ÖSSZEFOGLALÓ
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy normális körülmények között a vasárnapi bukaresti időközi főpolgármester-választás eredményének nem kellene közvetlen hatást gyakorolnia a kormánykoalíció működésére. Mint emlékeztetett, a választások időpontjáról is ugyanaz a koalíció döntött korábban. Hozzátette: a felek elvben abban is megegyeztek, hogy a kampány során „civilizált módon” járnak el. „Hogy ez mennyire sikerült, azt önöknek és az állampolgároknak kell megítélniük” – válaszolta arra az újságírói kérdésre, befolyásolhatja-e a kormány jövőjét a vasárnapi voksolás.
A kormányfő kitért arra is, hogy a kabinet betartotta az eljárási szabályokat a bírák és ügyészek nyugdíjazását módosító törvénytervezet beterjesztésekor. Bolojan reményét fejezte ki, hogy az alkotmánybíróság a javasolt intézkedéseket mind társadalmi, mind etikai szempontból helyesnek, egyben alkotmányosnak fogja találni. Mindezt annak fényében mondta, hogy a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék pénteken bejelentette: megtámadja a tervezetet az alkotmánybíróságon.
A miniszterelnök szerint a koalíció szolidaritását a közelgő bizalmatlansági indítványról szóló parlamenti szavazás teszi majd próbára. Mint fogalmazott, a politikai stabilitás kulcsfontosságú Románia nemzetközi megítélése, a költségvetés kiszámíthatósága és a gazdaság megerősítése szempontjából, ezért „minden kormánypártnak megvan a maga felelőssége”.
A sajtótájékoztatón Bolojan a budapesti és bécsi látogatásairól is beszámolt, kiemelve, hogy a régió energiapiacainak összekapcsolása elengedhetetlen Románia energiabiztonsága és árszabályozási mozgástere szempontjából. Ennek jegyében – közölte – együttműködési megállapodást készít elő Románia és Magyarországaz elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növelésére. A miniszterelnök szerint Orbán Viktor magyar kormányfővel abban állapodtak meg, hogy megduplázzák az Arad megyei kapacitásokat, és új hálózatokat építenek ki Románia északnyugati részén.
Bolojan hozzátette: az osztrák kormány is készen áll bővíteni a Magyarország és Ausztria közötti átviteli kapacitást, ami megkönnyíti az energia importját és exportját, valamint hozzájárul az árak optimalizálásához. A folyamatot az Európai Bizottság is támogatja, uniós forrásokat biztosítva az infrastruktúra fejlesztéséhez.
A kormányfő szerint Romániának továbbra is mérlegelnie kell az energiatermelés növelését, mert az ország időszakosan importra szorul. Példaként a radnóti hőerőmű korszerűsítését és a folyamatban lévő napelempark-beruházások finanszírozásának folytatását említette, hozzátéve, hogy ez hosszú távon hozzájárulhat az energiaárak mérsékléséhez és a piac stabilizálásához.
IDŐKÖZI FŐPOLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS: BĂLUȚĂ - 27, CIUCU - 24, DRULĂ - 21, ALEXANDRESCU - 18 SZÁZALÉK - A CURS és az Avangarde felmérése szerint a vasárnapi időközi főpolgármester-választáson a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, Daniel Băluță a bukarestiek szavazatainak 27 százalékát, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje, Ciprian Ciucu a 24 százalékát, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje, Cătălin Drulă a 21 százalékát, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által támogatott Anca Alexandrescu független jelölt pedig a 18 százalékát szerezné meg. Az adatok szerint Ana Maria Ciceală (SENS) támogatottsága 5 százalékos, George Burceáé (POT) pedig 3 százalékos. Más jelöltre szavaz a bukarestiek 2 százaléka. A felmérés 1382 fős mintán készült, ±2,6 százalékos hibahatárral.

