Elmondása szerint a versenyszerű sport már kiskorában megtanította arra, ha tesz magáért vagy a helyzetéért, akkor annak mindig van eredménye. „Annyit tudunk kivenni az életből, amennyit mi magunk beleteszünk” – véli. Rakonczay a gyermekkort meglehetősen nehezen viselte, tudta, hogy az igazi szabadság felnőtt korban fog elérkezni. Felidézte, amikor az iskolában arról kérdezték, mi szeretne lenni, ha nagy lesz, a társai tűzoltót, mentőautó-vezetőt vagy éppen gazdag embert említettek. Ő azonban azt válaszolta: óceánátkelő. A tanárai azt mondták, ilyen szakma nem létezik.
Amikor a kis Gábor a hegycsúcs-hódítást említette, azt a választ kapta, hogy ott is mindenhol zászlók sorakoznak, nincs értelme újabbat felvinni. Amikor arról beszélt, nagy álma, hogy eljusson a Déli-sarkra, a tanárai a szüleit akarták behívni, mondván, nem értik, milyen képzelgésekkel tömik a gyermek fejét. Rakonczay szerint ekkor már fellángolt benne valami, amit később nem lehetett kioltani.
Tizenhárom éves korában az egyik tanártól egy pénteki napon hallotta először, hogy létezik a maratoni távfutás. Ő akkor napi szinten futott öt kilométereket, de eszébe sem jutott, hogy valaki hosszabbat is teljesíthet. Azonnal elhatározta, hogy maratont fut, ám ezt mindenki ellenezte. Úgy döntött, nem vár: másnap, szombat délután ebéd után kiment futni, és a távot 4 óra 22 perc alatt teljesítette. Elmondása szerint elájult, kimerült, de ekkor tapasztalta meg először, hogy képes meghaladni saját korlátait, és ez az érzés a későbbi életútját is végigkísérte.
Az első expedíció
Később képzőművészetet, majd építészetet tanult, de közben folyamatosan ott motoszkált benne a gondolat, hogy előbb-utóbb el kell indulnia a horizonton túlra. Egyetemistaként döntötte el párjával, Pálos Andreával, hogy kiiratkoznak, és megpróbálnak átkelni az Atlanti-óceánon. Hajójukat saját kezűleg építették, miután rájöttek, hogy vásárolni túl drága lenne. Az építés során vitorlát és motort sem szereltek fel, úgy döntöttek, inkább evezni fognak. „Sosem eveztem előtte, és a mai napig nem értem, hogy mi a jó benne” – mondta Rakonczay.
Andrea és Gábor, a két huszonöt éves fiatal, a Tűzhangya fedélzetén FOTÓ: RAKONCZAY.COM
Az általuk tervezett Tűzhangya nevű hajó 2007-ben elnyerte a Magyar Formatervezési Díjat, termék kategóriában. Az óceánátevezés Guinness rekorder címet ért, amelyet Londonban vettek át, a National Geographic Adventure-től Washingtonban az Év Kalandja Díjat is megkapták.
Szembenézés a halállal
Az első siker után Gábor visszatért az egyetemre, de úgy érezte, a mindennapok túl sík, túl száraz világot kínálnak. Innentől kezdve folyamatosan újabb expedíciók követték egymást.
Az első egyéni útja 2011-ben indult, ekkor a világon elsőként, 77 nap alatt kenuzta át az Atlanti-óceánt. Elmesélte, 2200 km evezés után, a legközelebbi parttól ezer kilométerre a nyílt vízen a kenuja felborult egy viharban. A hajó a szellőzőnyílásnál kilyukadt, és a sportoló akkor szembesült azzal, hogyha nem talál ki valamit, meghalhat. A kenut szerencsére sikerült megfordítani, azonban Gábor szerint az a néhány perc és az út további kommunikáció nélküli 44 napja mindent megváltoztatott. Megtapasztalta, nincs olyan eset, amiből ne lehetne előnyt kovácsolni, de az élet végességével is szembesült. „Az ember úgy van összerakva, hogy minden sejtje élni akar” – fogalmazott.
Rakonczay arra tért haza, hogy amíg nem adott életjelet magáról, a média összeesküvés-elméleteket gyártott, miszerint nem egyedül teszi meg az utat, motorcsónakos segítséget kap, emellett titkos háttércsapat segíti. Elmondása szerint ez az időszak volt pályája legsötétebb fejezete. Ezután nehéz periódus következett. „Biztos voltam benne, hogy a fürdőkádat sohasem töltöm fel vízzel, mert abba is bele lehet fulladni, ha nem vigyázunk” – mondta Gábor, hozzátette, fél évig vízallergiája volt, alig tudott vizet inni, hónapokig nem aludt rendesen.
Fuss, Gábor, fuss!
Gábor ezek után a futás felé fordult. Éveken át maratonokat futott, majd fokozatosan az ultrafutás felé sodródott. Először a Balaton körbefutása jelentett számára kihívást, később azonban hatnapos versenyeken indult, ahol napi 12-14 ezer kalóriát égetett el. Kétszer átfutotta Magyarországot (700 km), és a világon először hét nap alatt 400 kilométert megtéve jutott el a tengerszintről (Genovából) 4808 méter magasságba, a Mont Blanc csúcsára. 29 nap alatt átkelt Grönlandon és Magyarországról elsőként, az Antarktisz széléről indulva 44 napos expedícióval elérte a Déli-sarkot. Az egyik világversenyen 848 kilométert teljesített, és világbajnoki címet szerzett.
Meggyőződése szerint a határok csak a fejünkben léteznek, úgy fogalmazott, „azt gondoljuk, hogy van egy fal, amin túl már nem tudunk jutni, (…) közben ez csak a fejünkben van. Ha az ember messzebb tűzi ki a célt, és éveken keresztül precízen, centiről centire megy felé, amikor megáll és hátranéz, azt fogja látni, hogy már régen lehagyta azt a határt, amiről azt gondolta, lehetetlen átlépni”.
A Déli-sark-expedíció FOTÓ: RAKONCZAY.COM
A Déli-sark expedíciót életének egyik legnagyobb vállalkozásának nevezte, emellett elmondta, költséges, bonyolult projekt volt. Grönlandon készült fel rá, ahol jegesmedvékkel, gleccserhasadékokkal és mínuszokkal küzdött. Első komolyabb sarkvidéki expedíciójának hétfős nemzetközi csapattal vágott neki, akikkel a norvég felfedező, Fridtjof Nansen 130 évvel ezelőtti útvonalát követték. A teljes felszerelést és élelmiszert a csapat szánon húzta magával majd’ egy hónapon keresztül Grönland keleti partjától a jégplató nyugati oldaláig. Rakonczay az expedíciót jelentős testsúlyvesztéssel és kisebb fagyási sérülésekkel teljesítette, de ez az út készítette fel technikailag és fizikálisan a néhány héttel későbbi, 44 napos Antarktisz kalandra. Az Antarktiszon megtapasztalta, mit jelent az örökkévalóság: olyan hely, ahol semmi sem változik, ahol az ember csupán múló jelenség a hó és jég állandóságában.
A pályazáró vállalkozás
Rakonczay Gábor szerint az utolsó, 75 napos Atlanti-óceán átkelés egyfajta pályazáró vállalkozás volt. Tizennyolc év extrémsport után pontot akart tenni az életút végére. Bár ez az átkelés volt a központi téma, mégis úgy érezte, szükséges visszatekinteni a korábbi projektekre is, hiszen azok együtt rajzolták ki a teljes pályafutását. „Elkezdett érlelődni bennem, hogy ezekből a dolgokból valahol majd ki kéne szállni” – mondta Gábor annak kapcsán, amikor először megfogalmazódott benne, hogy lassítania kéne. „Nem mintha a nyugdíjra gyúrnék, de azért mégis” – jegyezte meg. Úgy döntött, elindul még egy utolsó expedícióra, így 75 nap és 10 óra alatt átkenuzta az Atlanti-óceánt a Kanári-szigetektől Antiguáig és Barbudáig.
A további tervekkel kapcsolatban azt mondta, a sport, a futás, a vitorlázás biztosan része marad az életének, de az ilyen projektet, amibe akár bele is lehet halni, muszáj eleresztenie.
Magyarország átfutása a Magyar Sport Napja alkalmából – 734 km 7 nap alatt FOTÓ: RAKONCZAY.COM
Az előadás végén a közönség kérdéseire válaszolva arról is beszélt, hogy számára minden vállalkozás arról szólt, hogyan tudja meghaladni önmagát. Megfogalmazta, hogy mindig kereste azokat a krízishelyzeteket, amelyek által fejlődni lehetett, mert a kényelmes, biztonságos körülmények nem adnak valódi tapasztalatot. Elmondta, a motivációját sosem a külső dicsőség, hanem a belső kíváncsiság és a határátlépés élménye adta. Úgy véli, minden ember többre képes, mint amit saját magáról hisz, és szerinte éppen ez a felismerés az, ami továbbviszi az emberiséget. Azt tanácsolta, ha van elképzelésünk, célunk, akkor valósítsuk meg, mert nem adatott nekünk sok idő, s ahogy ő mondta, „az élet most történik”.
