Akik rendszeresen vonatoznak, bizonyára észrevették, hogy a diákok mindig cipekednek. Mindig. Akkor is, ha éppen Kolozsvárról utaznak haza a családhoz, akkor is, ha onnan érkeznek. Szemmel látható a táskák gigantikus mérete, az erőlködő, rózsás arckifejezésekből, sóhajokból pedig beigazolódik: nagy a teher az egyetemisták vállán. Vagy kezében. Kinek hogyan könnyebb a csomagok hurcolása.
Aki Kolozsvárról igyekszik haza – már amennyire lehet a vonatokkal igyekezni –, annak a különböző méretű, alakú üres üvegek, borkánok, műanyag ételtárolók zörögnek, zötyögnek, lökdösődnek összevissza a táskájában. Ráadásul még nehezek is. Jóformán annyi szokott lenni ezekből a tárolókból, hogy melléjük már épp csak egy váltónadrág és két póló fér bele a bőröndbe. Ha netán úgy állnak a bolygók és szerencséje van a diáknak, még egy kisebbecske neszesszer talán bekerülhet az üvegek tengerébe. Na, de ha csak egyetlenegy darab is elfelejtődik, az egyensúly felborul. Mibe rakják majd a vasárnapi húslevest? Hogyan fog az irdatlan mennyiségű töltött káposzta Kolozsvárra jutni? A nagymama süteményét postán küldjék el? És a bécsi szeletekről, fasírtokról ne is beszéljünk…
Kínok közepette vergődik haza a diák, de a visszaút is gyötrelmes a maga módján. A bőrönd tartalma szinte ugyanaz: a váltónadrág, a két póló, kiváltságosok esetében a neszesszer, és a borkánok, tárolók. De ezúttal még nehezebbek. Tele vannak. Indulás előtt a konyhapultra felsorakoztatott, előkészített finomságok vigyázzban állnak. Mindannyian szeretnének belekerülni a bőröndbe, jobbacska alkalomkor el is fér az összes, de ha nem, muszáj válogatni. Ekkor születnek az igazán nehéz döntések. Zakuszka vagy lekvár? Kovászos uborka vagy kompót? Mennyit bír el a hát, a váll, a kar? Mire lesz majd étvágya a diáknak? A szülők szerint a leghelyesebb az lenne, ha mindenből vinne egy kicsit a gyerek, de ahhoz már lehet, hogy fel kellene bérelni egy csupa izom férfit, aki majd kicipekedi magát.
Ezeket a kérdéseket meg kell rágni többször is, jól megfontolt döntéseket kell hozni, hogy később ne is törje ketté magát az egyetemista, de a legjobb lakomákat csaphassa Kolozsváron. Jókat szoktam ezen nevetni – akár kínomban, akár örömömben –, amikor az ötödik üres borkánt pakolom a táskába hazautazáskor. Már megint nehéz lesz a bőröndöm.
