Levelek a Farkas utcából – no, nem abból, hanem egy másikból

A rendező-operatőr, Arjun Talwar kutatómunkájában a modern európai kép és a posztkommunista, melankolikus világ elevenedik meg (FOTÓ: BERLINALE.DE)
Véletlenszerűen választottam ki azt a filmet, amelyet megnéztem hétfőn a 24. TIFF-en. Arra számítottam, hogy az este tíz órára időzített vetítésen kevesen lesznek, ám nagyobbat nem is tévedhettem volna, a Művész moziba menet a Főtér és az Egyetem utca tele volt élettel. A moziterem is megtelt. A Levelek a Farkas utcából (Letters from Wolf Street, eredeti címén Listy z Wilczej) olyan dokumentumfilm, amely akár nálunk is játszódhatna – no, nem a mi Farkas utcánkban, de bármelyik monostori utcában igen. Amikor az első képkockákat lejátszották, és Varsó tereit, embereit, azok mindennapjait, posztkommunista életterét láttuk, azt mondtam magamban, „igen, ez ismerős”.

A Berlinálén bemutatott alkotás Arjun Talwar indiai származású rendező filmje, amely személyes reflexiókon keresztül járja körül azt a kérdést, milyen bevándorlóként Lengyelországban élni, és hogyan viszonyulnak ehhez az ott élők. Talwar tíz éve költözött az országba, de nem találja a helyét, ezért útra kel, hogy válaszokat keressen, így a Farkas utca lakóit – a boltost, a postást, a járókelőket – kezdi filmezni. A projekthez közben az egyik régi egyetemi barátja, Mo – aki szintén bevándorló – is csatlakozik, együtt a saját útjukat, identitásukat is keresik. A film emellett Talwar életéből is feltár egy-egy darabkát, aki az egyik barátjával, Adival költözött az országba. Amellett, hogy útkeresést láthatunk, Adi tragikus halálát is megpróbálja feldolgozni. Az ezzel kapcsolatos összefüggések és ráeszmélések a film meghatározó pontjaivá válnak.

A filmben a modern európai kép és a posztkommunista, melankolikus világ elevenedik meg, a szürke, második világháború nyomait őrző utcákon kínai étkezdék vannak, a kontrasztot a film vizuálisan is remekül érzékelteti.

A dokumentumfilm játékideje alatt gyakran felmerül a kérdés, hogy meddig kell valahol élni ahhoz, hogy ne érezze valaki kívülállónak magát. Érdekes, hogy ezt a kérdést Lengyelországban egy indiai filmes tette fel magának, viszont erdélyi magyarként több ponton is rezonáltam vele és Móval, ahogyan járták Varsó utcáit, és próbáltak választ lelni a kérdéseikre.

Talwar felfedezőútja nyers képet tár a néző elé. A rendező még akkor is csak tartozni szeretne valahová, amikor neonáci felvonulások kereszttüzébe kerül. Ez az erkölcsi és identitásbeli vívódás végigfeszíti a filmet, amely azt mutatja meg, milyen az, amikor valaki két – vagy több – kultúra között reked. A személyes alkotói útkeresést társadalmi és kulturális megfigyelésekkel ötvözi. Korlenyomat arról, hogy milyen most bevándorlóként élni a nyugati társadalomban.

A vetítés után közönségtalálkozót tartottak a rendező-operatőrrel, Arjun Talwarral és a film másik írójával, vágójával, a svájci származású Bigna Tomschinnal. A beszélgetésen az alkotóktól megtudtuk, ez soktémás, sokszereplős film, amelyet három évig forgattak. A rendező sok időt töltött az utcán annak érdekében, hogy a főszereplőket megtalálja. Kiderült, rengeteg dolog az utómunka során állt össze. A narráció – amelyet Talwar és Tomschin együtt írtak – csak a forgatás után készült el. Ez segített összekötni az embereket, a témákat, és Arjun történetét is belefűzni a filmbe.

A rendező arra a kérdésre, hogy mit jelent számára az otthon, azt válaszolta, ez nehéz kérdés, a film is foglalkozik vele. Hozzátette, sok időt tölt Lengyelországban, de mostanában Indiában is. „Azt hiszem, ott van az otthon, ahol van valamiféle közösséged – ez nem feltétlenül a szülőhazád. Nekem több helyen van »otthonom«” – válaszolta.

A filmkészítési élménnyel kapcsolatban az alkotók úgy vélik, ha személyes filmet készítenek, az segít feldolgozni a belső dilemmáikat. Elmondták, közösségre leltek az utca lakóiban, és rájöttek: nem kell egy egész ország ahhoz, hogy valahová tartozzanak. „Mindketten bevándorlók vagyunk: én Indiából, ő Svájcból. A film megváltoztatta, hogyan érezzük magunkat ott” – mesélte Bigna Tomschin.

Az is felmerült, hogy miért hagyták benne a filmben azt a jelenetet, amikor az egyik férfi arról beszélt, hogy az Ázsiából jövők szemetet szednek. Az alkotók elmondták, ezen ők is sokat vívódtak, hiszen a megszólaltatott emberek többsége kedves, a férfi viszont nyíltan rasszista, ezért felmerült a kérdés, hogy mutathatnak-e ilyet. Később arra a következtetésre jutottak, hogy ezt is meg kell mutatni. „A kritika a filmben nem direkt, inkább a sorok között van jelen. Ez a jelenet viszont fontos volt ahhoz, hogy látható legyen: a rasszizmus valóságos probléma” – mutatott rá.

A közönségtalálkozó végén Kiss Olivér kollégám magyarul gratulált Arjun Talwarnak, aki szintén magyarul válaszolt. A beszélgetésen egyébként ez is felmerült, megtudtuk, Arjun nyelvórákon tanult meg magyarul. „Ő nagyon jó a nyelvekben. Én nem vagyok ilyen jó, de próbálkozom” – jegyezte meg viccesen Bigna.