Édesapja, Kertész Izráel, a székelyföldi Homoródszentpálon látta meg a napvilágot 1866-ban, édesanyja, Fáni, pedig 1898-ban a Nagybánya közeli Zazáron született. A család Kolozsváron telepedett le, ahol Izráel eleinte könyvelőként, később pedig főkönyvelőként dolgozott a Dermata bőrgyárban. A már magyar anyanyelvű szülők gyermekeiket ugyanebben az asszimilációs szellemben nevelték, így azok anyanyelve és kultúrája is magyarrá vált. Ez a magyar identitáshoz való ragaszkodás később rendkívül hátrányosnak bizonyult, mivel amikor 1940 őszén a magyar közhatalom visszatért Erdélybe, mindent elkövetett, hogy a zsidóságot kitaszítsa a nemzetből, kirabolja, elkülönítse és végül fizikailag is megsemmisítse. Judit korábban a Principesa Ileana nevű román gimnáziumba járt. A magyar hatóságok azonban már a kezdetektől fogva megtiltották a zsidó diákoknak, hogy keresztény iskolába járjanak. Szerencséjük volt Antal Márk matematikussal, aki budapesti kapcsolatait felhasználva megszerezte a hivatalos engedélyt független zsidó gimnázium alapításához.
A Kolozsvári Zsidó Gimnázium, vagyis a „Zsidlic”, ahogyan mindenki nevezte, kezdettől fogva a szabadság oázisává vált számos kolozsvári és erdélyi zsidó fiatal számára. Zsidó környezetben tanulhattak, magyarországi egyetemekről zsidóságuk okán elbocsátott neves és jól képzett tanárok irányítása alatt. Az iskola rövid időn belül a város egyik legjobb gimnáziumává vált. Az is maradt 1944 márciusának végéig, amikor a német megszállás kezdetén bezárták, és a tanárokat a diákjaikkal együtt gettóba hurcolták.
Az akkor 15 éves Judit éppen befejezte az V. osztályt, ami a mai középiskolai képzés IX. osztályának felel meg. Ő és családja azonban nem került a kolozsvári Irisz-telepi gettóba, mert a hatóságok, akik 1944 májusának elejétől kezdve gyűjtötték össze a kolozsvári zsidókat, őket egyszerűen otthon felejtették. Bár már nem hagyhatták el otthonukat, jószívű szomszédok megvették számukra a szükséges élelmiszereket, apját pedig – talán a múltbeli kiemelkedő munkájának elismeréseként – a Dermata Művek továbbra is fizette.
Mindannyian megmenekülhettek volna, de valaki az utcájukból feljelentette őket. Így júniusban a családot őrizetbe vették és bekísérték a rendőrségre, ahol Juditot bántalmazták, hogy mondja el a szintén bujkáló zsidók tartózkodási helyét. Természetesen semmit sem tudott. Mivel időközben Észak-Erdély teljes zsidóságát már Auschwitz-Birkenauba deportálták, őket Magyarországra szállították, és a kistarcsai internálótáborba zárták. Egy idő után Juditot szabadon engedték, majd később, miután a Nyilaskeresztes Párt átvette a hatalmat, szülei is visszatértek Budapestre. Izráelt azonban elszakították a családjától, és csak sok évvel később derült ki, hogy a Weimarhoz közeli Buchenwald lágerben halt meg. Őt és édesanyját, több más budapesti zsidó nővel együtt, másnap kényszerítették, hogy erőltetett menetelésre induljanak Magyarország nyugati határa felé. November volt, hideg volt, esett az eső, alig volt mit enniük, és gyakran a földön aludtak. Szinte csoda folytán, egy magyar csendőr emberséges magatartásának köszönhetően sikerült megmenekülniük ebből a konvojból és visszatérniük Budapestre, ahol azonban a magyar náci hatóságok azonnal a már akkor létrehozott pesti gettóba küldték őket.
A pesti gettóban azokban a hónapokban több ezer ember halt éhen, amíg a Vörös Hadsereg felszabadította a várost. Ők maguk is éheztek, de sikerült túlélniük. A felszabadulás után hamarosan hazatértek Kolozsvárra, ahol kifosztott otthonukat találták. Nehéz volt talpra állniuk. Judit folytatta tanulmányait az újraalapított Zsidó Gimnáziumban, majd beiratkozott a Bolyai Egyetem Kémia Karára. Ott szerezte meg egyetemi diplomáját, majd a román állam Moszkvába küldte doktori tanulmányok folytatására. Ott ment férjhez a román Sandu Iosif Mureșan doktorhoz, aki azonban, 25 évnyi boldog házasság után, viszonylag korán elhunyt. Egyetlen lányuk született, Lucia, aki családjával együtt igyekezett anyja özvegységének évtizedeit a lehető legkellemesebbé tenni. Sok szeretettel, melegséggel és gondossággal vették körül, és sikerrel jártak: Judit életét unokái és dédunokái tették igazán teljessé.
Hazatérése után Mureșan Kertész Judit azonnal megkezdte egyetemi oktatói tevékenységét a Bolyai Egyetem Analitikai Kémiai Tanszékén, és munkáját a Babeș Egyetemmel való kényszerű egyesítés után is folytatta. Sok generáció diákja emlegeti ma is nevét teljes tisztelettel.
Itt meg kell említenem azt is, hogy Mureșanné Kertész Judit, Vágó Rosenfeld Lídia, Hirsch Ernő, Bischitz György, Karl Hamlet Ibolya, Tamás Krémerrel, László Nussbaummal és másokkal együtt remek szervezői és igazi lelkei voltak a Zsidlic világtalálkozóinak, amelyeket 1980 és 2012 között összesen tíz alkalommal rendeztek meg, hol Kolozsváron, hol Izraelben, és amelyek összehozták a kolozsvári zsidó gimnázium egykori holokauszttúlélő diákjait, akik a világ minden tájára szétszóródtak. Emellett nem hagyhatom említés nélkül azt a szoros barátságot sem, amely Juditot Schweiger Friedman Ágihoz, Nussbaum Lászlóhoz, Mihalevici Rellyhez és a Zsidlic számos más egykori osztálytársához és sorstársához fűzte.
Judit rendkívül becsületes asszony volt. Baloldali, magyar kultúrájú zsidónak tartotta magát. Baloldali beállítottsága abban nyilvánult meg, hogy a háború utáni új társadalom felépítésének ígéretében – miszerint senkit sem fognak származása vagy anyanyelve miatt megkülönböztetni vagy üldözni – olyasmit látott, ami összhangban állt saját törekvéseivel és reményeivel. Férjével együtt azonban egyre nagyobb csalódásokat kellett átélnie, valahányszor a valóság ennek az ígéretnek ellent mondott.
Az 1989-es fordulat utáni években őt az antiszemitizmus leküzdése és a fiatal generációknak a történtekkel kapcsolatos felvilágosítása foglalkoztatta. Legutóbb, két évvel ezelőtt, emlékezetes beszédet tartott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Holokauszt- és Genocídiumtanulmányi Intézete által szervezett nagy nemzetközi tudományos konferencián, az észak-erdélyi deportálások 80. évfordulója alkalmából. A beszédet tavaly publikáltuk a konferencia anyagait tartalmazó kötetben. De magam is pontosan emlékszem szavaira, amelyek így hangzottak:
„A még élő túlélők köre mára nagyon-nagyon szűk, és napról napra egyre szűkül, mintha bármelyik pillanatban eltűnhetne.
A túlélők eltűnésével a „NEVER AGAIN / SOHA TÖBBÉ” eszme sikerének megvalósulása veszélybe kerülhet.
Ennek megakadályozásának egyetlen esélye a ti kezetekben van. TI, a jelen és a jövő generációinak tagjai, akik a nyomdokaiba léptek.
Még ha ez a feladat nehezebb is, mint amilyen nekünk, élő tanúknak volt, meg kell valósítani.
Nincs más lehetőség.
Kérlek, legyetek tudatában ennek a felelősségnek és bocsássátok meg nekünk ezt az örökséget.
Szívből kívánom, hogy sikerrel járjatok!”
Igazságtalan és kegyetlen évszázad következtetéseit hagytad ránk örökségül. Itt, a koporsód mellett, biztosítanunk kell téged arról, hogy megértettük életed tanulságait, hogy igyekszünk a tanításaid és a személyes példád szerint élni, és hogy minden erőfeszítést megteszünk annak érdekében, hogy méltók legyünk ahhoz a felelősséghez, amelyet örökségül hagytál ránk.
Nagyon hiányozni fognak nekem a Jucikával folytatott beszélgetések, a zsidó kantinban együtt elfogyasztott ebédek, a sétatéri sétáink, valamint a felhőtlen optimizmusa és a szavainak embersége.
Őszinte részvétem a család minden tagjának és az egész közösségnek.
Nyugodjál békében, emléked legyen áldott, drága Jucikánk!
Zichrono livracha! Tnuach beshalom!
