A közzétett anyag ugyanakkor nemcsak a kapcsolati hálót rajzolja meg részletesebben, hanem azt is világossá teszi, az áldozatok számára az igazságszolgáltatás esélye egyre távolibbnak tűnik.
Todd Blanche amerikai főügyészhelyettes a CNN State of the Union című műsorában úgy fogalmazott, a dokumentumokban szereplő információk ellenére nem várható újabb büntetőeljárás az Epstein körüli ügyekben. Mint mondta, „rengeteg levelezés, fénykép és megrázó tartalom” található az iratok között, ám ezek önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy bárkit büntetőjogi felelősségre vonjanak.
A dokumentumok komoly visszhangot váltottak ki az Egyesült Királyságban is. Keir Starmer miniszterelnök szerint András yorki hercegnek – akit korábban Epsteinhez fűződő kapcsolatai miatt megfosztottak uralkodói címeitől – tanúskodnia kellene az amerikai kongresszus előtt. A nyilvánosságra került fényképeken a herceg egy földön fekvő nő vagy fiatal lány fölé hajolva látható. András azonban továbbra is minden vádat tagad.
Peter Mandelson brit politikus, korábbi diplomata bejelentette, visszavonul a közélettől, miután a dokumentumok szerint Epstein 2003–2004-ben 75 ezer dollárt utalt hozzá köthető számlákra. Mandelson tagadja a vádakat, és megkérdőjelezi az iratok hitelességét.
A dokumentumok Szlovákiában is politikai vihart kavartak. Miroslav Lajčák volt külügyminiszter, Robert Fico tanácsadója lemondott tisztségéről, miután 2018-as üzenetváltások kerültek nyilvánosságra közte és Epstein között. Az üzenetek könnyed hangnemben utalnak fiatal nőkre, és arra, hogy Epstein különféle „szolgáltatásokat” ajánlott fel a diplomata számára. Lajčák tagadja a vádakat, Fico pedig „nagy diplomatának” nevezte, aki állítása szerint ártatlan.
A dokumentumokban Donald Trump neve több száz alkalommal szerepel. Az amerikai elnök elismerte, hogy korábban baráti kapcsolatban állt Epsteinnel, de állítása szerint évekkel a bűncselekmények nyilvánosságra kerülése előtt megszakította vele a kapcsolatot. A Fehér Ház és az igazságügyi minisztérium közleményben hangsúlyozta, a Trumpra vonatkozó állítások „alaptalanok és politikai indíttatásúak”.
Az iratok között szerepel az FBI egyik listája is, amely névtelen bejelentéseket tartalmaz Trumppal és más közéleti személyekkel kapcsolatban. A minisztérium szerint ezek ellenőrizetlen állítások.
Epstein e-mailjeiben több milliárdos neve is megjelenik. Bill Gatesről azt állította, hogy segített neki „kellemetlen következmények” kezelésében, valamint házasságon kívüli kapcsolatok megszervezésében. Gates szóvivője ezeket „teljes mértékben hamisnak” nevezte.
Elon Musk és Epstein között 2012–2013-ban zajlott levelezés arról, hogy Musk esetleg ellátogatna Epstein magánszigetére, Little Saint Jamesre. A levelekből azonban az derül ki, hogy a látogatás végül nem valósult meg.
Richard Branson egyik e-mailben tréfás hangnemben arra kérte Epsteint, hogy „hozza magával a háremét”, ha látogatóba érkezik.
A CNN szerint az amerikai kongresszus vizsgálja, hogy Bill és Hillary Clinton eleget tett-e a tanúidézésnek az Epstein-ügyben. Korábbi dokumentumok szerint Bill Clinton legalább tizenhat alkalommal utazott Epstein magángépén 2001 és 2004 között. A volt elnök tagadja, hogy tudott volna Epstein bűncselekményeiről, és azt is, hogy járt volna a magánszigeten.
A közzétett iratokból az rajzolódik ki, hogy Epstein kapcsolati hálója rendkívül kiterjedt volt, és a világ politikai, gazdasági és diplomáciai elitjének számos szereplőjét érintette. A nyomozati anyag nyilvánosságra hozatala újabb kérdéseket vet fel, miközben egyre világosabbá válik, hogy jogi következmények aligha várhatók.

