A kiállítás központi eleme a legendás fénykép, amely a Hétévi vágyakozás (The Seven Year Itch, r. Billy Wilder, 1955) forgatásán készült. A koncepciót, amelyben a metró szellője felkapja a fehér ruhát, maga Sam Shaw találta ki, ez a momentum a popkultúra egyik legismertebb képévé vált. Ezzel a fotóval kontrasztban a kiállítás intimebb felvételeket is bemutat: Marilyn a tengerparton, a lakásában, New York utcáin vagy a kulisszák mögött. A válogatás ihletője a posztumusz megjelent Dear Marilyn: The Unseen Letters and Photographs című kötet is, amely eddig publikálatlan fotókat, valamint Shaw levelezését és naplórészleteit hozza nyilvánosságra. A könyv a fesztivál ideje alatt megvásárolható lesz a TIFF üzletében.
Ezen felül a nézők a TIFF.25-ön a nagyvásznon is láthatják Marilyn Monroe-t: a Van, aki forrón szereti (Some Like It Hot, r. Billy Wilder, 1959) című film – digitálisan restaurált 4K-s változatban – is szerepel a fesztivál programjában. A filmtörténetben kevés alkotás maradt talán ennyire élő és ellenállhatatlan, talán ezt a felejthetetlen triónak – Marilyn Monroe, Tony Curtis és Jack Lemmon – köszönhetjük.
Kicsoda Sam Shaw?
Sam Shaw (1912–1999) a 20. század egyik legnagyobb hatású amerikai fotográfusa volt, aki arról ismert, hogy belülről, közvetlen stílusban örökítette meg Hollywoodot. A fotóriporteri háttérrel rendelkező, a Life magazinhoz hasonló kiadványokkal együttműködő Shaw elutasította a stúdiófotózás merev esztétikáját, és inkább spontán képeket készített, természetes fényre és az alanyhoz való valódi közelségre építve. Kiváltságos hozzáférése a forgatásokhoz és személyes kapcsolatai a művészekkel lehetővé tették számára, hogy ne csupán sztárokat, hanem embereket örökítsen meg sebezhetőségük és hitelességük pillanataiban. Fotói kivételes módon dokumentálják Hollywood aranykorát, és döntő mértékben hozzájárultak ahhoz, ahogyan ez az időszak a mai napig él a kollektív emlékezetben.
Shaw egész életében New Yorkhoz kötődött, Manhattan Lower East Side negyedében született. Nemzetközi hírnevét elsősorban filmekről és filmsztárokról készített fotóinak köszönheti, ugyanakkor érdeklődése és tehetsége számos területre kiterjedt: a zene, a színház, a szobrászat, a festészet, az irodalom, az újságírás, valamint a társadalmi és politikai aktivizmus egyaránt foglalkoztatta. Hat évtizedet felölelő, rendkívül termékeny pályafutása sokszínűségével és gazdagságával tűnik ki, és a 20. század fontos vizuális lenyomatát jelenti.
Az 1950-es évek elején kezdett el a filmiparban dolgozni speciális forgatási fotósként. Számtalan filmsztárt örökített meg, köztük Woody Allent, Humphrey Bogartot, Marilyn Monroe-t, Marlon Brandót, Alfred Hitchcockot, John Wayne-t, Fred Astaire-t, Elizabeth Taylort, Ingrid Bergmant, Sophia Lorent, Charlie Chaplint, Audrey Hepburnt, Frank Sinatrát és még sok más hírességet. Fotói gyakran jelentek meg a Life és a Look magazin címlapján, valamint olyan nemzetközi lapokban, mint a Paris Match, a L’Europeo, a The Daily Mail, a Der Stern, a Harper’s Bazaar vagy a Connaissance des Arts. Shaw tudatosan kerülte a beállított, mesterséges megoldásokat: alanyait smink, díszlet vagy előre megkomponált jelenetek nélkül fényképezte, spontán megnyilvánulásra ösztönözve őket. Ez a szemlélet élesen elütött a korszak hollywoodi glamourfotóitól, és előrevetítette későbbi, független filmes tevékenységét is.
Miután hosszú éveket töltött filmforgatásokon, az 1960-as évektől maga is filmkészítésbe kezdett. Első produceri munkája a Paris Blues (1961) volt, olyan sztárokkal, mint Paul Newman, Sidney Poitier, Joanne Woodward, Diahann Carroll és Louis Armstrong; a film zenéjét közeli barátja, Duke Ellington szerezte. Shaw szoros együttműködésben dolgozott John Cassavetes-szel, az amerikai független film egyik úttörőjével, akinek első filmjén, a Shadows (1959) című alkotáson tanácsadóként vett részt. Később számos Cassavetes-filmet producerként jegyzett, köztük az A Woman Under the Influence (1974) című művet, amelyet 1975-ben Oscar-díjra jelöltek legjobb női főszereplő és legjobb rendezés kategóriában, valamint a Gloria (1980) című filmet, amely elnyerte a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán-díját. Emellett részt vett a Husbands (1970), az Opening Night (1977) és a The Killing of a Chinese Bookie (1976) létrehozásában is – utóbbi esetében később levette nevét a produceri stáblistáról, ugyanakkor látványtervezőként is dolgozott rajta. Ezek az alkotások, akárcsak Shaw fotói, a függetlenséget és a spontaneitást helyezték előtérbe.
Shaw szinte mindig legalább két, megviselt állapotú Nikon fényképezőgépet viselt a nyakában, készen arra, hogy fekete-fehérben és színesben egyaránt megörökítsen mindent és mindenkit, ami felkeltette az érdeklődését. Ennek köszönhetően hatalmas archívuma rendkívül változatos témákat ölel fel: a bűnügyi fotográfiától és sporttól kezdve a tájképeken és fotóriportokon át egészen az amerikai és európai klasszikus filmekig, a független moziig és a portréfotózásig.
Napjainkban Sam Shaw örökségét és életművét gyermekei és unokái őrzik és gondozzák a Shaw Family Archives keretében.
Csillogás és árnyék között
Marilyn Monroe története egyszerre szól felemelkedésről, kiszolgáltatottságról és arról az ellentmondásról, amely egész életét végigkísérte. Norma Jeane Bakerként született, és már gyermekkorában megtapasztalta a bizonytalanságot: édesanyja mentális problémái miatt nem tudta nevelni, így a kislány nevelőszülőkhöz, majd intézetbe került. Ez az instabil háttér egész későbbi életére hatással volt, hiszen soha nem élhette meg a biztonságos családi közeget.
Nagyon fiatalon férjhez ment, részben azért, hogy elkerülje az árvaházba való visszakerülést. A második világháború idején hadiüzemben dolgozott, ahol egy fotós felfigyelt rá, és ez a véletlen találkozás indította el modellkarrierjét. Rövid idő alatt egyre keresettebb lett, és hamarosan a filmipar is lehetőséget adott számára. Eleinte kisebb szerepeket kapott, de kitartásának és különleges kisugárzásának köszönhetően az 1950-es évekre Hollywood egyik legismertebb arcává vált.
Marilyn Monroe 1945-ben ismerkedett meg a háromszéki származású fotóssal, Dienes Andorral, aki ekkoriban művészi aktfelvételeihez keresett modellt. A mindössze 19 éves, már elvált fiatal nő ideális választásnak bizonyult, és ennek köszönhetően megkapta első komoly modellmunkáját. Dienes az Egyesült Államokban futott be karriert, ahol később olyan hírességeket fényképezett, mint Fred Astaire, Ronald Reagan vagy Marlon Brando.
A fotós újszerű szemlélettel közelített az aktfotózáshoz, és jelentősen megújította annak gyakorlatát. Szakított azzal a hagyománnyal, hogy az ilyen felvételek kizárólag műtermi környezetben készüljenek, és inkább a természetes helyszíneket részesítette előnyben. Normával közös munkájuk során – amely több héten át tartott – bejárták Kalifornia különböző tájait. Képeik részben azért arattak nagy sikert, mert eltértek a megszokott sémáktól, és szabadon engedték a kreativitásukat.
Marilyn karrierje során a stúdiók gyakran a külsejére építették a szerepeit, így sokszor a „szőke bombázó” karakterét kellett hoznia, ami hosszú távon korlátozta is művészi kibontakozását. Ennek ellenére több filmben bizonyította, hogy nem csupán látványos jelenség, hanem tehetséges színésznő is, aki komikai érzékkel és drámai erővel egyaránt rendelkezik. Sikerei mellett azonban folyamatosan küzdött azzal, hogy a szakmában komolyabban vegyék.
Magánélete legalább annyira reflektorfényben zajlott, mint a pályája. Többször házasodott: első házasságát fiatalon kötötte, majd később olyan ismert férfiak voltak a társai, mint Joe DiMaggio vagy Arthur Miller. Ezek a kapcsolatok sem hoztak számára tartós boldogságot, és a róla szóló pletykák, feltételezett viszonyok csak tovább növelték a rá nehezedő nyomást. A nyilvánosság folyamatos figyelme mellett egyre inkább elszigetelődött, és komoly lelki problémákkal küzdött.
A hírnévvel járó terhek, a bizonytalanság és az önértékelési gondok fokozatosan felőrölték. Élete tragikus fordulatot vett, amikor 36 éves korában Los Angeles-i otthonában holtan találták. A hivatalos vizsgálat szerint halálát altatók túladagolása okozta, ám az eset körülményei máig nem tisztázottak.
Halála után Marilyn Monroe alakja még inkább legendává vált. Nemcsak filmsztárként, hanem a 20. századi popkultúra egyik meghatározó ikonjaként él tovább, akinek története a siker és a sebezhetőség különös elegyét mutatja. Az általa megtestesített kép – a ragyogó, mégis törékeny nő – máig erősen hat a közgondolkodásra, és újra meg újra emlékeztet arra, milyen ára lehet a hírnévnek.
A háromszéki származású fotós Hollywoodban
Marilyn Monroe első komoly lehetőségét háromszéki gyökerekkel rendelkező fotóstól kapta: Dienes Andor, nemzetközi nevén André de Dienes művészi aktfotóival, szürrealista montázsaival és Monroe-ról készült képeivel vált ismertté. 1913. december 18-án született, valószínűleg Kézdivásárhelyen, bár családja anyai ágon Torjához kötődött. Édesapja bankigazgató volt, testvérei közül többen is jelentős pályát futottak be. A család a trianoni változások és az édesanya öngyilkosságának hatására Budapestre költözött.
Dienes fiatalon hátat fordított a szegénységnek, művészettel kezdett foglalkozni, majd tizenöt évesen gyalog járta be Európát. Tunéziában vásárolta első fényképezőgépét, később Párizsban (1933–1938) divatfotósként dolgozott, majd New Yorkban az Esquire és a Vogue munkatársa lett. Fotózta az amerikai indián közösségeket és Harlem életét is.
1944-ben Hollywoodba költözött, ahol megújította a sztárfotózást természetesebb, oldottabb stílusával, és olyan hírességekkel dolgozott, mint Ingrid Bergman, Elizabeth Taylor vagy Marlon Brando. 1945-ben találkozott a még Norma Jeane Baker néven ismert Marilyn Monroe-val, akit modellként fotózott; egyik közös képük címlapra került, és hozzájárult Monroe felfedezéséhez. Kapcsolatuk egy ideig romantikus volt, majd barátsággá alakult, és Dienes 1953-ig a színésznő egyik meghatározó fotósa maradt.
Halála (1985) után több mint kétezer, addig ismeretlen fotót találtak hagyatékában, amelyekből a Szerelmem, Marilyn című kötet született. A képek és feljegyzések azt is jelzik, hogy Dienesnek kulcsszerepe lehetett abban, hogy Norma Jeane-ből Marilyn Monroe vált.
