Elhunyt Laskay Adrienne, karmester, karigazgató és muzikológus, aki egész életében a hangok mögötti történeteket kereste, és mentette át mindezt az utókornak.
Nem volt hangos ember. Nem vágyott reflektorfényre. De minden mondatában, minden leütött hangjában, minden interjújában és levéltári kutatásában ott volt a zenéhez és az emberekhez való rendíthetetlen hűség.
1984 és 1990 között az Állami Magyar Opera karmestere volt, majd nyugdíjazásáig ugyanott karigazgató.
Kolozsvár volt az otthona – nemcsak földrajzilag, hanem szellemileg is. Városának múltját nem poros emléknek, hanem élő szövetnek tekintette, amelyet ápolni, megérteni és továbbadni kell. Ezért írt könyveket nemcsak operáról (A Kolozsvári Állami Magyar Opera 50 éve; Elfelejtett színházi évad 1944-1945, társszerző Szabó László; Kovács Attila; A Kolozsvári Magyar Opera krónikája – 2003-2020), hanem a tánc iránti elhivatottságról (A tánc bűvöletében) művészi sorsokról, emberi kitartásról (Tisztelet elődeinknek sorozat). Nem csupán a nagy nevek érdekelték, hanem azok is, akik a kulisszák mögött cipelték a művészet súlyát.
Írásai nem pusztán adatokat közöltek, hanem időt adtak vissza: azt az időt, amelyet a művészek a színpadon töltöttek, és azt, amit a történelem gyakran elhallgatott. Adrienne tudta, hogy minden évforduló mögött arcok vannak, gesztusok, próbák, fájdalmak, diadalok – és ő ezt mind igyekezett megőrizni nekünk.
Most, hogy nincs köztünk, nem csupán egy szerzőt veszítettünk el, hanem egy tanút. Egy olyan embert, aki nemcsak látott, de értett is. Aki nemcsak kérdezett, de hallgatni is tudott. Aki nemcsak gyűjtött, hanem örökséget épített.
Laskay Adrienne eltávozott, de amit létrehozott, velünk marad. Nem harsány szavakban, hanem könyvtárak polcain, művészek emlékeiben, Kolozsvár csendes hálájában.
Köszönjük. Isten veled!
A Kolozsvári Magyar Opera közössége
