A reprezentáció kérdése egyre hangsúlyosabb szerepet kap a különböző művészeti alkotásokban. Fokozódik a verseny, hogy ki tud több kisebbséget, etnikumot képviseltetni művében, minél autentikusabb ábrázolásban. A filmiparban különösen ádáz harc folyik e tekintetben, már-már felkapjuk a fejünket, ha egy alkotásban nem látunk legalább egy homoszexuális párt. Az alkotó önként és puszta szívjóságból elvégzi ezt a fontos feladatot. Nagy hangsúlyt fektet arra, hogy alkotásaiban minél sokszínűbb legyen a szereposztás, arra persze nem mindig maradhat már energia, hogy az eredeti karakter etnikumának megfelelő színész játssza el a szerepet. De hát miért is hibáztatjuk? Végül is tökmindegy, hogy az irodalmi kánonba beépült fekete karaktert megfosztanak bőrszínétől. Amúgy is van hat másik fekete szereplő, a telhetetlenségnek is vannak határai.
A köztudatba ideálisként beépült testalkatok mellett is sok különböző fizikummal rendelkező alakot láthatunk ma már a vásznon. A néző pedig, sok esetben köszöni szépen a rendező igyekezetét és elfordítja a fejét, amikor egy molett színésznőt lát meztelenül. Hiszen a jó ízlés határain belül kell szabadelvűnek maradni, és nem megvetni az „elfogadom, csak ne előttem csinálják” mentalitást. Felvállalhatná ugyan, hogy nem szeretne ilyet látni, de az mégis jobb, ha beül megnézni egy ilyen jellegű filmet, és csak a moziterem sötétjében botránkozik meg. Azzal ugye nem árt senkinek.
A meleg karakterek fontosságát is értjük, és tudjuk azt is, hogy nagy szükség van azok bemutatására. De ha lehet választani, akkor inkább legyen egy leszbikus pár, az lévén a kisebbik rossz. Hogy várhatnánk el, hogy heteroszexuális, erős, öntudatos férfiak csókolózó férfiakat nézzenek? Nem beszélve arról, amikor egy ilyen házasságban még gyereket is látunk. Elmondjuk gyermekünknek, ha véletlenül meglátja, hogy létezik ilyen, de azt is tudatosítjuk, hogy nem olyan „normális” családokban, mint amilyen a miénk.
Nem akarunk már csak szuperhős férfiakat és háziasszonyokat látni a képernyőn, mert már tudjuk, hogy a társadalom sem így épül fel. Az viszont még mindig belefér, hogy összeráncoljuk a szemöldökünket, ha valami olyat látunk, amit nem értünk, vagy amivel nem találkozunk mindennap.
