Adalékok Kolozsvár 1944-es történetéhez, a várost ért három csapáshoz
Az Ellenzék október 5-ei számában közölte a lakossággal, hogy a rendőri szolgálat kiegészítésére és támogatására Városi Őrség alakult Kolozsváron. Ennek Bíró Tibor lett a parancsnoka, állandó készültsége tíz emberből állt, központi parancsnoksága pedig a városházán volt. A cikkben kiemelték, hogy az őrség teljesen politikamentes intézmény, s az a rendeltetése, hogy a város lakosságának nyugalmára ügyeljenek, ellenőrizzék a légoltalmi rendeletek betartását, jelentsék a körzeteikben előforduló tűzeseteket, baleseteket és bombabecsapódásokat, lehetőség szerint segítsenek a rászorulóknak, védjék meg a lakosok vagyonát. A szolgálatban lévő őrség tagjainak jelvénye fehér karszalag volt, amelyet szolgálaton kívül nem viselhettek.48
Az ipari hatóságok továbbá felszólították a sütőipari munkásokat, tekintettel arra, hogy egyesek az üzemekből bejelentés nélkül eltávoztak, azonnal térjenek vissza a munkájukhoz, mert különben „a legszigorúbb megtorlásban” lesz részük. Felhívták egyben a város polgárságát, hogy „öntevékenyen” siessenek a sütőüzemeknek segítségére, amelyeknek munkája nehézségekbe ütközik.49 A városi hatóságok azt is közölték, hogy bort és sört csak 22 óra 30 percig szabad árusítani, az égetett szeszes italokra, pálinkafélékre vonatkozó szesztilalom azonban továbbra is érvényben maradt.50 Továbbá a 2. hadtest parancsnoka, vitéz Kiss József tábornagy köszönetet mondott a lakosságnak, hogy felhívására a város polgársága, nők és férfiak egyaránt tömegesen jelentkeztek honvédelmi munkára.51 Ugyanakkor közzé tették, hogy mindazok, akik a lakóhelyüket önként elhagyják, saját érdekükben minél nagyobb mennyiségű élelmiszerkészletet vigyenek magukkal. Továbbá a MÁV vasúti szerelvényeire minden olyan tárgy feladása tilos, amely nagy teret foglal el (bútorok, berendezési tárgyak stb.)52
A korabeli állapotokat tükrözi néhai Asztalos Lajos kolozsvári helytörténész emlékezése is, aki 1944-ben nyolcévesen élte át ezt az időszakot. Mint beszámol, jegyre adták az élelmiszert, többek között a lisztet, a vajat, a cukrot, a fatalpú cipőt, s a csúszdában a tűzifát is. Továbbá felidézi, hogy az 1944. márciusi német megszállás után Kolozsváron bezártak az iskolák, így kezdődött el sokak számára „a leghosszabb szünidő”, ugyanis a tanintézmények valamikor december elején, közepén nyíltak meg újra.53 A front közeledtével tehát az élet egyre nehezebb lett a városban, és ez csak tovább fokozódott: október 9-én komoly „tüzérségi párbaj indult el a város felett”, ami azonban nem tartott sokáig, mert „eldőlt a sors”.54 Két napig éjjel-nappal robbantások „hangja” hallatszott, a visszavonuló németek „elrobbantották a vasutat egészen, [a] műhelyeket, [a] gyárakat, [a] középületeket, [a] víz- és villanyműveket”. A vizet sokáig, a villanyt pedig még tovább voltak kénytelenek nélkülözni Kolozsvár polgárai, egyszóval „füst, por, tűz, pokoli zaj uralta ezekben a napokban a várost”.55
A ferences rendházat is ekkor érte a legnagyobb kár, amit a szomszédságában, azaz a Kornis [ma Émile Zola] utcában található telefonközpont felrobbantása okozta. Mindez október 9-én este történt „olyan hatalmas elemi erővel, hogy a pincében is felvetett fekvőhelyemről, és megmozdult bele [az] egész föld”. A ferences testvérek tudomása szerint állítólag ezer kilogramm robbanószerrel dolgoztak, „kellett is annyi, mert vasbeton épület volt, és földig leomlott vassal, betonnal együtt”.56
A robbantási tervről a polgári őrség már október 4-én értesítette a pátereket, akik hivatalos úton próbálták megakadályozni a pusztítást. Október 6-án a Városi Őrség parancsnokával és a város küldöttségével felkeresték a háborús kormánybiztosságot, hogy feltétlenül tekintsenek el a telefonközpont felrobbantásától. A város küldöttjei Bíró Tibor, a Városi Őrség parancsnoka és Mikó Imre57 képviselő voltak, míg a rendet P. Fidél és P. Antal képviselte. „Azzal bocsájtott el a katonai szakértő, hogy nem lesz robbantás, csak rombolás, így is elérhették volna [a] céljukat, de ez csak ígéret maradt”,58 mivel „a németek hallani sem akarnak eltekinteni attól, ami hadifontosságú”.59
A robbantásnak a telefonközponton, illetve az átellenben lévő Bocskai [ma Sextil Pușcariu] utcai sarokházon kívül „a harmadik súlyos sebesültje” a ferences templom volt, de megrongálódott a rendháznak a telefonközponttal szemben lévő kis háza is.60 A templomnak összetört minden üvegfelszerelése: „A drága művészi színes ablakok, mint őrlött liszt lehullva töltötték be az egész templomot. [A] Külső rácsot, [az] ablaktartó súlyos vasvázakat mind ledobta. Ablaktalan maradt egészen, még az oratórium és a folyosó felől is.”61 A robbantás a Kornis utcai házukat „egészen szembekapta”, a tetőzetéről a cserepezést mind levitte, az ablakokat, az ajtókat darabokra tépte, a mennyezetet, a falakat pedig elrepesztette.62
A történtek után a páterek rögtön a helyszínre siettek. A telefonközpont romjai kigyúltak, de a tüzet hiába sikerült eloltani, mert az ismét meggyulladt, „és másnapig égett a szomszédos Renner-palota” is.63 A páterek egész éjjel virrasztottak a helyszínen, hogy a megismétlődő tüzek nehogy a templomra is átterjedjenek.64 Ugyanakkor a Horthy [ma Horea] út elején található Szamos-híd felrobbantása a zárda épületének északi oldalán okozott károkat. Megállapították továbbá, különös szerencse volt, hogy a főposta épületét a Városi Őrség és tanács megmentette a felrobbantástól, így ezen a részen lényegesebb kár nem esett.65
„Különleges jelenség volt október 10-én reggel a romok között ablaktalan templomban misézni a szomszédos égő palota recsegése közben”66 – olvasható a ferencesek leírásában. A rombolás azonban itt még nem ért véget, mivel október 10-én délután találat érte a Szent Kereszt-kápolna (Kornis-kápolna) mennyezetét is. Az ágyúlövés irtózatos csattanással ütötte át a fedelet és a boltozatot, megtöltve az egész templomot porral. Szerencsére személyi sérülést nem okozott, ám a lövés helyén sok eső beesett, tengernyi víz folyt be a templomba, amíg sikerült rendbe hozatni.67
48 Mától kezdve megkezdte működését a városi őrség Kolozsváron. Ellenzék, 1944. október 5. (csütörtök), LXV. évf., 226. sz., 2.
49 Felhívás a sütőipari munkásokhoz. Ellenzék, 1944. október 5. (csütörtök), LXV. évf., 226. sz., 2.
50 Bort és sört szabad árusítani. Ellenzék, 1944. október 5. (csütörtök), LXV. évf., 226. sz., 2.
51 A 2. hadtest parancsnokának köszönete a város közönségéhez. Ellenzék, 1944. október 5. (csütörtök), LXV. évf., 226. sz., 2.
52 Nagyobb mennyiségű élelmiszerkészletet vigyenek magukkal, akik lakóhelyüket önként elhagyják. Ellenzék, 1944. október 5. (csütörtök), LXV. évf., 226. sz., 2.
53 Asztalos 2014: 3.
54 EFGYL, Historia Domus (1944–1949), 7.
55 Uo.
56 EFGYL, Historia Domus (1944–1949), 8.
57 Mikó Imre kolozsvári magyar jog- és államtudományi író, műfordító, az Erdélyi Párt országgyűlési képviselője. A Kolozsvárra bevonuló szovjetek őt is fogságba ejtették, és elhurcolták. Adatlapja szerint 1944. október 13-án fogták el, s a Rosztov régióhoz tartozó 251. sz. fogolytáborból szabadult 1948. július 12-én, Máramarosszigeten keresztül repatriálták. (Adatlapja itt: https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/szovjet-taborok-magyar-foglyai/adatlap; Letöltés: 2025. 03. 01.)
58 EFGYL, Historia Domus (1944–1949), 8–9.
59 EFGYL, Historia Domus (1900–1945), 341.
60 Az épület homlokzatán található felirat szerint a 17. sz. elején az Óvárnak ezen a környékén működött a város pénzverő háza, amelyet a 20. sz. elején bontottak le.
61 EFGYL, Historia Domus (1944–1949), 9.
62 Uo.
63 Az akkori nevén Wesselényi és a Kornis utca sarkán található, a Dermata Művek Bőr- és Cipőgyárat létrehozó Renner-család által épített hatalmas bérházról van szó, amelynek alsó szintjén a gyár cipőüzlete működött.
64 EFGYL, Historia Domus (1944–1949), 9.
65 EFGYL, Historia Domus (1944–1949), 10.
66 EFGYL, Historia Domus (1944–1949), 9.
67 EFGYL, Historia Domus (1944–1949), 8.
