Létezik fizikálisan, kézzel foghatóan az a fogalom, hogy lelki társ? Vajon megvan minden embernek a saját kiválasztott társa? Két fél eggyé válik... szép elmélet.
Vannak eszmék, amelyek szerint egy kapcsolat nem a neki teremtett félből származik, hanem az összedolgozáson múlik minden. Ahhoz, hogy egy kapcsolat jól működjön és soká, akár mindhalálig tartson, nagyon sokat kell dolgozzon mindkét fél. A Café de Flore című film, Jean-Marc Vallée rendezésében rámutat arra, miképpen épülhet fel egy bizalmon alapuló, mély kapcsolat. Eldobhatom a lelki társamat egy másikért? Miért bűn ez? Lehetséges, hogy évszázadokkal ezelőtt, egy másik életemben anyja voltam egy Down-kóros kisfiúnak és nem engedtem, hogy egyesüljön hétéves fiamnak az egyazon korú barátnőjével való gyerekszerelme, miközben a jelenben elvált férjemmel ide-oda passzolgatjuk gyerekeinket és akadályozom, hogy kibontakozzon régi társam szerelme az aktuális, újonnan szerzett lelki társával?
Milyen tökéletes gondolatmenet lehetne, ha nem lennének az emberben érzelmek, kemény dúló-fúló érzések, amelyekbe, ha nem érted őket, bele akarsz halni, nem találva más megoldást. Nem segítenek sem a médiumok, sem a terápiák, pszichiáter, szakember... ugyan már. Az érzéseket nem lehet meghatározni. Azokat csak megélni lehet.
Sokan úgy gondolják, jobb, ha arra törekszel, hogy érzelmeid hajtsanak, hogy engedj nekik, és csak a szíved után menj. Ez sok helyzetben nem logikus megoldás. Önző is lehet másokra nézve. Miért csak a te boldogságod számít ebben az életben? Hétmilliárd ember, és csak egy lelki társ létezik? Badarság. Az emberek változnak, egyik pillanatról a másikra. Ha az eszünkre hallgatunk, több mindenre rájöhetünk, ami fontos lehet. Nem érthető eléggé? Úgy érzed, túl mélyen belementem a lelkizésbe? Nézd meg a filmet! Megérted, miről beszélek. Rávilágít arra is, hogy igenis el kell engedned sok mindent az életben ahhoz, hogy tiszta lappal kezdhess, hogy ne keserítsd meg szeretteid életét, főleg ne a saját magadét.
Bevallom, rengetegszer kellett megnézzem a filmet, de nem azért, mert nem értettem, hanem azért, hogy én is tudjak dönteni. Tudjak dönteni a helyes-helytelen és a kényelmes-kényelmetlen között. Lehet, hogy ha elengedem a negatív gondolataimat, utat ások a pozitív és új kezdésnek. Nem merülhet ki az élet egy kapcsolatban, egy rossz döntésben. Lehet, hogy ha az eszemre hallgatok, rájövök arra, hogy amit a szívem diktált, az nem a helyes út volt, hanem a kényelmes, meleg, komfortos érzés. De lehet, hogy nem! Mert ugyebár mindig azt szeretnénk választani, ami nekünk tesz jót, nem azt, ami a gyerekeinknek vagy élettársunknak, esetleg környezetünknek. Ha egy Down-szindrómás gyereknek az tesz jót, hogy speciális iskolában odafigyelést kapjon és megfelelő nevelést, akkor az a helyes út, nem az, amit az anya gondol. Megszültem, felnevelem. Nem. Nézzük a gyerek érdekét. Ha ő hétévesen szerelmes és nem szabad elválasztani szerelmétől, ezt tanácsolják a szakemberek, akkor az a helyes. Nem. Megszültem, felnevelem. Forgatom a kést a szívemben. Pillangók szorongatják a gyomorfalamat. Engedjek a férjemnek? Ez egy futó kaland. Nem. Vissza kell jönnie. Van két szép lányunk. Vissza fog jönni. Vagy engedjem el? Kinek jó az?
Felkeltettem az érdeklődésedet? Engedsz a szívednek? Kíváncsi lettél? Ebben a helyzetben engedek... nézd csak meg!
