Megvan az az érzés, amikor olyan üres és csendes Kolozsváron minden egy hétfői napon, hogy már-már azt képzeljük, a túlvilág szebbik oldalán sétálgatunk? Talán azok számára, akik már több éve a városban élnek, megszokott dolog az ortodox húsvétkor beálló nyugalom – hisz ilyenkor a város nagyrésze megpihen. De bizonyára sokakat megdöbbentett a jövés-menés hiánya.
Hónapok elteltével sem látott soha egy diák ekkora nyugalmat és egyensúlyt a városban. Még este vagy akár éjjel is élettel teli a kolozsvári szegletek valamennyi része. Itt egy buli, ott egy buli, hopp egy kocsma, mellette a másik, az a szupermarket, jaj, meg az a kisbolt! – mindig van ahova menjen az ember. Bárki, akinek felteszik azt a kérdést, hogy hogyan képzeli el Kolozsvárt és annak mindennapjait, nagy valószínűséggel egy olyan képet képzel maga előtt, amely tökéletesen megragadja a nagyvárosi élet esszenciáját. Persze úgy is szép a város, ha éppen üresnek tűnik; az ilyen pillanatok ritkasága adja meg a varázsát és a gyönyörét a csendnek.
De mit tapasztalt az az egyedüli ember (vagy emberek), aki ebben a tökéletes nyugalmi állapotú település utcáin bóklászott?
Talán látta, ahogy a járdák kövei felszusszannak: lehetett már egy ideje annak, hogy csak páran lézengjenek a gyalogúton. A jelzőlámpák unottan, olykor egy-egy busznak vagy pár gépkocsinak adnak instrukciót, de legtöbbször csak üresen váltogatják színeiket. Mintha folyamatosan megállna az idő egy-egy pillanatra.
Az egyetem előtt nyüzsgő diákok száma is drasztikusan megcsappant. Egy maréknyi csoport alig gyűlt össze a kis betonplaccon, de több mint valószínű, hogy ők ezt egyáltalán nem bánják. Nyugodt lélekkel élvezi mindenki a napsütést, a kakaós csigát, a kávét, a nikotint, majd mint akik jól végezték dolgukat, lépdelve indulnak a lift irányába. Senki nem sietett. Tudják jól, hogy bőven van hely, és nem kell sorba álljanak, mint tornaórán. A magasztos csendet csupán a világítótest zúgása töri meg párszor. A halk sóhajokat, ásításokat és szempillantásokat még az is hallja, aki abszolút elbambult és próbál mindent kizárni a környezetéből. Csendkirályozáshoz tökéletes hangulatú és akusztikájú az egyetem minden egyes sarka.
Az is megtörténhet, hogy túlságosan szépnek, már-már lassan mesébe illőnek tűnik ez a szituáció, de aki nagyon szereti a csendet, annak bátran ajánlom meglátogatni a Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi kar székhelyét. Na és aki meg nem hiszi, az még ezen a héten utána járhat.
