a nedvességet, és sűrű masszát kapunk. Pont annyit, amennyi 12 darab muffinformában elfér. Nem volt itthon muffinpapírom, így sütőpapírból rögtönöztem a formákat, amelyek teljesen beváltak, mi több, egyfajta modern, rusztikus eleganciát kölcsönöztek a süteményeknek. Eszembe jutott, hogy egyszer már használtam ezt a megoldást, akkor is azért, mert nem volt muffinpapírom itthon, s mint most kiderült, azóta sem vásároltam. Most pedig elgondolkoztam rajta, hogy szükség van-e rá, vagy fölöslegesen kidobott pénz, amikor az egyszerű, sima sütőpapírral is ilyen szépen meg lehet oldani a papírproblémát.
A muffinformás tepsit 175 fokos sütőbe tolom, és nagyjából húsz perc alatt készre sütöm. Tűpróbával ellenőrzöm. Ha megsült, rácsra teszem, hagyom kihűlni. Roppant ízletes, puha, enyhén sajtos, olívás, paradicsomos, bazsalikomos muffin a végeredmény, ami tartalmas uzsonna lehet otthon, iskolában, munkahelyen vagy kiránduláson.
