Botrány a képviselőházban - Tiltakozik az USR és a PNL, az RMDSZ magyarázkodik, Drulă beszól magyarul, a PSD ironizál, az AUR ünnepel

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megtámadja az alkotmánybíróságon a képviselőházi házbizottság összetételének módosításáról szóló határozatot, mert szerintük ezt a frakciók képviseletére vonatkozó alkotmányos és parlamenti szabályok megsértésével fogadták el azt a képviselők. Az RMDSZ is támogatta szavazatával az új összetételű bizottságot, Csoma Botond szerint kényszerhelyzetbe került a Szövetség.

Kedden, az őszi parlamenti ülésszak első napján elfogadott határozattal az USR és a PNL egy-egy képviselőjét eltávolították a házbizottságból, helyükre pedig a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és az SOS Románia képviselői kerültek.

„A szavazás azt mutatja, hogy új politikai többség alakult ki a parlamentben a Szociáldemokrata Párt (PSD) körül, a szélsőséges pártok támogatásával. Ez ellentmond a Románia stabilitásáról és Európa-barát irányának megőrzéséről szóló nyilatkozatoknak”- olvasható a két párt közleményében.

A PNL és az USR képviselői szerdán bojkottálják a képviselőház valamennyi tevékenységét, így nem vesznek részt a plenáris ülésen, a szakbizottságok munkájában, a házbizottság és a frakcióvezetői testület ülésein sem.

Csoma Botond szerint kényszerhelyzetről volt szó 

Az új összetételű házbizottságot az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek képviselői is megszavazták. Csoma Botond képviselő, az RMDSZ szóvivője Facebook-bejegyzésében azzal magyarázta a történteket, hogy a Szövetség kényszerhelyzetbe került.

„Az RMDSZ-nek, az erdélyi magyaroknak ott kell lenniük, ahol fontos döntések születnek rólunk. A képviselőház állandó bürója ilyen testület. Itt készítik elő a parlament munkáját és napirendjét, ide érkeznek a törvénytervezetek, és itt állítják össze, milyen ügyek milyen sorrendben kerüljenek a képviselőház elé. A jogalkotás szempontjából, az erdélyi magyarok érdekérvényesítése szempontjából tehát fontos” – magyarázza.

 Az állandó büró a következő tisztségekből áll: egy elnök, négy alelnök, négy jegyző (titkár) és négy háznagy. Az RMDSZ egy háznagyi tisztséggel rendelkezik ebben a testületben. A bejegyzésből kiderül: 2024-ben decemberében a mandátum elején született egy megállapodás a PNL, PSD, USR és RMDSZ között, amely 4 évre (vagyis 8 ülésszakra) leosztotta az állandó büróban a tisztségeket. A 2024 decemberétől eltelt időszakban minden ülésszak elején határozatban rögzítették a tisztségek elosztását ennek a megállapodásnak az értelmében. Most azonban a PSD „kifarolt” ebből a megállapodásból – írja Csoma Botond. 

„Született egy új írásos megállapodás a PSD, AUR, SOS és a nemzeti kisebbségek frakciója között, aminek alapján két titkári tisztséget, amely a SOS és AUR pártoknak a 8. ülésszakban járt volna a 2024. decemberi megállapodás szerint, előre hozták a mostani ülésszakra, és a PNL és USR most esedékes titkári tisztségeit áttették a 8. ülésszakba. Mi ezzel az új megállapodással a keddi plénumon szembesültünk, nem írtuk alá. Aztán olyan érvek is elhangzottak az ülés kezdete előtt, hogy nekünk nem is járna minden ülésszakban háznagyi tisztség. Azt is rebesgették, hogy mivel két bizottságot is vezetünk a képviselőházban, az iparit és a külügyit, lehet, az is sok a magyaroknak. Előkerült tehát a magyar kártya. 

Nekünk az erdélyi magyar képviselet egyetlen helyét kellett megvédenünk a képviselőház vezetésében. A PNL és az USR nem veszített tisztségeket, a mostani titkári tisztségeik átkerültek a mandátum utolsó ülészakába. Nekünk viszont az egyetlen helyünk került veszélybe. Ebben a helyzetben kellett döntenünk. Nem az AUR vagy az SOS politikáját támogattuk. Az álláspontunk velük kapcsolatban semmit nem változott: semmilyen politikai megállapodást nem kötünk velük. Azt választottuk, hogy az erdélyi magyarok képviselője továbbra is ott legyen a képviselőház vezető testületében” – fogalmazott Csoma Botond.

„Nem vagyunk a PSD-AUR-SOS megállapodás része, ez egy új többség!” – hangsúlyozta.

Cătălin Drulă magyarul üzent

Cătălin Drulă, az USR elnöke a Facebookon közzétett magyar nyelvű üzenetben kéri számon az RMDSZ-től a keddi szavazatát. Idézzük: „Hogyan segített az RMDSZ a szélsőségeseknek teret nyerni a román parlamentben? Kedves magyar barátaim, olvassátok végig! Tegnaptól (keddtől – szerk. megj.) a képviselőház vezetőségében két USR-es és PNL-es tagot váltott fel két AUR-os és SOS-os tag. Mindez az RMDSZ szavazatával történt. Az RMDSZ szavazatával azok a szélsőséges pártok, amelyek ellen az RMDSZ állítólag küzd, most 4 képviselőt adnak a vezetőségbe (3 AUR + 1 SOS), míg a jobboldali USR+PNL mindössze kettőt. Mindez úgy, hogy az USR+PNL-nek 94, az AUR+SOS-nak pedig 75 képviselője van a parlamentben. Ez a fura matematika csak az RMDSZ szavazatával valósulhatott meg. Miért segített az RMDSZ abban, hogy a szélsőségesek még nagyobb hatalomhoz jussanak? Ezt a kérdést kell feltenniük a választóknak a parlamentben ülő képviselőiknek” – írja az USR-s politikus.

Grindeanu ironizál 

A PSD elnöke, Sorin Grindeanu szerint Romániának még mindig nincs teljes jogkörű kormánya, a PNL-nek és az USR-nek azonban más sürgős ügyei vannak: “a tisztségek, a pénz és a hatalom”.

A politikus szerdán a Facebook-oldalán közölte, hogy a PNL és az USR “cirkuszolt”, miután elveszített egy-egy tisztséget a képviselőház vezetésében. Bojkottal fenyegetnek, vádaskodnak, légből kapott szövetségeket vizionálnak, és hirtelen a demokrácia veszélyeztetéséről beszélnek, mindezt két tisztség miatt.

A pártelnök emlékeztetett arra, hogy a PSD is elveszített egy tisztséget a szenátus házbizottságában, de nem akadályozta a parlament munkáját, és nem talált ki politikai válságot egy elveszített poszt miatt.

“A PNL és az USR számára addig jók a szabályok, amíg nekik kedveznek, ha viszont az eredmény már nem tetszik nekik, akkor szerintük maga a demokrácia kerül veszélybe” - írta Grindeanu. Hozzátette: miközben a PNL és az USR saját tisztségeit siratja, a romániaiak kormányra várnak. A pedig PSD parlamenti többséget akar kialakítani, hogy Romániának kormánya legyen. “Mindenki azért küzd, ami számára fontos” - zárta bejegyzését.

Ünnepel az AUR 

Eduard Koler, az AUR Mehedinți megyei képviselője üdvözölte, hogy a képviselőház két titkári tisztségét, amelyeket korábban a PNL és az USR igényelt, AUR-os, illetve SOS România-s képviselők kapták meg. Koler szerint a döntés az AUR és a PSD együttműködésének eredménye. Úgy fogalmazott, hogy a két párt „elvesztette” vezetői pozícióit. 

Arra, hogy az USR és a PNL tiltakozásul kivonult az ülésről, és az alkotmánybírósághoz fordult. Koler gúnyosan úgy reagált: „úgy viselkedtek, mint a gyerekek, akik vereség után felkapják a labdát és hazamennek.”

 

 

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!