Hiszem és vallom: a nyitott szemmel járó és a társadalmi folyamatok, történések és a trendek megfigyelésére összpontosító alkotók olyan produkciókat képesek létrehozni, amelyek megviselik az ember lelkét. A valóság minden esetben felülmúlja a képzelőerőt – a fikció képtelen olyan döbbenetes fordulatokra, mint amilyenre a dokumentumfilm.
A kezdőnapon, pénteken elsőként az 1936-ban készített Things to come (Ilyen lesz a jövő) című filmre voltam kíváncsi. Elképesztő, mennyire pontosan előrelátták a második világégést. Csak azzal fogtak mellé, hogy nem húsz, hanem „csak” hat évet tartott. Előrevetítették az űrkutatást is.
Lélektépő tényfeltárás az ukrán háborúról
A második produkció, a 2000 méter Andriivkától lélegzetelállító volt. Az ukrajnai háború szörnyűségeit bemutató alkotás a rendező-operatőr (Mstyslav Chernov) által rögzített anyagból és a kelet-ukrajnai frontvonalon harcoló ukrán katonák védősisakjaira rögzített kamerák horrorisztikus képsoraiból állt össze. Százhét perc vér, öldöklés, szenvedés, ordítás, halál, temetés, lélektépő harci jelenetek. Természetesen felmerülhet a kérdés: miért néz meg ilyesmit valaki. Mert a struccpolitika, a szívszaggató valóság kizárása a hibák megismétléséhez vezet. S azért is, mert a valóság megismerése hozzásegít az összkép kialakításához, végigvezet a megismerés folyamatán.
A nyitógálán vetített Christy filmről tudtam, hogy fikció, színészek betanult szöveget „olvasnak fel” benne, ezért nem hatott meg. A tanárnőjébe beleszerető norvég tinédzserlány története [Dreams (Sex, Love)] viszont meghatott, a színészi tehetség több szereplőnél is megmutatkozott. A trilógia első részének megtekintése arra serkentett, a másik két részt is nézzem meg, ha marad idő a dokumentumfilmek után.
Szabadíts meg a férjem szeretőjétől!
Számomra nincsenek kiábrándító dokumentumfilmek. Azt hittem, az IloveRuss ilyen lesz, aztán magával ragadott, s szinte lenyűgözött. Utóbbi viszont a Tova Mozard rendező és Octavian Dăncilă, a Győzelem (Victoria) filmszínház vezetője, filmes szakember közötti beszélgetés alatt tört fel bennem. A másod- és harmadrendű szerepeket „elcsípő” hollywoodi színész élete elmegyógyintézetben végződik, ám az odavezető út szinte csak jóval van kikövezve.
Az eddig látott dokumentumfilmek legütősebbike, a Mistress Dispeller (Szeretőlekoptató Kft.) a kínai társadalom egyik sajátosságát viszi vászonra: az 1,4 milliárd lakost számláló országban cégeket hoztak létre azok, akik a szó szoros értelmében képesek lekoptatni a férj vagy a feleség szeretőjét. Itt a piaci rés, hiszen nálunk ezt még nem csinálta meg senki.
Fantáziavilág-fotós Pakisztánban
Egy pakisztáni fotós világába kalauzol a Make it look real című produkció. A fiatal vállalkozót Belgiumba emigrált, szintén pakisztáni férfi fényképezi, amint az ügyfeleket fogad, s különböző hátterű fotómontázst készít. A műkellékek között akad tigris, oroszlán, de van katonai helikopter, vadászgép és természetesen Kalasnyikov golyószóró is. Elvileg mindenki tudatában van annak, hogy ezek mind hamisítványok, de (legalább) jól néznek ki. A fotós szomorúan tudatja a rendező-operatőrrel, hogy az utóbbi időben csökkent a hangszerek és a hegyi vagy virágos, ám exponenciálisan nőtt a katonai jellegű hátterek iránti érdeklődés. Élmény volt számomra a vetítés, ugyanis december elején több pakisztáni városban is jártam.
