A reggeli nyitókoncerteket követően a nap első felében a legkisebbeket az Orgelkids gyermekfoglalkozás várja. A Hollandiából származó, mára világszerte ismert oktatási programon a résztvevők Gesztesi-Tóth László budapesti orgonaművész irányításával kisméretű sípos orgonát építenek össze, amelynek hangját a foglalkozás végén meg is szólaltatják.
Délután a közönség kettős CD-bemutatón is részt vehet. A Csengeri Kostyák Zsuzsa (csembaló) – Gábor Előd (barokk hegedű), valamint a Kovács Katalin (csembaló) – Szászvárosi Sándor (viola da gamba) alkotta előadópárosok frissen megjelent Bach-felvételeikből mutatnak be részleteket.
A tavaly felszentelt Hahn-barokk orgonát Amalia Goje Erdős orgonaművész szólaltatja meg. Műsorán az orgonamise második nagy ciklusának korálfeldolgozásai szerepelnek, amelyek a lutheránus hit alapvető témáit járják körül.
Bálint János fuvolaművész és Erich Türk csembalóművész – a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia oktatóinak – hangversenye után a maraton műsorán ismét felcsendülnek Bach monumentális Goldberg-variációi, ezúttal az európai koncertkörúton lévő Cipriana Smărăndescu csembalóművész tolmácsolásában.
A maraton ünnepi záróhangversenyének meghívott szólistái Bátki Hédi barokk oboaművész, Sámson Melinda szoprán, Szövérdi Csilla hegedűművész, valamint a kolozsvári származású, jelenleg Londonban élő világhírű hegedűművész, Debreczeni Kati. A szólistákat a Kolozsvári Barokkzenekar kíséri Szövérdi Csilla koncertmester vezetésével. A műsoron a Weichet nur, betrübte Schatten világi kantáta, az E-dúr hegedűverseny, a d-moll kettősverseny valamint A fúga művészete nagyívű ciklusának részletei szerepelnek.
A támogatók nagylelkű hozzájárulásának köszönhetően a koncertek látogatása ingyenes. Az esemény valamennyi hangversenye online is követhető lesz a Bach-maraton Facebook-oldalán.

