Gyerekkorom egyik kétségbeejtő műfaja volt a horrorfilm. Kortársaimmal szemben engem valamiért sosem vonzott ez a műfaj, igazából nem értettem a lényegét. Addig a pontig, amíg kezembe nem vettem Thomas Harris amerikai író 1988-ban megjelent, A bárányok hallgatnak (The Silence of the Lambs) című regényét.
Sokan nem tudják, hogy ez az ikonikus történet először könyv formájában jelent meg, és csak később készült belőle film. A rendkívüli írás két nagyon erős karakter harcát mutatja be: dr. Hannibal Lecterét, aki az államok egyik legveszélyesebb sorozatgyilkosa és az okos és szép FBI-ügynök Clarice Starlingét, aki félelmet nem ismerve bejár a pszichiátriára Lecterhez. A sorozatgyilkos Buffalo Bill ugyanis Lecter egykori módszereivel gyilkol a környéken, ezért a nyomozók Lectertől kérnek segítséget. Starling és Hannibal kapcsolata így válik egyfajta oda-vissza pszichoanalízissé, miközben folyamatosan megpróbálnak felülkerekedni egymáson. Hannibál ugyan segít Clarice-nek közelebb kerülni a gyilkoshoz, ám közben saját titkolt terveket is sző.
Hannibál karaktere rémisztő módszerekkel mászik be Clarice fejébe, és kihúzza belőle a legféltettebb titkait. A nő ezt hagyja, nem ijed meg tőle, sőt félelem nélkül hajtja tovább. Buffalo Bill karaktere talán a leghorrorisztikusabb a történetben, a férfi megöli az útjába kerülő nőket, és a bőrükből ruhát készít magának.
A műfaj kedvelőinek kötelező elolvasniuk ezt a könyvet, a történetszövést ugyanis a karakterek, helyszínek kibontása és a különféle leírások teszik igazán horrorisztikussá. Teljesen más az élmény, amikor nem a valaki más fejében megszületett szörnyet látod a filmvásznon, hanem a te fejedben születik meg a saját szörnyed.
