Több mint 5 ezer diplomáciai dokumentumot tesznek közzé a rendszerváltás időszakából

Egy évvel a forradalom után, 1990. december 25-én I. Mihály román király Bukarestbe érkezett, és a repülőtérről Curtea de Argeș (Argyasudvarhely) felé indult, ám a hatóságok a Bukarest–Pitești országúton feltartóztatták, majd visszafordították a repülőtérre
A külügyminisztérium csütörtökön bejelentette, hogy közvitára bocsátották az 1990 januárja és 1992 december közötti diplomáciai dokumentumok titkosítását feloldó kormányhatározat-tervezetet. Ezek között szerepelnek a 1990-es parlamenti választásokkal, a bányászjárással, Mihály király látogatásával és a Szovjetunióval folytatott levelezéssel kapcsolatos iratok is.

A tárca közleménye szerint összesen 5376 dossziéról van szó, amelyeket 768 levéltári mappában őriznek, és mintegy 100 folyóméternyi polcot foglalnak el. Ez a legnagyobb terjedelmű diplomáciai dokumentumcsomag, amelyet az 1989 előtti dossziék nyilvánosságra hozatala óta hozzáférhetővé tesznek.

A dokumentumok a romániai rendszerváltás fontos eseményeiről szólnak: az első szabad választásokról, az 1990. júniusi bányászjárásokról, Mihály király 1992-es történelmi látogatásáról, Németország újraegyesítéséről, a Szovjetunió felbomlásáról és a Független Államok Közösségének megalakulásáról.

A közleményben idézett Oana Țoiu külügyminiszter hangsúlyozta: a román állampolgároknak joguk van megismerni a rendszerváltás valódi történetét, mert a tisztázatlanul hagyott múlt táplálhatja az összeesküvés-elméleteket és a bizalmatlanságot. Emlékeztetett, hogy ezek a dokumentumok már több mint egy évtizede nem minősülnek államtitoknak, ennek ellenére mindeddig szolgálati titokként elzárták őket a nyilvánosság elől.

Nem vonatkozik a titkosítás feloldása a rejtjelanyagokra és az állami rejtjelhasználatra vonatkozó utasításokra, valamint a diplomáciai képviseletek és konzuli hivatalok székhelyére és őrzésére vonatkozó dokumentumokra. Ezeket külön fogják felülvizsgálni - közölte a külügyminisztérium.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!