A szakmátok az emberekről szól, nem pedig algoritmusokról
A valaha volt legkisebb évfolyam
• Az utolsó félévben az Onix épület harmadik emeleti termében ülünk. A termek egyformák. A különbség ti vagytok. Sajtót fordítunk, mondatokról beszélünk, de valójában ti vagytok a lényeg – ahogy három év alatt megtanultátok kezelni, ami szembejön veletek, bármi is legyen az. A nézők váratlanságát a színházban, egyszemélyes évfolyamként működni, a nyilvános előadás meghívottjait, a külföldi Erasmus-hét programjait. S ez így van rendben. (Győrffy Gábor)
• A tanrend úgy hozta, hogy az elsőévesekkel az októberi tanévnyitó után először csak második félév kezdetén, február végén találkoztam. Nem lennék tanárból, ha nem érdeklődtem volna az első félévben tanító kollegáktól, hogy „na, milyen az elsőév?”
Az újságírás szak történetében valaha volt legkisebb évfolyamról mindenkitől egybehangzóan ugyanaz a válasz érkezett: „kevesen vannak, de végre mindegyik nagyon jó!”
Magam is ezt tapasztaltam, amikor tanítani kezdtem őket. Irisz mindig mindenben pontosságra törekvő igényessége, Patrik a legszürkébb novemberi délutánokat is feldobó (ellen)érvei és humora, a Tajvan és Kolozsvár közt ingázó Zalán világra való nyitottsága tették valaha volt legkisebb évfolyamunkat az egyik legkedvesebbé és legemlékezetesebbé. (Vallasek Júlia)
• Nem tudjuk, miként alakul az újságírás az elkövetkező évtizedekben, ahogyan azt sem, hogy milyen lesz a jövő médiája. Amit viszont tudunk, hogy a médiafogyasztás élénkebb ma, mint bármikor, szöveget kell írni és mondani mindenhol, tartalmakat kell létrehozni és eladni, és mintha a nekünk megjelenített világ egyetlen nagy tartalommarketing lenne, ha úgy tetszik: tartalomipari társadalomban élünk. Azt is tudjuk, érzékeljük, hogy az információs káoszban az emberek jobban szomjazzák a világ magyarázatát, a jelenségek kiforrott és professzionális értelmezését, mint korábban valaha. És ahhoz sem fér kétség, hogy írni és beszélni, látni és meglátni, hallani és kihallani, odahallgatni és meghallgatni ti már nagyon tudtok. Nem véletlenszerűen, hanem mert szakmát tanultatok, és már tapasztalataitok is indultak benne.
Ez a tudás már a tiétek, és biztos vagyok benne, hogy mindig szükség lesz rá: mert a lényeg nem változik soha, csak a hozzá vezető út, a körítés. Az utóbbi bizonytalansága nem írhatja felül az előbbi bizonyosságát, bízzatok magatokban minden körülmények között! (Botházi Mária)
• Kedves ballagók, nektek köszönhetem, hogy debütálhattam a TikTokon! A felvételt még elsőéves korotokban készítettétek, és rögtön tudtam, hogy valami változóban van. Aztán beszéltünk arról, hogy nem tudjuk, milyen lesz a jövő médiája, és megnyugtatott, hogy nem csak én nem látom előre, de ti sem tudjátok, sőt, szerintetek olyan lesz, amilyenné majd az akkori fiatalok formálják.
Beszédtechnikát gyakoroltunk együtt, és a magas hangok begyakorlására tőletek hallottam olyan csujogatót, amit a nyomdafesték miatt sem ismételhetnék most el. Másokkal meg a sajtó nyelvével foglalkoztunk, és bebizonyosodott, hogyha jó könyvet adok a kezetekbe, akkor igenis olvasni fogtok, sőt, meg is vennétek, ha nem fogyott volna ki a készlet. Aztán teljes komolysággal elkészültek a rádióműsorok, amelyeket azóta sugárzott is a területi közszolgálati stúdió, a Kolozsvári Rádió, ahol néhányatokat meg is vicceltünk az utolsó órán (de ez titok, mint tudjuk).
A most ballagó – már csak volt? – diákjaim jelentős része digitális média szakon végez, és ezzel sikeresen túlélte azt a kísérletet, amely veletek indult, és azóta is tart: a két szak diákjainak együttélése és részleges szétválása. Bizton állítom: épp olyan ez a kísérlet, mint ami ezentúl vár rátok: nem látjuk előre a végkimenetelt, de reméljük a legjobbakat. Vagyis, ami most kezdődik, azt sem tudjuk milyen lesz, de kívánom, hogy jó legyen és szeressétek minden percét!
Sok szerencsét kívánok! (Rácz Éva)
• Egy fotót nézek. A Tordai sóbánya előtt lőttem, alig tudtalak titeket összeszedni egy közös keretbe. Szertelen, viháncoló dzsenZí, akik, ugyebár, képtelenek figyelni három snittnél többre. Akik képtelenek elmélyülni, képtelenek, képtelenek… Aztán jöttek a szövegek. A történetek: képek, fotók, igen, még vers is. És kiderült, hogy nagyon is figyeltek. Csak másként.
Jó, akkor emeljük a tétet. Itt a mélyvíz: ki mer beleugrani? Nem, nem a Tordai sóbánya mélyén sötétlő fekete Sztüxbe, hanem sokkal keményebbe: közeli családtag kifaggatásába. Azt hiszem, ez az a pont, ahol nemcsak ti mentek át a purgatóriumon, hanem én is.
Köszönöm azokat az őszinte perceket, órákat. Emlékeztek, mit szajkóztam? Tanuljatok meg figyelni. Ha ezt kicsit is megtanítottuk egymásnak, már nem voltam hiábavaló tanárotok. (Koós Imola)
Akik mindig az elsők lesznek
• Bármi is lesz ezután, ti mindig a legelsők maradtok. Az első végzős digitális média évfolyam. Ötleteitekkel és kérdéseitekkel nemcsak magatokat formáltátok, hanem a szak arculatát és a tanáraitokat is. Kitartottatok, nem adtátok fel. És közben azokká váltatok, akikké válnotok kellett. Mindenki a saját módján. Médianapokon, külföldi szakmai programban, iskolai projektben, vállalkozóként vagy több szakot végző egyetemi hallgatókként. Mindenre felkészületek. (Győrffy Gábor)
• A 2023–2026-os digitális média évfolyam – ők voltak a szak történetében az elsők, nem csoda, hogy mi, a tanárok, már a júliusi felvételire való beiratkozásnál izgatottan lestük a névsor alakulását, és hamarabb megjegyeztük a neveket, mintsem, hogy arcokat tudtunk volna kötni hozzájuk. Kíváncsiak voltunk rájuk: milyenek lesznek?
Ők lettek azok, akik megtalálták az új, „belsős” kifejezést, amikor a túl hosszú „digitális média” elnevezést lazán „digimédiára” rövidítették. Az elsők, akik az új, addig csak tantervben létezett tantárgyakat végighallgatták. Az elsők, akik saját identitásukat annak függvényében határozták meg, hogy ők miben mások, mint az újságírók. Az elsők, akikkel néhány év kihagyás után ismét komoly ETDK-szekciót lehetett összehozni. A diákok, akik egyszerre kezdték az egyetemet a nagyobbik lányommal. Hát lehet egy ilyen évfolyamot elfelejteni? Ugye, hogy nem! (Vallasek Júlia)
• Furcsa dolog a jövő, általában teljesen észrevétlenül kezdődik el, és amikor elkezdődik, jelennek tűnik és átmenetinek. Ez a jelenidejűség és átmenetiség talán még fokozottabban érzékelhető, ha digitálismédia-munkás az ember, a digitális média művelésében sosincs jövő, pedig úgy látszik, ez a jövő maga. (Bármit is jelentsen a digitális média: három év alatt megannyi értelmezési kísérlettel találkozhattatok, és valószínűleg egyikről sem tűnt úgy, hogy az lenne az igazi.) Bárhonnan is nézzük, a digitális média a pillanat zsarnoka. A kínálkozó momentumot mindig ki kell használni, és ez az állandó, sajátos „benne levés” semmissé teszi a többi percet, amit megéltél, amit belefektettél – persze, amikor ott vagy, erre nem gondolsz. És talán arra sem, hogy a médiában másként vagy jelen, mint az előtted járók, és ez változást, új médiadiskurzust és médiatájképet jelent majd.
Nagy dolgok várnak rátok, és általatok ránk is, szorítok nektek! (Botházi Mária)
Diák és tanár születik
• Azt mondják, hogy a gyermek születésével a szülők is megszületnek, akik viszont, ahogyan a gyermekek, csak idővel nőnek fel a feladathoz. A most ballagó diákok egyetemistává válásával lettem én is tanár: ahogyan ők (talán) bizonytalansággal és kíváncsisággal a szívükben ültek be az első órákra, úgy én is. Mellettük cseperedett a tanári énem, s bár én voltam a tanár, gyakorta kértem, hogy tanítsanak dolgokra, amiket ők jobban tudnak.
A most végző digitális média, valamint újságírás szakos évfolyamok mindig kiemelt helyen lesznek a szívemben: azt hiszem, az első dolgokkal ez mindig így volt és így lesz. Közösen fejlődtünk. Együtt követtük végig, ahogy három év alatt a mesterséges intelligencia már nemcsak szöveget, hanem minőségi képeket, majd minőségi videókat, hangokat is generált. Néhány dolog, amelyeket egyik évben még „előrejelzésként” fogalmaztunk meg, és a rákövetkező évben már meg is valósult.
A világ elképesztő fordulatszámon pörög, és kedves diákok, nektek ebben a szédítő ringlispílben kell eligazodni, kiteljesedni. Oktatóként sokszor a tegnap eszközeivel próbáltunk választ találni a ma kérdéseire, de bízom benne, hogy a tanévek során sikerült néhány olyan fontos készséget elsajátítsatok, amelyekkel ti már a holnap kérdéseire is meg tudjátok adni a megfelelő válaszokat. S azt is el kell fogadni, hogy vannak kérdések, amelyekre nincsenek jó válaszok. Például, a mai napig sem tudom, hogy lehetne GPS-adatokból meghatározni valaki magasságát. De nektek azt kívánom: nőjetek nagyra! Váljatok naggyá!
Amikor a most ballagó diákok elkezdték az egyetemet, a középső fiam kisbaba volt. A diákoknak azt mondtam, hogy majd rajta fogják igazán látni, hogyan telik az idő. Ő már lassan három és fél éves, s van, hogy megver memóriajátékban. Mire a diákok a tízéves évfolyamtalálkozóra jönnek, addigra már ő is javában iskolás lesz, a húszéves találkozójuk alkalmával pedig már feltehetően ő is kijárta az egyetemet. Azt kívánom mindannyiunknak: észben és szívben egyaránt gyarapodjunk! (Szász István Szilárd)
• A digitális média világa gyorsan változik. Ezt ti is tudjátok, hiszen az elmúlt években közelről tapasztaltátok. Ám van néhány erény, amelynek értéke a szakmában sosem változik: a kíváncsiság, a pontosság és az, hogy képesek legyetek megkülönböztetni a lényegeset a zajtól. Ezekre tulajdonságokra egész pályátok során szükségetek lesz. Próbáljátok ki magatokat minél több projektben és találjátok meg azt a területet, amelyben igazán jók vagytok.
Tanuljatok meg nemet mondani: nem minden megbízás, projekt vagy platform éri meg a figyelmeteket. A figyelem a legszűkösebb erőforrás, nemcsak a közönségé, hanem a tiétek is – bánjatok vele tudatosan.
Végül pedig, sose feledjétek, hogy a kommunikáció végső soron emberekről szól, nem pedig az algoritmusokról. Bármilyen eszközzel is dolgoztok, az a kérdés marad érvényes, hogy kinek mondjátok, mit mondotok, és ez miért fontos.
Sok sikert, és remélem, a digitális médiáról alkotott képeteket az évek majd tovább árnyalják, és nem leegyszerűsítik. (Herbály Dorottya)
Anyu Facebook-algoritmusa
• Digitális média. Megfoghatatlan koncepció…-nak tűnt, amikor a 2023–2026-os évfolyam először lépte át az egyetem küszöbét. Fekete–fehér ünneplőben, huncut mosollyal, ám kissé megszeppenve. A hivatalos évnyitó után sokan jöttek velünk az informális ismerkedésre a hangulatkarbantartó kombinátba (szokás még kocsmának is nevezni). Akkor még magam is diákként faggattam a jövevényeket szülővárosukról és arról, miért ezt a szakot választották. Mint kiderült, a pályaválasztásukat sokan édesanyjuk Facebook-algoritmusának köszönhetik.
Az év berúgása után hirtelen Torockón találtuk magunkat a hagyományos gólyatáborban. Nem volt felhőtlen a viszonyunk, megbízott gardedámként hajnalban véget vetettem a zenéjüknek (értsd: kihúztam a hangfalat a konnektorból). Még egyet pislogtunk, és 2026 lett. A diákok harmadévesek lettek, én doktorandusz, és a 302-es teremben találtuk magunkat a közös órán. Örömmel és ámulattal hallgattam kutatási témáikat, izgalmas megjegyzéseiket és őszinte vicceiket. Nem tudom, mennyivel lettek általam kritikusabb gondolkodók, de annyi biztos, hogy mindig jól szórakoztunk. Kedves harmadév (ameddig még azok vagytok)!
Kacagjatok, érdeklődjetek! Szárnyaljatok, csak ne túl messze, hogy még lássunk benneteket néha! Catch you later! (Szabó-Kádár Henrietta)
• Kedves végzősök! Azt gondolnánk, hogy az a szeminárium, amelyet kéthetente tartanak meg, nem elegendő ahhoz, hogy a tanár igazán megismerje a diákjait – és ez igaz is. Arra viszont bőven elég keretet biztosít, hogy szembetűnő legyen, mekkorát tudnak fejlődni a diákok egy félév során. Emlékszem az első találkozásainkra, amikor leginkább azon akadtatok fenn, hogy magázódunk vagy tegeződünk, de legfőképpen arra, hogy még akkor is tördeltétek a kezeiteket és elcsuklott a hangotok, amikor arra kértelek, hogy ismerkedjünk meg és mutatkozzatok be. Bár a félénkségeteket félév végére teljesen nem sikerült hátrahagynotok, észrevehetően gyakrabban nyíltatok meg és adtatok bele mindent egy-egy izgalmasabb csoportfeladatba. Nemrég lehetőségem nyílt látni közületek néhány diákot az ETDK-n előadni és – bár számomra még szokatlan ez az anyai ösztön –, nagyon büszke voltam rátok. Azok a félénk diákok magabiztos előadók és lelkiismeretes kutatók lettek! Mindegyikőtöket biztatom, hogy legyetek minél aktívabbak és engedjétek szabadon a kreativitásotokat, mert minden hozzávaló ott van bennetek ahhoz, hogy sikeresek és boldogok legyetek! (Vákár Zsanett)
