Cáfol Budapest: nem igaz Zelenszkij állítása, miszerint magyar katonai drón repült ukrán területre

A Magyar Honvédség visszautasítja azt a vádat, hogy drónjai megsértették Ukrajna légterét - áll az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

“A Magyar Honvédség és a Belügyminisztérium szorosan, a nap 24 órájában, forró drót jelleggel együttműködik az ukrán társszervekkel. Ha bármely fél határ menti repülést hajt végre, erről kölcsönösen értesítik egymást. Ebből adódóan elő sem fordulhat olyan, hogy bejelentés nélkül történik határ menti repulse” – fogalmaztak a közleményben. Hangsúlyozták, hogy 2025. szeptember 26-án semmilyen repülési tevékenységet nem folytattak. 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken azt állította, hogy Magyarország irányából felderítő drónok hatoltak be Ukrajnába (bár konkrét részleteket nem közölt erről) – írja a hirado.hu. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter válaszában azt írta: az ukrán elnök kezd beleőrülni a magyarellenességbe. Erre reagálva Zelenszkij péntek este közzétett videóüzenetében azt mondta: utasította az ukrán katonaságot, hogy folytassák le a vizsgálatot a Magyarországról érkező felderítő drónokkal kapcsolatban, és adjanak „megfelelő választ” az ukrán állam védelme érdekében, ha ismét megtörténik egy hasonló incidens.

Zelenszkij beszédével egy időben az ukrán hadsereg vezérkara is közzétett egy közleményt a Facebookon, amelyben azt írták:  „2025. szeptember 26-án reggel az ukrán fegyveres erők radarrendszerei kétszer is észlelték, hogy egy drón típusú légi objektum különböző magasságokban repült az ukrán légtérben Kárpátalja régió felett. Az objektum kétszer megsértette Ukrajna és Magyarország közötti államhatárt.”

Azt is közölték, hogy a behatoláskor a „potenciális fenyegetés semlegesítése érdekében” az ukrán hadsereg Csaklun-KM nevű drónjával járőröztek a térségben. Emellett közzétettek két fotót is az állítólagos légtérsértésről, amelyet a magyar kormány előzőleg már cáfolt.

Érdekesség, hogy a vezérkar és az ukrán elnök közleménye nincs teljesen összhangban: míg Zelenszkij délutáni és esti üzenetében is „drónokról” számolt be – tehát többes számban beszélt – azzal szemben a vezérkar egyelőre csak egyetlen olyan drónról írt, amely állításuk szerint kétszer is megsértette az ukrán légteret – fogalmaz a hirado.hu

Orbán Viktor magyar miniszterelnök is megszólalt az ügyben: “Magyarország a NATO és az EU tagja. Ukrajna már rég összeomlott volna e két szervezet támogatása nélkül” – írta a magyar miniszterelnök. Hozzátette: "Zelenszkij elnök úr, minden tiszteletem mellett hagyja abba a zaklatásunkat!"