A kutatás szerint a megkérdezettek 36 százaléka határozottan támogatja az előre hozott választásokat, és úgy véli, hogy a jelenlegi politikai válságot mindenképpen ezzel kellene rendezni. További 11 százalék inkább támogatja ezt a megoldást. Ezzel szemben 26 százalék inkább ellenzi, 21 százalék pedig határozottan elutasítja az előre hozott választások lehetőségét.
A felmérésből az is kiderül, hogy a romániai lakosság többsége elégedetlen az ország jelenlegi irányával: 79 százalék szerint Románia rossz irányba halad, míg mindössze 15 százalék véli úgy, hogy jó irányba tart. A válaszadók 6 százaléka nem nyilvánított véleményt.
A pártpreferenciák alapján, ha a parlamenti választásokat jövő vasárnap rendeznék, a biztos szavazók 34 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR) voksolna. A Szociáldemokrata Párt (PSD) 25, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig 18 százalékot szerezne.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) támogatottsága 8 százalék, az RMDSZ-é 5 százalék. Az SOS Románia 3 százalékon áll, míg a PNRR-Piedone, a Konzervatív Akció (AC) és a SENS egyaránt 2 százalékot kapna. A többi párt összesen 1 százalékot szerezne.
A CURS összegzése szerint a pártok támogatottsága az elmúlt hónapban nem változott jelentősen. Augusztushoz képest az AUR támogatottsága továbbra is 34 százalékos. A PSD 24-ről 25 százalékra erősödött, miközben a PNL támogatottsága 20-ról 18 százalékra, az USR-é pedig 10-ről 8 százalékra csökkent. Az RMDSZ 5 százalékon stagnált, az SOS Románia támogatottsága pedig 2-ről 3 százalékra nőtt.
A CURS felmérése szeptember 16. és 22. között készült, 1100 fős mintán. A kutatás hibahatára ±3 százalékpont.
Az augusztusi felméréshez viszonyítva az AUR stagnál, a PSD egy százalékpontot növekedett, a PNL és az USR pedig kettőt veszített.

