parlament

Pénteken is folytatódott a közoktatási törvény tervezetének csütörtökön kezdődő cikkelyenkénti vitája a képviselőház tanügyi szakbizottságában. Csütörtökön az ülést hamarosan fel kellett függeszteni, mivel Ligia Deca oktatási miniszter időközben megváltoztatta az egyházak egyik módosító javaslatával kapcsolatos álláspontját. Arról az előírásról van szó, amely szerint a romániai oktatásban biztosítani kell a gondolat szabadságát, illetve az ideológiáktól, vallási dogmáktól és politikai tanoktól való függetlenséget.
Közhír
electroluxHirdetés
Máskép(p)
Két, sok értelemben eltérő alapállás, amely érdekes módon ugyanazt a reakciót váltja ki – ilyenkor hajlamos a megfigyelő, a „hírfejtő” belegondolni. Még akkor is, ha a következtetései nem épp pengeélesek, de legalább továbbgondolhatók. Van itt ez a Bode-ügylet: a jelenlegi román kormány főbelügyérének (egyre kínosabb) plágiumkérdése, és van a pedagógusok magyarországi tiltakozássorozata, amelyet a hatalmi körök (és a kormányzati kommunikátorok) értelmezésében nemzetietlen elemek tüzelnek-táplálnak a ködös háttérből.
Máskép(p)