Alin Tișe, a megyei tanács elnöke szerint a kastély felújítása jóval több egyszerű építészeti beavatkozásnál, valójában a helyi közösség múltját és identitását erősítő kezdeményezés. „Amint ez az építészeti örökség visszakerül a turizmus körforgásába, a Bánffy család közeli bonchidai és válaszúti kastélyaival együtt jelentősen növeli a térség vonzerejét, és új lehetőségeket teremt a helyi fejlődés számára” – nyilatkozta.
A beruházást Bonchida község önkormányzata finanszírozza európai uniós forrásból, és a meglévő épület teljes körű helyreállítását célozza. Jelenleg a főépület nagyon leromlott állapotban van, így a felújítási munkálatok becsült értéke meghaladja a tíz millió lejt.
A kastély a 17. században a Bethlen család birtokában volt, 1748-ban pedig a francia eredetű Dujardin család leszármazottja, Dujardin József örökölte édesanyjától, Bethlen Ilonától. A birtok később fiához, Dujardin Istvánhoz került, aki nem házasodott meg, így 1782-es halála után nővérére, Dujardin Borbálára szállt, aki Mikes István felesége volt. A grófnő 1811-ben halt meg, az 1830-as évekre a birtok a Mikes család tulajdonába került.
1962-ben az épületet államosították, oktatási intézmény működött benne 2010-ig. Az iskola kiköltözését követően karbantartás hiányában a kastély állapota folyamatosan romlott.
A Dujardin-kastély elsősorban egykori birtokosának viselt dolgai miatt maradt fenn a köztudatban, Dujardin József kegyetlenkedéseiről több korabeli feljegyzés is szól. Jankovics József irodalomtörténész Bethlenek, Vayak, Dujardinok Vay Erzsébet életének tükrében című munkájában idézi a Dujardint személyesen is ismerő Rettegi György erdélyi alispánt, emlékírót, aki így fogalmaz a főúrról: “Gyulatelkén csak magára lakván irtóztató kegyetlenséget vitt végbe kevés jószágocskáján. Úgyannyira, hogy őneki szüntelen rabjai voltanak, kiket különb-különbféleképpen kínzott maga egy magához hasonló káncsi [gáncsi] bírájával együtt. Emellett olyan fantáziája volt, hogy ő ellene sok tolvajok conspiráltanak, kik is meg akarják ölni s a többi. […] Ennek ágya fenekén találtanak két hóhérpallost, amellett sok különb-különbféle kínzó-szerszámokat. Az exequtióban ilyen mesterséggel élt, hogy volt neki a háza mellett szép kis halastója, s azon malma, s mikor kínzotta az embereket, a malomba vitte, a malmot megeresztette, hogy a zúgás miá ne hallassék a szegény embereknek jajgatások. A megöletteknek száma tizennégyig kitudódott, kik közül némelyeknek fejeket vette, némelyeket midőn látta volna, hogy a nagy verés miá fel nem kelhet, maga kezével agyonvert, mint disznót. Tizenkét rabot találtak vasban, kik között két kis ártatlan leánygyermek is volt, kiknek apjokat-anyjokat megölte, s félvén, hogy a gyermekek kibeszélik, fogva tartotta őket. […] Ilyen gonoszságot vitt végbe ez az bitang, haszontalan, gaz francia országunkban!”
Végül Dujardin felesége, Jábróczky Katalin Alojzin tett panaszt férje ellen erőszakos viselkedése miatt - nemcsak vele, hanem jobbágyaival szemben is. Panasza 1765. május 21-én került az erdélyi kormányszék elé. Ebben a báróné – többek közt - előadta, hogy „férje a nemes Doboka vármegyében lévő Gyulatelke nevű birtokrészén a jobbágyokat s azok fiait, valami latorság ürügyén, tömlöcözéssel s más nagyon kemény kínzásokkal sújtja, miből kifolyólag számuk már nem is kis mértékben csökkent, tehát az iránt folyamodik a királyi kormányszékhez, hogy e panasz bejelentésének valóságát minden körülményre kiterjedően vizsgáltassa ki…”.
A gubernium e feljelentés nyomán elkezdte ellene a vizsgálatot - írja Jankovics. Le is tartóztatták, de a gyulatelki lakosok és Dujardin cselédei részint az előzetes megfélemlítés miatt, részint azért, mert nem mindig viselkedett elmebeteggyanús módon, nem nyilatkoztak egyértelműen bűnösségéről. Ennek ellenére fény derült a hosszú bűnlajstromra, az előkerült kínzóeszközök is elég okot szolgáltattak arra, hogy némi háziőrizetet követően előbb a szamosújvári várbörtönben, majd szökési kísérlete után Marosvásárhelyen kerüljön őrizet alá kéz- és lábbilincsben. Az ítélőszék – amelyben nagy számban helyet foglaltak a fogoly rokonai is, ezért ügye még az ítélet után évekig elhúzódott – közben még további vizsgálatot kért a paráznaság és a jus primae noctis gyakorlata kérdésében is, amelyekben ugyancsak bűnösnek találtatott – olvasható Jankovics idézett művében.
Az ítélőszék végül is megkínzatásra és halálra ítélte. Ezt megelőzően azonban orvosi szakvéleményt is kértek dr. Mátyus Istvántól, a kor egyik legelismertebb elmeszakértőjétől, akinek szakvéleménye sem volt egyértelmű. „Jóllehet hamis képzetei voltak (szolgái hűtlensége, az ellene megvalósuló állandó összeesküvések, ellenségképzés, üldöztetési mánia), de az elkövetett bűnök miatti őrlődései, az afölötti búskomorság jelzi, hogy az eszelősséget nem lehet túlzó fokban megállapítani” – olvasható a tanulmányban.
A per során Dujardin különben lemondott védőügyvédjéről és bejelentette, hogy saját maga védője lesz. Hazaárulással vádolta meg bíráit, és az egész református státust azzal, hogy a törökkel és a porosszal összecimboráltak, hogy a katolikus vallást kiűzzék Erdélyből.
Dujardin Józsefet letartóztatták, végül családja nyomására mérget vett be és 1771-ben meghalt.
Fotók: Füstös Raymond/ transylvaniainruins.com
