Árkossy István – Az idegen bolygó című kiállítása
Lucian Nastasă-Kovács ismertette, hogy az előző napi Árkossy-könyvbemutatót követően ma a művész kiállítás-megnyitójára kerül sor. „Rendkívül sokoldalú művészt ismertünk meg személyében, aki ritkán állítja ki ugyanazt a festményt kétszer. Munkássága teljes, lezárt, hiánytalan és egységes egészet alkot” – mutatta be az igazgató a művészt.
„Idegen bolygón keressük az otthonlét érzését, de a galaktikus utazás közben arra döbbenünk, hogy amit keresünk, az bennünk van” – hangsúlyozta Grezsa Csaba magyar főkonzul. Festményeiről így fogalmazott: „képi nyelve fegyelmezett, a részletek aprólékos kidolgozása mögött kozmikus távlatok nyílnak meg, A kompozíciókban a rend és a titok egyensúlya teremti meg azt az atmoszférát, amelyben a szemlélő nem csupán nézővé, hanem felfedezővé válik” – mondta.
Vákár István, a megyei tanács alelnöke szerint a mai megnyitó „nagycsütörtöki szentmise”, s meglátása szerint „ezekben a perfekt megtervezett munkákban több a fekete. Elmagányosodó társadalmunkra jellemző az idegenség, de a művész hazatért és otthont teremtett a múzeumban” – jegyezte meg.
Portik Blénessy Ágota: a tárlat izgalmas időutazásra invitál
„Ez az első szakmai együttműködésem a művésszel, aki a kiállításszervezésben oroszlánrészt vállalt. A technikai tökéletesség, ami a képein is látszik, ebben is megmutatkozott” – fogalmazott a kiállítás kurátora, Portik Blénessy Ágota.
Hozzátette: a művész alaposan előkészítette és megtervezte ezt az anyagot is az elsős fázistól az utolsóig, a megvalósulásig.
„Tökéletesen eltalálta a munkák számát, szerintem már behunyt szemmel is ismeri a termek minden szegletét, hisz harmadik alkalommal állít ki a Bánffy-palota homlokzati termeiben. Erre a kiállításra is kompakt sorozatot tár a nézők elé, ami az utóbbi elmúlt év termése. Izgalmas időutazásra, galaktikus utazásra invitál bennünket, ami most különösképpen aktuális: az emberi egyetemes létnek az egyik általános témáját boncolgatja és járja körbe, ami földrajzi és politikai határoktól függetlenül bármikor megállja a helyét. Tamási Áron-idézettel indítom el a gondolatomat, az Ábel-trilógiából: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne” – hangzik el a főhős gondolata. A 21. század emberének, Tamási Áron mondata nem pusztán megnyugtató kijelentés, hanem a teljesítésre váró feladat. Egzisztenciális kérdésfelvétel, amely az emberi lét egyik mély tapasztalatát nevezi meg, az otthonosság keresését egy alapvetően idegennek érzékelt világban” – fogalmazott a kurátor.
„Térbeli, kozmikus távlatokat bejáró utazás”
„Az idegen bolygó kiállítás ennek a keresésnek a vizuális lenyomata, amelyben a művész nem egy időben zajló történelmi kalandozásra invitál, hanem térbeli, kozmikus távlatokat bejáró utazásra, nem földrajzi távolságokat barangol be, hanem ontológiaiakat: a lét ismerőssége és idegensége közötti feszültségeket teszi láthatóvá, vizuálisan érzékelhetővé. A látogató – akár egy keresztút stációit – körbejárja a kiállítást, egyenként elidőzve mindegyik állomásnál. A perspektívát nélkülöző sötét, kozmikus háttér előtt különböző képsorok elevenednek meg, amelyek sokkal több kérdést vetnek fel az ember természetéről, önmagunkról, a jó és a rossz között összemosódó határról, az emberi kapcsolatok valódiságáról, a kommunikáció korlátairól, vagy a háborúk borzalmairól, a hatalomvágyról. Az időtlenségben lebegő, kromatikailag elkülönülő fekete-szürke-fehér és színes síkok vibráló játéka ösztönös feszültséget teremt a nézőben, így növelve a képek drámaiságát. (...) Az egzisztenciális problémák tárgyalása is rejtett, humorral, iróniával, szarkazmussal fűszerezve, ezekkel mintegy feloldva a tartalom által ránk nehezedő súlyt. Ettől lesznek képei »életszagúak«, bár grafikailag és formailag mindvégig párhuzamos mesevilágban járunk. Kompozícióiban szekventált képsort tár a befogadó elé, izgalmas, kihívásokkal teli utazásra invitálja a nézőt, a formák és jelek a munkákban nem magyarázatot kínálnak, hanem megállásra, gondolkodásra, értelmezésre, állásfoglalásra késztetnek. Munkái igényesek és pedánsak, kontúrjai és vonalai élesek, határozottak, színei tiszták, kontrasztjai erősek. Vászonra kivitelezett, színes grafikák ezek, amelyek perfekcionista technikai kivitelezése szinte digitális képgrafika hatását kelti. Ceruzarajzai végtelen árnyalatokat, és leheletnyi finomságokat mutatnak, így téve tanúságot a művész papírra vitt zsonglőrmutatványairól, amelynek ívelt vonalait, fény-árnyék kontrasztjait egy építész is megirigyelhetné. Tusrajzai szabadabb gesztusértékű vonalakból építkeznek. A sorozatban felbukkanó »idegen bolygó« nem az univerzum valamely messzi pontján helyezkedik el, hanem valahol az emberi tudat és képzelet peremvidékén. A művész nem távoli, párhuzamos világ leírására vállalkozik, hanem arra a bizonytalan, izgalmas utazásra hív bennünket, amely végén mégiscsak önmagunk és a valóság megismerése, megértése felé vezet. Ez a bolygó az érzékelés, a kollektív emlékezet és a képzelet határvonalán lebeg. Idegen, mert ismerős elemeit új rendbe szervezi, és ismerős, mert kételyeink, szorongásaink, emberi gyengeségeink mellett az örökös újra, szépre vágyakozó kíváncsiságunk és nyitottságunk tükröződik benne. Az idegen bolygó nem fenyegető, inkább kihívást intéz hozzánk. Képesek vagyunk-e kilépni a megszokott nézőpontból és elfogadni, hogy az ismeretlen nem ellenség, hanem lehetőség? Ez a párhuzamos világ olyan tér, ahol a néző nem csupán szemlélő, hanem utazó is egyben, minden tekintet új pályára áll, minden értelmezés új felszínt rajzol és térképez fel. Az ilyen bolygón tett látogatás mindannyiunk számára felfedezést jelent, és nem egy távoli világról, hanem arról, ahogyan a körülöttünk lévő valóságot, máshoz fűződő kapcsolatainkat szemléljük, érzékeljük és értelmezzük” – fogalmazott a muzeológus.
„A rajzra épülő festészet jellemző a munkáimra”
„Fontos fogalommá vált az idő, ez a kiállítás is az időhöz kapcsolódik. Az idővel foglalkozom, ezt festem. A kiállítás képei fiktív képsorozat, egyben kérdések sorozata, amire a választ az idő adja meg. A néző, amikor megáll egy alkotás előtt, a saját egyéni nézőpontjából értelmezi a munkákat. Festményeimben a rajz a hangsúlyos, precíz vonalra épül, a szín mellékes; a rajzra épülő festészet jellemző a munkáimra, ami a formai pontosságot, a kompozíciót és a vonalas szerkezetet helyezi előtérbe a színekkel szemben – osztotta meg gondolatait a látogatókkal Árkossy István.
Érdemes elidőznünk a festmények, rajzok előtt, lépjünk át a termek küszöbén: ha azon átlépünk, az idő térré válik bennünk. Amikor megállsz egy kép előtt, a történet újratermelődik benned. „Fiam, ez itt a térré vált idő”, mondja a bölcs lovag Parsifalnak a Grál kapujában.
A kiállítás április 26-ig tekinthető meg a Bánffy-palota (Főtér 30.) emeleti termeiben szerdától vasárnapig, naponta 10–17 óra között.
