Világszép nádszálkisasszony felkutatása a tét októberben

A Puck Bábszínház magyar társulata a 2025–2026-os évad első bemutatójára készül: október 25-én, szombaton 11 órakor játsszák a Világszép nádszálkisasszony című produkciót.

Az előadást a Blattner Géza-díjas Rumi László rendezi, akit a kolozsvári közönség jól ismerhet, hiszen többször dolgozott már együtt a társulattal. Az előadás zenéjét Bakos Árpád szerezte, akinek neve szintén ismerősen csenghet, hiszen több közönségkedvenccé vált előadásuk zenei anyagát jegyzi. Olyan előadások létrehozása kötődik a kettejük nevéhez, mint például A brémai muzsikusok vagy az Árnyak színháza. 

Az alaptörténet sokak számára ismerős lehet, hiszen a Világszép nádszálkisasszony megannyi változatban vált ismertté a kicsik és nagyok körében egyaránt, illetve sok évvel ezelőtt a Puck Bábszínházban is színpadra állították. Az új bemutató alkalmával a magyar társulat tolmácsolásában a különleges, próbatételekkel és furfangos fordulatokkal teli történetet új megközelítésben láthatják megelevenedni az érdeklődők, miközben a középkori dallamok megteremtik a hangulatot. A nézők kétféle bábtechnikával találkozhatnak, kesztyűs illetve pálcás bábok jelennek meg a színpadon.

Az előadást a 4 éven felüli nézőiknek ajánlják. A 25-ei bemutatóra online is lehet jegyet váltani ide kattintva.