Belédköt, hangos és zavaró - minden, amit a szomszédokról tudni kell

Belédköt, hangos és zavaró - minden, amit a szomszédokról tudni kell

Valahogy úgy áll a dolog, hogy az embernek vannak szomszédjai. Ha kertes házban él, ha tömbházban, ha társasházban, szomszédok vannak. Úgy tartja a mondás, hogy az ember a barátait meg tudja válogatni, a családját nem. Az a helyzet, hogy a szomszédjait se gyakran.

Nem akarok olyasmit feltételezni, hogy nemzetenként vannak a szomszédoknak prototípusai, de azért Kelet-Közép-Európa és a mi közvetlen, erdélyi magyar környezetünk fel tud mutatni olyan szomszédfajtákat, amelyeket kerek e planétán nem találnánk meg máshol. Sorjázzunk hát ezekből néhányat.

A mindent is megkérdező

Ez a variáns a szelídebb ragadozók kategóriájába sorolható: ha meglát a lépcsőházban, a kisbolt előtt, a bejárati ajtónál, amint a kulcsot tennéd a zárba, rögtön kihasználja a lehetőséget, hogy lecsapjon rád és feltegye az összes létező kérdést: „Hogy megy a munka? A gyermekek járnak-e iskolába? Édesanyádék ott laknak-e még Jutka néniék mellett? Jaj s amíg elfelejtem, Irma néninek a testvé­rének a gyermeke nősül, azt akartam kérdezni, hogy ismered-e a leánykát, akit elvesz?” A kérdések számával a lelki egészségünk megóvása érdekében csínján bántam, ennél sokkal több szokott érkezni, sokkal gyorsabb egymásutánban, a válaszadásra sokszor lehetőségünk sincs, erre pedig egy lehetséges magyarázattal tudok szolgálni: a kérdező ember (latinul Homo consultationis) a feltett kérdések mindegyikére tudja a választ, és csak azért osztja meg velünk, mert a környezetében nem maradt élő személy, akinek ne tette volna már fel őket.

A mindent is tudó

A szomszédság ezen lakója soha nem kérdez, ellenben mindig állít, tényeket oszt meg, tanácsokat ad, az esetek jelentős részében kéretlenül: „Irma néni testvérének a gyermeke nősül, Laci bácsiék keresztleányát veszi feleségül. Jaj, ma erősen nagyidő lesz, úgy fáj a rossz lábam, menj vissza, vegyél magadhoz esernyőt! Lelkem, egy cseppet meghíztál, igyál káposztalevet s ne egyél annyi cukros nyavalyát! Én a takarítónőnek megmondtam, hogy az a felmosó folyadék, amit használ, nem jó, büdös s nem fertőtlenít jól, megmutattam, milyent kell venni.”. Az ilyen szomszédot az sem tántorítja el, hogy te épp hanyatt-homlok rohansz ki az ajtón, hogy öt darab tízkilós szatyor van nálad és majd leszakad mindkét karod, ő ezeket az információkat meg fogja osztani veled, ha akarod, ha nem, sose lehessen tudni, egyszer még hasznát veszed!

A mindenbe is belekötő

A szomszédfajok közül ez az egyik legveszélyesebb és legvérszomjasabb, ő a Magyari Tivadar-féle hivatásos szomszéd: kifigyeli, mikor merészkedsz egyedül a lépcsőházba vagy ki a kapun, ő azonnal ott terem, hogy a hármas számú szolgálati mosoly kíséretében a nyakadba zúdítson mindent, még azt is, amit nem követtél el: „Nem kötekedni akarok, csak szólni szeretnék, hogy tavaly télen éjjel huzigáltátok az ágyat a felettem lévő szobában. Tudom, hogy ilyen nem történt, csak mindenképpen el akartam mondani, hogy cigicsikket ne dobjatok ki az ablakon. Jaj és még valami: ha magas sarkút akartok felvenni, vigyétek le a földszintre és ott húzzátok fel, ha a lakásban járkáltok vele, olyan érzésem van, mintha a fejemet ütnék.” Ha tömbházi szomszédságról beszélünk, ez a variáns a lépcsőház őrző-védő kutyája, a rend őre, ha úgy tetszik: akkurátus a lábtörlője, locsolja a virágokat az ajtaja előtt és rögvest megjelenik, ha valaki nem az ő elvárásainak megfelelően éli az életét és ezt az eltérést szóvá is teszi. Mondhatnánk, úgy küld el melegebb égtájakra, hogy megköszönöd.

A „nem ismerlek, pedig szomszédok vagyunk”

Ismerjük az érzést, amikor valami apró kellemetlenség történik velünk, mégis annyira felhúzzuk rajta magunkat, mintha legalábbis indokolatlanul arcon vágtak volna? Na, a szomszédok rasszának ez a változata is hasonló reakciót képes belőlünk kiváltani, ugyanis úgy viselkedik, mintha soha, sem a múltban, sem a jelenben nem léteznénk egy légtérben, még soha nem láttuk volna egymást. Ennek különböző fizikai manifesztációit ismerjük: te kedvesen ráköszönsz, ő nem fogadja. Te kedvesen ráköszönsz, ő nem fogadja, sőt még a fejét is elfordítja. Te kedvesen ráköszönsz, ő nem fogadja, de mielőtt a fejét elfordítaná, még alaposan végigmér, mintha esküdt ellenségek lennétek.

Nota bene, én nem föltétlen utálom a szomszédaimat. Csak néha. Ezeket a felsorolt fajokat pedig megterhelő és hangsúlyos energiabefektetéssel tudom utálni. De vannak jó szomszédok is. Őket meg kell becsülni. S mivelhogy tudjuk, hogy a közös utálkozás összehozza az embereket, szóval inkább a kiállhatatlan szomszédokon csámcsogjunk!

 

Kapcsolódó cikkek

Van, akinek az első cikk jelentette az áttörést, másnak az első interjú vagy az első vágott videó. Volt, aki a Campus miatt vette meg első profi kameráját. Mindannyiunk történetében közös a felismerés: minden lehetőséget ki kell próbálni, akkor is, ha az elsőre ijesztő. Egy év alatt nemcsak szakmailag fejlődtünk, hanem csapatjátékosként, barátként, alkotótársként is. Ötleteltünk, néha vitatkoztunk, nevettünk, hajnalig szerkesztettünk, posztoltunk, vagy videót vágtunk. Mindeközben valami sokkal nagyobb épült: olyan közösség, amely hisz abban, hogy nincs lehetetlen. Ha most gondolkozol, hogy belevágj-e, gondolj arra, hogy mi egy év alatt teljesen új alapokra helyeztük a diáklapot. „A Campus történelmet írt” – mondta Botházi Mária a Médianapokról szóló videónkban. És ez még csak a kezdet. Most azonban nyári szünetre vonulunk, de nem tűnünk el teljesen, figyeljétek majd a közösségimédia-felületeinket! Mielőtt elmennénk, elmondjuk, mivel maradtunk.
Elmélkedős
Elmélkedős