Mostis Judit és családja csupán egyike volt az amerikai légitámadást elszenvedőknek.²⁴ Judit alig múlt kétéves 1944-ben, ezért az átélteket mindenekelőtt édesanyja többszöri elbeszélése alapján őrizte meg az emlékezetében. A család a Ború [ma Dorului] utca 2. szám alatt lakott, és lakik ma is. Az utca és a Nádas patak északi partjához vezető Pálffy János [ma Jean Jaurès] utca egy vonalban található a vasútállomással. Ezen a környéken helyezkedett el az 1944. június 2-án telitalálatot kapott, s teljesen kiégett Gyufagyár is, majd a romjain 1949-ben felépült ipari hűtőberendezéseket és egyéb élelmiszeripari gépeket gyártó Tehnofrig, amelynek egyik részén jelenleg a Dedeman barkácsáruház működik. A légoltalmi előírások szerint a környéken lakók a Kerekdombon épített óvóhelyre vagy a Brétfű gyümölcsös kertjeibe kellett meneküljenek légiriadó esetén. 

„Nálunk egy kis bőrönd a családi iratokkal, egy másik pedig a szükséges kellékekkel állandóan elő volt készítve. Apám a vasútnál dolgozott, sokszor kiküldetésben, mint ahogyan a bombázáskor is. Nagyon gyakran megtörtént, hogy anyám az egyik gyermekkel a hasában, az alig kétéves leánykával²⁵ és a csomagokkal – akár éjjel is – légiriadó esetén a gyümölcsösbe futott. (…) Az értesítés következtében²⁶ a lakosok a pincékbe menekültek. A mi pincénkben is összegyűlt a fél utca. [A] Légoltalmi előírás szerint anyám a pinceajtó zárját kívülre zárta kulccsal. A zár nyelve így megakadályozhatta az ajtó beszorulását a légnyomás hatására. A belső kilincsre kötött egy kötelet, amit a bombázás alatt kifeszítve tartott, hogy az ajtó ne csapódjon ki” – emlékezett.²⁷ 

A bombázás elmúltával, amikor kimerészkedtek a pincéből, a látvány borzalmas volt, mindent füst és por borított. A szomszédok arra a következtetésre jutottak, „ha csak egyszer ehetnek [is] egy nap, de ilyesmi ne történjék még egyszer”. A Jean Jaurès utca keleti részén, ahol hóstáti kertek voltak, 16 bombatölcsér tátongott éveken át az ötvenes évek végéig. A Jean Jaurès utca és a Máramaros utca sarkán lakó Bányai család öt lányának mindegyiknek külön házat épített a Jean Jaurès utcában, amelyek a bombázáskor mind megsemmisültek. Az egyikben bérlők laktak, közülük két tizenéves lány a romok alatt rekedt a pincében, de nem tudták kimenteni őket, még öt napig éltek a bombázás után. „Ha akármilyen nehézség ért életem során, mindig anyukámra gondoltam: ez semmi ahhoz képest, amit ő élt át a bombázás alatt és azután. Végül a testvérem október 2-án született meg egészségesen. Ő lett dr. Orosz Károly altató orvos”²⁸ – összegzett Judit.

A bombázást átélt egyik kolozsvári család története azért is különös, mivel 80 éve őriznek egy teljesen épen maradt barackbefőttet, amelyet „a kamra szellemének” hívnak. Palocsay Kisó Kata nagyszülei, dr. Fazakas János (1910–1979) ortopéd sebész és dr. Fazakas Jánosné Erdélyi Erzsébet (1912–1995) szülész-nőgyógyász 1944-ben a kolozsvári ortopéd kórház orvosai voltak. A kórház területén szolgálati lakásban laktak alig hároméves kislányukkal, Kata majdani édesanyjával. A romok alól három tárgyat – egy fényképet, egy teljesen épen maradt barackbefőttet és egy szószos porcelántálat – sikerült megmenteniük, amelyekre a család apraja-nagyja ereklyeként vigyáz.²⁹

Dr. Fazakas János az Ellenzék című kolozsvári napilap 1944. július 3-i számában számolt be arról, hogy miként élték át a bombázást az ortopéd kórházban. A cikk szerint a dr. Koleszár László³⁰ által vezetett, és az ország egyik legjobban felszerelt egészségügyi intézménye „ma már a múlté”: a június 2-i bombázás ugyanis az épület egyik szárnyát megsemmisítette, a másikat pedig súlyosan megrongálta, ennek ellenére a kórház a félig lerombolt épületben tovább működött.

A két orvosnak nagy része volt abban, hogy a kórház tehetetlen betegei megmenekültek – tudhatjuk meg a lapból. Ahogy a riasztó jelzés elhangzott, a kórház légvédelmi szervezete, az orvosok, az ápolónők és az altisztek minden pánik nél­kül láttak hozzá a betegek mentéséhez, egymás­ után vitték le az alagsorba a nagyrészt gipszben lévő és járásra képtelen embereket. 

„A betegek jó része már az alagsorban volt – mondja a tanársegéd³¹ –, s amikor pillanatra kinéztem az udvarra, Sándor László dr. szi­gorló orvos, aki az alagsorban a betegeket csillapítgatta, felém kiáltja: »Jön a bomba«. Láttam, hogy egy gyufaskatulya nagyságú test leválik az egyik gépről, pillanatok alatt beugrottam az alagsorba, s a következő pilla­natban már robbant is az épületre zuhant bomba” – nyilatkozta az újságnak dr. Fazakas János, külön érdekességként megemlítve, hogy a légnyomás egy beteg gyermeket a kórteremből az udvar közepére lendített ki, s csodálatosképpen nem történt semmi baja.³² 

Dr. Erdélyi Erzsébet az alagsorban azonnal hozzálátott a segítségnyújtáshoz. Elmondása szerint „általában mindenki a helyén volt, mindenki gyorsan, gondolkozás nélkül teljesítette a professzor úr utasításait, aki a legnagyobb hidegvérrel irányította a mentési munkálatokat. Főképp az ő higgadtságának köszönhető, hogy a bombatámadás alatt nem volt semmi pánik, dacára annak, hogy az épülettől jobbra-balra is robbantak a lezuhant bombák.”³³

A bombázás okozta sokkból felocsúdó kolozsváriak példátlan összefogással próbáltak meg segíteni a károsultakon, eltakarítani a romokat, s menteni, ami még menthető volt. A nyár folyamán voltak újabb ellenséges berepülések és légi riasztások, ám ezek ellenére a városban viszonylagos nyugalom honolt. Mindez azonban újabb fordulatot vett azt követően, hogy 1944. augusztus 23-án Románia átállt a szövetségesek oldalára, s ezzel megkezdődött a szovjet–román támadás a Kárpátokban az ország keleti és déli határán. A front közelsége Kolozsváron is – határváros lévén – egyre érzékelhetőbbé vált, főleg, hogy szeptember 12. és október 8. között véres csata dúlt a második bécsi döntés nyomán Dél-Erdélynél maradt Torda körzetében a magyar–német, illetve a túlerőben lévő szovjet–román csapatok között.

FOLYTATJUK

(Az előző részt ITT olvashatják.)

²⁴ Mostis Judit gépírásos visszaemlékezése Papp Annamária kérésére, Kolozsvár, 2024. A kézirat eredetije Papp Annamária tulajdona. További túlélők emlékezései ld. Asztalos–Papp 2014; Papp–Rohonyi 2019.
²⁵ Mostis Juditról van szó.
²⁶ 1944. június 2-án.
²⁷ Mostis Judit leírt visszaemlékezése Papp Annamária kérésére, Kolozsvár, 2024. A kézirat eredetije Papp Annamária tulajdona.
²⁸ Uo.
²⁹ Papp Annamária interjúja Palocsay Kisó Katával, Kolozsvár, 2024. november 22. A hangfelvétel a szerző tulajdona. 
³⁰ Dr. Koleszár László (1988–1965) kolozsvári sebészorvos, egyetemi magántanár, szakíró. A kolozsvári ortopéd kórház igazgató főorvosa 1940 és 1944 között.
³¹ Dr. Fazakas János.
³² Félig lerombolt épületben is tovább működik az ortopéd kórház. Ellenzék, 1944. július 3. (hétfő), LXV. évf., 147. sz., 2.
³³ Uo.