Mifolyikitt

■ A magyar költészet napja (április 11.) alkalmából úgy gondoltuk, ideje hangot adnunk a költőinknek is. Bármennyire csodás vagy sokatmondó egy-egy alkotás, a verselők egy része, különösen a fiatalok nem merik felvállalni a rímekbe sűrített érzéseiket, holott a lírikus alkotásokban lehet a leginkább kiteljesedni ilyen téren.

■ A magyar költészet napja (április 11.) alkalmából úgy gondoltuk, ideje hangot adnunk a költőinknek is. Bármennyire csodás vagy sokatmondó egy-egy alkotás, a verselők egy része, különösen a fiatalok nem merik felvállalni a rímekbe sűrített érzéseiket, holott a lírikus alkotásokban lehet a leginkább kiteljesedni ilyen téren.

A tavalyi papíros-nyilatkozatos karanténidőszak rendesen rányomta bélyegét az egyetemisták életére. Sokan örültek neki, hiszen így még többet aludhattak, mások pedig a bezártság hatására elkezdték átértékelni az életüket. Így volt ezzel Pap Miki is, aki néhány hét online oktatás után arra jött rá, hogy rossz úton halad, és sürgősen változtatnia kell.

Ha még esetleg nem hallottál az ilyen vitaestekről, akkor tudnod kell, hogy a Disputa Verseny (amit az ÉRTED szervez az Affér Vitaest sorozatban) a brit parlament vitaformátumán alapszik. Egy csapat 2 játékosból áll, akik a kormány vagy az ellenzék nyitó vagy záró felét képviselik. Jelentkezni március 31-ig lehet, a verseny pedig kizárólag egyetemistáknak szól, így az alsó korhatár 18 év. A győztes csapat 1000 lej értékű pénzjutalomban részesül.

Másodévesen egy félévet már online tanult. Közben folyton reménykedve, hogy előbb-utóbb minden visszaáll a régi kerékvágásba. Ma már világos: államvizsga előtt nem fognak visszatérni az egyetem padjaiba. Nagy Andrea harmadéves kommunikáció szakos hallgatóval a kétféle életmód közötti különbségekről, az elmúlt évről beszélgettünk és a kutyájáról, aki ősz óta örömteljes kárpótlást jelent a sokféle lemondás után. 

Kicsit mintha megállt volna az élet, nem történik semmi, ülünk itthon és papucsban megyünk egyetemre – el az íróasztalig. Valóban, sokan gondoljuk így, de gyerekkori barátnőm, Fodor Boglárka az élő példa rá, hogy nem is olyan rossz dolog, ha az embernek kicsit több lesz a szabadideje, bőven ki lehet használni ahelyett, hogy siránkoznánk. Másokat is motiválhat, ha elmeséli, hogyan töltötte otthon a bezártságot és mit csinált az utóbbi egy évben. Jelenleg Kolozsváron bérel szobát egy macska társaságában, de néhány hete még itthon, Gyergyótekerőpatakon iszogattuk a forralt bort.

Az emberiség újabb kori történelmében még soha nem fordult elő ilyesfajta jelenség, mint amivel jelenleg dolgunk van. Az egy éve beütött Covid-19-világjárvány az áldozatok számát tekintve még a spanyolnáthán is túltesz. Tavaly volt szerencsém kapcsolatba lépni egy családi barátunkkal, aki a világ egyik legnagyobb városában, Tokióban él. Aurora Dabija Romániában született, itt végezte tanulmányait, viszont úgy hozta az élet, hogy japán férfiba lett szerelmes, férjhez ment, és Japánba költözött. Vele beszélgettem arról, hogyan birkózik meg egy ilyen fejlett ország a világjárvánnyal.

Március beköszöntével akarva-akaratlanul közkedvelt téma lesz az 1848-as forradalom és szabadságharc, amelyet egy kávé mellett rendszeresen megvitatunk. Ha a nők szerepére térünk ki, rendszerint Szendrey Júliánál meg is áll a tudomány. Ezúttal tegyünk kivételt, és tekintsük át a kevésbé ismert nőalakok listáját 48-ból.

Most, hogy tavaszodik, mindenkinek friss, életteli, vidám kép jut eszébe az ébredő tájról. Eddig a hó fagyos burkolata alatt rejtve volt minden, élőlényektől elkezdve az élettelen kis köveken át a kertben felejtett játékokig.

Nyugat-Európában van egy ország, amelyet akár meseországnak is hívhatnánk. Nem túl nagy, de annál sokrétűbb és bámulatosabb. Ebben a meseországban (amelyet ismertebb körökben csak Belgiumnak neveznek) található egy város, amely – jogosan – Európa kulturális fővárosa volt 2002-ben, de észak Velencéjeként is emlegetik. Ez a város nem más, mint Brugge, Belgium ékszerdoboza.

Valószínűleg senkinek nem mondok újat azzal, hogy a kommentkultúra az elmúlt években jelentősen visszaesett. Nehéz is lenne ezt nem észrevenni. A híroldalak hozzászólásait nézegetve értelmes viták helyett gyakran csak szélsőséges véleményeket olvashatunk. Ezeken persze olykor jól lehet szórakozni, mert a megalapozatlan kifakadásokat nehéz komolyan venni.

Mit is csinálhat egy egyetemista napjainkban? Mivel töltheti a legszebb fiatal éveit ebben az online időszakban, ebben az elektronikusan működő világban?

,,Megszülethet a virtuális szikra. Csatlakozz te is!” – olvasom homlokráncolva az egyik közösségi alkalmazás új lehetőségét. Eszembe sem jut rákattintani, no nem azért, mert előítéleteim vannak és eleve ódzkodom az ilyenfajta virtuális szerelmet kereső platformoktól, hanem mert hahó! ez az oldal már amúgy is társkeresőként funkcionált egyes emberek számára, akik felrúgták az alapkoncepciót, a lényeget, amiért létrejött ez az egész, és rendíthetetlenül ismerkedni akarnak, bárkivel, aki visszaigazolja őket ismerősnek.

A mindent elborító rozsdasárga őszi napsütés után télen Gyergyószentmiklós és környéke teknő alakú medencéje sűrű fehér ködbe burkolózik. A járdákon felhalmozott hóbuckák között, a napfénytelen utakon mindenkin csak a sietség látszik, az autók nyüzsgése néhány órára megtölti a várost – amíg mindenki megérkezik a munkahelyére. Az ezt követő csendet csak kisgyerekek nyüzsgése és a siető nyugdíjasok banyatankjainak zörgése töri meg.

Az életben vannak és lesznek még olyan napok, amikor váratlanul olyan szituációba keveredsz, amire nem számítottál, és még nem is voltál hasonlóban. Így jártam én is.

Nemrég, amikor a nagy bevásárlás után autóval hazafelé tartottam, megtörtént az, amire nem számítottam. Amiről úgy gondoltam, hogy elkerülhetetlen ugyan egy ember életében, de az enyémben sosem fordulhat elő.