Néhány nappal ezelőtt megkérdezték tőlem, hogy milyen illatok jutnak eszembe, ha a gyerekkorom karácsonyára gondolok. Megköszöntem a kérdést, most gondolkodtam el ezen először, s rá kellett jönnöm, hogy nem a mézeskalács, a vanília, a narancs vagy akár a kürtőskalács pergeltcukor-illata jár körbe, hanem a füstölt húsé, amit a töltött káposztába főzött bele nagymamám, édesanyám, hogy az étel még finomabb legyen.
Ennek egyszerű oka van. Amikor gyerek voltam, nem dúskáltunk a cukorban, vaníliában, sőt még lisztben, vajban sem. Kész csodaszámba ment, ha hozzájutottunk egy-két narancshoz vagy banánhoz, s amikor megtörtént a csoda, nagy becsben tartottuk ezeket a kincseket, beosztva és leosztva minden falatot, hogy minél tovább eltartson.
Minden évben gondosan simítgattuk ki a „ókori” szaloncukrok színes sztaniolpapírját és az alatta lévő fehér „alsószoknyát”, hogy legyen mibe csomagoljuk következő karácsonykor a színesített cukorból készített szaloncukor-formájú édességeket, abban az illúzióban hintáztatva magunkat, hogy valódi szaloncukor van a fán. Féltve őriztük a még nyáron kapott csomag kókuszreszeléket is, hogy karácsonykor kókuszos kocka vagy kókuszgolyó készülhessen belőle.
Hús is csak azért volt az asztalon, mert disznót tartottunk. Abban az időben a kisvárosban szinte mindenki nevelt disznót, még az olyan családok is, mint mi, akik tömbházban éltek. Nem a fürdőkádban, hanem általában került családi barát, aki házban lakott, és megengedte, hogy az ő disznója mellett egy baráti disznó is nevelkedjen. A karácsonyi vacsora rendszerint töltött káposzta volt, extra füstölt hússal vagy kolbásszal főzve, jelezve az ünnep fontosságát. A 54 négyzetméteres lakást karácsony idején a hosszasan készülő töltött káposzta illata lengte be.
Káposztaevő nemzet vagyunk, a káposztás hús volt a nemzeti eledelünk a fűszerpaprika, és a neki köszönhetően nagy teret hódító gulyáskorszakunk előtt. Ennek ellenére a kelbimbókkal nem annyira szoros a viszonyunk. Talán azért, mert amikor a kelbimbót a 19. század elején kifejlesztették Belgiumban (ezért is hívják a románok brüsszeli káposztának, az angolok pedig brüsszeli bimbónak ezt a zöldséget), akkor mindenki a fűszerpaprika csodálatával volt elfoglalva, senki nem figyelt ezekre a mini-káposztafejecskékre. Bár roppant egészséges, a gyerekek széles ívben kerülik a kelbimbót, sőt minket, felnőtteket sem mindig győz meg. Bevallom, én is kóstoltam már olyan kelbimbós ételt, amiről tudtam, hogy másodjára nem fogom kérni.
Megbízható forrásból tudom, hogy márpedig a kelbimbó finom, csak természetesen tudnunk kell, mit kezdjünk vele. Például, ha parmezán sajton sütjük meg olívaolajjal meglocsolva, akkor hihetetlenül finom köretet kapunk, de szerintem még finomabb, ha csak simán kenyérrel, borkorcsolyaként tálaljuk. Szoktam mondani, hogy gyakran a legegyszerűbb dolgok a legfinomabbak, mégis nehezemre esett elhinni, hogy csupán két hozzávalóból – kevés fűszerrel kiegészítve –, ilyen príma falatkákat lehet készíteni abból a kelbimbóból, amit eddig inkább elkerültünk, mint felhasználtunk. Olyannyira finomra sikeredett, hogy az izgalom hevében egy borkóstolóra is elvittem. Bátran mondhatom, hogy nem csupán nekem ízlett, hanem a jelenlévők is díjazták az ötletet.
Hozzávalók:
egy kg kelbimbó
3-4 ek. olívaolaj
½ kk. olasz fűszerkeverék (bazsalikom, kakukkfű, oregánó)
¼ kk. fokhagymapor
só ízlés szerint
50 g reszelt parmezán
Elkészítés:
A fűszereket az olajjal összekeverem. A kelbimbókat tisztítás után kettévágom, a fűszeres olajjal alaposan elkeverem. A sütőt 180 fokra előmelegítem.
A tepsit sütőpapírral kibélelem, némi olívaolajat szétkenek rajta, és vékonyan megszórom parmezán sajttal. Erre helyezem rá a félbevágott bimbókat, a vágott felükkel lefele borítva. Sütőpapírt teszek a tetejére is, ez azért szükséges, mert tapasztalatom szerint (de lehet, hogy ez csak az én sütőm hóbortja) a teteje túl hamar megég. Azt vettem észre, hogy ha a bimbók nincsenek teljesen átsülve, kicsit kesernyések, úgy is finom, aki szereti ezt a fajta ízt, nekünk azonban jobban ízlett jól átsülve. Sőt, számomra teljesen kihűlve, akár másnapig pihentetve, kenyéren, falatkának tálalva volt a legfinomabb. Meglepően finom.
Csupán néhány perces, pofonegyszerű előkészülettel isteni vendégváró étel lesz belőle. Az aljára piruló sajt, meglepően jó párost alkotva, tökéletesen kiegészíti a sült bimbókat. Nálunk egyből felkerült a nagy kedvencek listájára.
