Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön

Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön a budapesti kormány által megítélt egymilliárd forintos kiegészítő támogatásnak köszönhetően. A pénzösszeg a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) idei kiadásait fedezi - erősítette meg szerdán az MTI-nek Pogár László, a szervezet elnöke.

Az elnök úgy nyilatkozott, hogy a magyar kormány támogatása nagy segítség a szervezet számára, hiszen a Kárpátokon túli régióban az MCSMSZ egyedüliként foglalkozik a csángómagyar kultúra őrzésével és ápolásával, a magyar identitás erősítésével. A támogatás révén folytatni tudják az évtizedek óta tartó, évről évre bővülő tevékenységüket. A folytonosságnak köszönhetően nőtt az őshonos kisebbség tagjainak bátorsága és nyitottsága a program iránt, ezért is fontos, hogy az egyre gazdagabb program folytatódhasson - mondta.

Az MCSMSZ elnöke megerősítette, hogy folyamatban van a szervezet átvilágítása, emiatt szinte napi kapcsolatban állnak az illetékes budapesti minisztériummal. Mint mondta, átvizsgálják a teljes program működését és költségeit. Az MCSMSZ kezdettől fogva támogatja a folyamatot, mert Pogár szerint "nincs semmi takargatnivalójuk", és így jövőbeni tevékenységük is tervezhetőbbé válik.

Elmondta, hogy a programban jelenleg mintegy 2200 gyerek vesz részt óvodástól egyetemista korig, akikkel a szervezet csaknem 200 alkalmazottja foglalkozik.

Az őshonos kisebbség tagjainak magyar identitását erősítő program 37 településen folyik, és a moldvai helyszínek mellett Csíkszeredában kollégiumot működtetnek a magyarul továbbtanuló csángóföldi középiskolások számára.

A moldvai szervezet számára megítélt rendkívüli, egymilliárd forintos kiegészítő támogatásról a magyar kormány közleményben számolt be. Emlékeztettek, hogy Románia Moldva régiójában több tízezer csángó él, akiknek kulturális és oktatási programjait az MCSMSZ fogja össze, és a működtetők a hagyományőrzés mellett a gyerekek és a fiatalok támogatására is nagy hangsúlyt helyeznek.

A közleményben idézték Kollai István határon túli magyarokért felelős helyettes államtitkárt, aki rámutatott, hogy a csángóföldi magyarok anyanyelvi képzését 37 tanintézmény - bölcsőde, óvoda és iskola - biztosítja. Ezeket a magyar állam tartja fenn, mivel finanszírozásukhoz a román állam nem járul hozzá.

A csángómagyar oktatási program keretében a magyar nyelvű iskolai és óvodai oktatás mellett kollégiumi keretek között támogatják a moldvai csángó gyerekek továbbtanulási lehetőségeit, továbbá hagyományőrző, zenei és közösségépítő foglalkozásokat tartanak számunkra, amelyeken 2200 gyerek vesz részt.

Az MCSMSZ az utóbbi években kiemelt szervezetként rendszeres, évi 2-4 milliárd forintos költségvetési támogatást kapott a magyar államtól, amiből folyamatosan bővült az oktatási, hagyományőrző és szociális infrastruktúra. Azonban 2026-ra az előző kormány csak az első félévi támogatást hagyta jóvá, a második félévről pedig annak ellenére nem hoztak döntést, hogy a kérelmet már február közepén benyújtotta a szövetség - írták.

Kollai István rámutatott, a finanszírozásban örököltek "egy alapvető problémát", miszerint a költségvetésben évről évre kisebb összeg szerepelt, mint amekkora a fenntartási költség. A normatív támogatás szintje ugyanis az intézményhálózat bővülése ellenére változatlan maradt.

A pénzhiány miatt az új tanévben veszélybe került a magyar nyelvű oktatás folytatása, ezért kellett a kiegészítő támogatás. Hangsúlyozta, a magyar kormány azzal a feltétellel vállalta a pluszköltséget, hogy a csángómagyar oktatási rendszert szakmailag átvilágítják, hogy minél nagyobb legyen a működési hatékonysága.

Az átvilágítás folyik, így a 2027-es költségvetés tervezésénél már a reális költségek szerinti finanszírozási igényt lehet figyelembe venni.

Ezáltal egyszerre lesz biztosított a költségvetési átláthatóság és a csángómagyar közösségek fennmaradása - mutatott rá a helyettes államtitkár, aki a nyáron személyesen is ellátogatott Moldvába.

Borítókép: kormány.hu

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!