Veress Endre (1868–1953) levéltáros, történész édesapja, Veress Sándor emigráns, 1848-as honvédtiszt és mérnök által választott új hazájában, Bukarestben nevelkedett. Házuk az 1848-as szabadságharc leverését követő évtizedekben a román főváros magyarságának találkozóhelye volt, ahol a román vendégek is mindennaposak voltak. Német óvodába és elemi iskolába járt, középfokú tanulmányait pedig román líceumban kezdte. Megtanult latinul, görögül, franciául és olaszul is. Apja halála után a család Kolozsvárra költözött, Veress Endre itt érettségizett és itt végezte felsőfokú tanulmányait. Az egyetemen történelem–földrajz szakos tanári oklevelet szerzett, párhuzamosan a Kereskedelmi Akadémia előadásait is hallgatta. Képesítését Bécsben diplomatikai szaktanulmányokkal egészítette ki (1894–97).
Pályáját a dévai főreáliskola tanáraként kezdte, ahol bekapcsolódott a Hunyad vármegyei Régészeti és Történelmi Társulat tevékenységébe. 1905-ben Kolozsvárra, az Erdélyi Múzeum-Egyesület levéltárába került, és korszerű szempontok szerint rendezte az intézmény anyagát. 1915-től Budapesten a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium nemzetiségi osztályán a román ügyek szakértője, majd a Külügyminisztérium munkatársa. 1921-ben nyugdíjazták. Anyagi gondok miatt törvényszéki tolmácsként kellett dolgoznia, majd pedig fordítói irodát nyitott. 1944-ben budai lakásukat bombatalálat érte, ezért 1946-ban a család Pécsre költözött.
Veress Endre 17 éves koráig Bukarestben töltötte gyermek- és ifjúkorát. Ottlétének köszönhette egész jövőjét meghatározó, anyanyelvi szintű román nyelvtudását és a román gondolkodásmód, a jellem, a teljes román habitus legbensőségesebb kiismerését és – egyes jellemzései alapján – azok akaratlan, részleges átvételét.
Arról, hogy számára, aki Bukarestben szocializálódott, milyen sokat jelenthetett Erdély, 1919-ben a Békési András álnéven magyarul és románul megjelent Erdély megmentése címen kiadott röpiratában így vallott: „Azt hirdetem hát, hogy késedelem nélkül vissza kell állítani az önálló Erdélyt s a független erdélyi guberniumot, miként 1848-ban volt az Unió előtt… Ennek az új Erdélynek azonban nem szabad a réginek lennie, hanem modernnek, demokratikusnak és a nemzetek önrendelkezési joga alapján és Magyarországgal szövetségi viszonyban állónak.”
Veress Endre vatikáni levéltári kutatásainak köszönhetően a 16-17. századi Erdély, illetve Erdélyi Fejedelemség rákerült a magyarországi és a nemzetközi tudományosság térképére. 1901-től megkezdett kutatásainak eredménye egy húszezer oldalas gyűjtemény lett. Ezt az óriási mennyiségű anyagot különböző, főleg életrajzi monográfiákban, illetve okmánytár formájában több sorozatban publikálta 1901 és 1948 között: Monumenta Vaticana Hungariae, Monumenta Hungariae Historica, Fontes Rerum Transylvanicarum Fontes Rerum Hungaricarum.
Az önéletírást sajtó alá rendezte, előszóval és jegyzetekkel ellátta Sas Péter. Kiadó: Kolozsvári Művelődés Társaság, 2024.
