Miért van az, hogy ha körülnézek a családomban, leginkább olyan párkapcsolatokat, házasságokat látok, amelyekre nem tudok követendő példaként tekinteni, a felek egymástól elhidegülnek, már-már mérgező kapcsolatban élnek évtizedeken keresztül?
Házasodni illett és ma is illik Székelyföldön. Ez a közösségileg elfogadott norma. Aki ettől eltér, az abnormálisnak számít. Ez a legfontosabb: az ember legyen megházasodva. Az már mindegy, hogy milyen ez a házasság, a lényeg, hogy a külvilágnak üzentünk: ügyes, talpraesett fiatalok vagyunk, akik képesek valakivel közösen jövőt építeni.
Persze, azt hiszem, a fiatalok azért reménykedtek abban, hogy ez az együttélés dolog jó lesz. Azonban az eltérő neveltetés, a hozott minták és a külső gazdasági, politikai nyomások lerombolják az illúziót. Házasság után általában egyből jön a gyerek. Ki tudja, volt-e idejük megszokni egymást a fiataloknak, és mindegy, hogy 21-22 évesen az ember készen áll-e már a szülőségre. A nőknek helyt kell állniuk a háztartásban, a munkahelyen, a gyereknevelés terén, valamint párjuk testi igényeit is készséggel ki kell elégíteniük. A férfiaké pedig az utolsó szó, ők a ház ura, nekik kell megteremteniük a kenyérre valót, gyengéd érzelmeket kimutatni sem a gyerek, sem a feleség iránt nem illik, megküzdőeszközként csupán az alkohol elfogadott.
Sajnos továbbá azt látom, hogy gyakran a fiatal párnak nem lehetett meg a saját tere kettesben. Jó székely szokás szerint a szülők gondoskodnak arról, hogy fiúgyermeküknek legyen hová költöznie párjával a házasság után. Telket vesznek, közösen építkeznek. Ez a szokás igazán szép, áldozatos és nagy segítség. A gond csak az, hogy így gyakran a szülők azt érezhetik, pluszjogokkal rendelkeznek a fiatalok élete fölött. Kontrollálhatják őket, bármikor betoppanhatnak, beleszólhatnak a gyereknevelésbe, házvezetésbe. Így a fiatal pár valamelyik tagja egyáltalán nem tud leválni a szüleiről, s ahelyett, hogy új családjára koncentrálna, beleragad a régibe. Ebből aztán egyik konfliktus épül a másikra, ezek fokozódnak, és ellehetetleníthetik a fiatal pár közös életének fejlődését.
Azt hiszem azonban, nagyanyáink idejében ezek a dolgok valahogy természetesek voltak. Ők is így látták otthon, aztán magától értetődő, hogy ilyen élethelyzetekbe kerültek később. Azt pedig tűrni kellett a gyerek, meg a család jó hírneve miatt.
Fiatalként reménykedem, hogy van esély megdönteni ezeket a rossz szokásokat. Már hozzájutunk olyan ismeretekhez, amelyek felvilágosítanak a témában, szakértőhöz fordulhatunk, ha változtatni szeretnénk. Persze, ahhoz, hogy ezek a káros minták eltűnjenek, valószínűleg sok időre van szükség, de az egészségesebb, teljesebb kapcsolatok kialakítása érdekében mindenképp megéri.
