Katonai stratégia, nyersanyagverseny és geopolitikai átrendeződés
Grönland mint kulcsterület
Donald Trump többször is azzal indokolta Grönland megszerzésének szükségességét, hogy az Egyesült Államok biztonsági érdekei ezt megkövetelik. Ugyanakkor Washington már jelen van katonailag a szigeten. Milyen stratégiai többletet jelentene az annektálás a már meglévő katonai jelenléthez képest? Valóban elsősorban katonai-stratégiai megfontolások állnak a Grönland iránti amerikai érdeklődés mögött, vagy legalább ilyen fontos szerepet játszanak a nyersanyagkészletek, illetve a technológiai és gazdasági lehetőségek is?
A magas szintű NATO-biztonsági érdek az észak-atlanti rakétapajzs újjáépítése a hiperszonikus siklórakéták, és a drónok korában. Utóbbiakat nem lehet a jelenlegi katonai technikával elhárítani, új katonai technológiára van szükség. Ha az Északi-sark fölött szemléljük a földgömböt, rájöhetünk, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között Grönland fedi le a legnagyobb központi területet. Az Egyesült Államoknak van légibázisa a szigeten, de az új típusú védelemhez hálózatszerű bázisok kellenek.
A tengeralattjáró-útvonalak ellenőrzése is az esetleges első nukleáris csapás fontosságát gyengítené. Mindemellett az olvadó jégpáncél miatt növekszik az északi hajózási útvonalak fontossága, aki ezeket ellenőrzi, a kereskedelmet is ellenőrzi. A Nyugat nem engedheti meg magának, hogy az új selyemutak után ezt a kereskedelmi útvonalat is elveszítse.
A biztonsági intézkedések az elrettentést szolgálják, ami a béke érdekében elengedhetetlen. Ha nincs elrettentés, az ellenfél hadereje fel fog sorakozni, és provokálni fog a területszerzés érdekében. Jelenleg a földgömb érdekszféráinak újraosztása történik, miután Európa eljelentéktelenedett, és Kína felemelkedett.
Trump szerint, ha az Egyesült Államok nem lép, akkor Oroszország vagy Kína teheti meg ugyanezt. Van-e ennek reális geopolitikai alapja, vagy inkább politikai retorikáról beszélhetünk?
Van reális alapja az aggodalomnak. A közelmúltig Kína volt a legnagyobb befektető Grönlandon. A világ érdekszférái újjászabásának célja az új digitális gazdasághoz szükséges nyersanyagok, ásványok megszerzése. Aki dominálja az új információs és kommunikációs gazdaságot, az fogja megvámolni a többi államot, mert sajnos a nagy cégek és a nagyhatalmak jelenleg nem az együttműködést és a méltányosságot keresik, hanem a dominanciát, azt, hogy ők diktálhassanak. Magyarán a győztes minden jövedelemből részesedést kapna, a kárunkra.
Jelenleg Kína birtokolja például az automobilitáshoz, mikrocsipekhez, kommunikációs technikához szükséges ritkaföldfémek bányászatának 70%-át, és feldolgozásuknak 90%-át. A kínai gyártmányú BYD e-kocsi feleannyiba kerül, mint az európai gyártmányú, és ráadásul jobb minőségű is. Grönlandnak van a világon – Kína után – a második legnagyobb ritkafölfém-tartaléka, az első helyek egyikén van a nemes- és színesfém, az urántartalék területén is, és a sziget déli részén nemrég óriási, még fel nem becsült kőolaj- és földgázlelőhelyekre bukkantak.
Mi, magyarok, románok és az egész Európai Unió (EU) abban lennénk érdekeltek, hogy az erődominancia-játszmák helyett a szabályozott nemzetközi kapcsolatok, a méltányosság kapjon teret, de már nincs akkora befolyásunk, hogy ezt elérjük. Itt jegyezném meg, hogy a francia és német társadalmak igen megosztottak, és válságoktól terhesek, gazdaságaik stagnálnak. Így középtávon abban reménykedhetünk, hogy a velünk közös kulturális értékekre épült Egyesült Államokkal kompromisszumra tudunk jutni, mert az amerikaiak inkább szolidárisak velünk, mint a kínaiak.
Hosszú távon Európa helyzete nem reménytelen, hiszen a nagyhatalmak ütközni fognak, befolyásnövekedésük behatárolt, mi pedig kreatívak vagyunk, életformánk vonzó a globális középosztályok számára. Hátha lesz olyan gazdaság és társadalom 2050 után, ahol a kreativitás, és az önmegvalósítás fontos. Bár a mostani Z generáció ettől még messze van.
A nemzetközi normák fellazulása
Milyen mozgástere van az Egyesült Államoknak nemzetközi jogi szempontból egy ilyen lépés esetén? Reális veszélyt jelenthet-e egy esetleges katonai megszállás, annak ellenére, hogy ez súlyosan sértené a nemzetközi jog alapelveit?
A nemzetközi jog iránymutató a nemzetközi kapcsolatokban, de nem döntő jelentőségű. A nagyhatalmak például önkényesen határozzák meg tengeri határaikat – a nemzetközi jognak ellentmondva. Annak lesz igaza, aki bírja a média támogatását, és aki a legbefolyásosabb a gazdaságban és a biztonságpolitikában. Trump elnök adminisztrációja az információs támadásokat használja hatalmi eszközül, tematizálja a közvéleményt, indulatokat szít, hogy aztán a kiszámítható reakciókra hatékonyan tudjon lépni. Vagyis nem kell szó szerint venni, ami Grönlanddal kapcsolatban a nyilvánosságban megjelenik. Szerintem nem lesz katonai megszállás, mindez csak nyomásgyakorlás az Egyesült Államok részéről, és a nemzetközi jogot úgy értelmezik, ahogy akarják.
Ha Washington mégis erőszakos eszközökhöz nyúlna Grönland ügyében, milyen következményekkel járna ez a NATO-n belüli viszonyokra? Vezethet-e a NATO meggyengüléséhez, esetleg átalakulásához, vagy akár felbomlásához? Mennyire reális ez a forgatókönyv?
Szerintem nem reális. Az Egyesült Államoknak szüksége van a NATO-ra, mert ha Kínával lesz konfliktusa, az európai szövetségeseknek kell majd visszatartaniuk Oroszországot. A NATO átalakulása máris zajlik, német és francia katonák vannak a NATO keleti határán, közös európai katonai fejlesztések zajlanak.
Európa politikai mozgástere
Mennyire egységes Európa Grönland kérdésében? Láthatók-e komoly törésvonalak az európai államok között, és ez mennyiben mélyítheti a már meglévő politikai megosztottságot?
A Grönlanddal kapcsolatos európai szólamokat nem kell szó szerint vennünk. Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár valójában azt üzenik, hogy háborodjunk fel, mert így európai egységet és büszkeséget kovácsolunk; lépjünk fel keményen, hiszen vannak például amerikai államkötvényeink, amelyeket az Egyesült Államok nem akarja, hogy eladjuk; szeletet akarunk a tortából; itt az alkalom, hogy a balliberális eszméket propagáljuk.
Meglátásomban lesz kompromisszum, mert a felek nem tarthatják sokáig a jelenlegi helyzetet (már csak a tőzsdei zavarok miatt sem), de a kompromisszum ideiglenes lesz, és folyamatos válságok elé nézünk az Egyesült Államok és az EU kapcsolataiban, azt követően is, ha más amerikai elnök lesz. A fő oka ennek az, hogy az Egyesült Államok már nem az EU-val egyezkedne a világrendről. A feszültséggerjesztés az erősebbnek kedvez – gondolják a nagyhatalmak.
Nagy-Britannia – mint hagyományos amerikai szövetséges, de már nem EU-tag – milyen álláspontra helyezkedhet ebben az ügyben?
Az Egyesült Királyság globális pénzügyi és IT-szolgáltatásaiból él meg elsősorban, ezért sem lesz teljesen EU-párti. Inkább csak retorikai hozzáállása lesz.
Grönlandon erősödnek az elszakadási törekvések Dániától. Ebben a helyzetben mennyire éri meg Koppenhágának határozottan kiállnia a sziget mellett, és akár konfliktust vállalnia Washingtonnal olyan területért, amely önállóságra törekszik?
Az elszakadást valamelyik nagyhatalomnak kell finanszíroznia, önerőből nem megy. A grönlandiak sokkal több segélyt kapnak Dániától, mint amennyi adót befizetnek, Dánia nélkül összeomlanak. Rövid távon sikeres lehet a dán büszkeség a globális nyilvánosságban, hosszú távon azonban Dániának vissza kell fognia magát, és megegyezést kell keresnie. Van vaj a fejükön. Ismeretes, hogy még 50-60 évvel ezelőtt is rasszista okokból meddőségműtétre kötelezték a grönlandi őslakos nőket.
A legnagyobb dán vállaltoknak (pl. gyógyszeripar) az Egyesült Államok a fő piacuk. Személy szerint elszomorít, ha valamelyik nagyhatalom területi követelésekkel lép fel, mert ez a barbár időket jelzi előre, amikor az élet és a kultúra olcsó lesz. De hát Spárta és Athén is csak néhány évtizedig bírtak békében meglenni a perzsa háborúk után – attól rettegtek, hogy a másik fél nagyon megerősödik.
Mit jelez a Grönland körüli vita a globális erőviszonyok, a nagyhatalmi átrendeződés és a nemzetközi rend jövőjéről?
A hagyományos nemzetközi normák felülírása zajlik, ahol a nagyhatalmi érdek jelentkezik, és a cél a stratégiai erőforrások megszerzése. A szövetségi rendszerek képlékennyé váltak. A fő szereplők az Egyesült Államok, Kína és Oroszország, akik különböző eszközöket használnak, és az az eszköz, politikai technika válik majd dominánssá a világon, amely például Grönland esetében sikeres lesz. Ugyanakkor a mi sorsunkat – gazdasági okok miatt – lényegileg egy ideig még az Európai Unió nagyjai befolyásolják.
