Jó néhány évvel ezelőtt kezdődött az egész történet, amikor lomtalanításkor váratlanul előkerült egy régi térkép az alábbi felirattal: Hunyadi Mátyás 10, 20, 40 km-es teljesítménytúrák EKE kolozsvári osztály. Az akkori EKE-titkár, Branea Róbert nagyon fellelkesedett a túra újraindításának gondolatától, s Tóthpál Tamás Kolozsvár Környéki Teljesítménytúrák című könyvét fellapozva meg is találta a rendezvény rövid történetét és az útvonalak leírását. 2023 őszén, a 30. EKE Vándortábor sikereitől fellelkesülve ismét elővettem a régi térképet, s eldöntöttem, hogy igenis újra kell indítani a Hunyadi-teljesítménytúrát. Hiszen, ha képesek voltunk egy közel 1200 fős, egyhetes rendezvényt megvalósítani minden kétség ellenére, akkor egy ötödik teljesítménytúra sem jelenthet akkora kihívást. Október végén, november elején le is jártuk az eredeti térkép alapján megtervezett útvonalakat, s meghirdettük, hogy mire készülünk. Az eseményekkel teli 2024-es év észrevétlenül elszaladt, nem jutott sem idő, sem energia a Hunyadi megszervezésére. Miután viszont lejárt a túraszezon, ismét elővettem a digitális nyomvonalakat, véglegesítettem a kerékpáros és gyalogos útvonalakat, így a 2025. január 8-ai vezetőségi gyűlésen végleg eldőlt, hogy idén újraindítjuk a kincses városunk nagy szülöttjéről elnevezett teljesítménytúrát.
A kezdeti lépésektől az utolsó száz méterig
A döntést konkrét lépések követték: elkészítettem a részletes útvonalleírásokat, Bogya Zolitól megkaptam a szükséges kérvények listáját, Márton Lacival pedig egyeztettünk a weboldal létrehozása kapcsán. A márciusi síversenyek, a májusi Jókai és a júniusi Bánffy időszakában pihenőpályára tettem a témát, aztán júliusban-augusztusban ismét elővettem. Létrehoztam a weboldal struktúráját, megtöltöttem tartalommal, teszteltem a regisztrációt, egyeztettem László Tamással a térképek kapcsán, matricákat, útvonalprofilokat szerkesztettem, egyeztettem Tassal az arculat kapcsán, augusztus 22-én pedig sikerült beindítani az online nevezést is. Közben készülnöm kellett a szeptember eleji Kósra is, így párhuzamosan folytak a munkálatok, miután viszont az lejárt, már csak a Hunyadi megvalósításáért dolgoztam. Mivel a polgármesteri hivatal a januárban és júniusban benyújtott kérvényemre sem reagált, elkezdtem komolyan aggódni, hogy meg tudjuk-e szervezni az eredetileg tervezett helyszínen, a Gorbó völgyében a rajtot és a célt? A bizonytalanság viszont nem tántoríthatott el a célunktól. Szeptember vége fele a rádiós programajánló is elhangzott, a körleveleket is kiküldtük, s a jelentkezések is javában folytak, így fel sem merülhetett, hogy lefújjuk a rendezvényt. Közben elkészültek a térképek, a jelzőszalagok, a szervezői csapat is alakulóban volt, megszületett a csodás őszi arculat, az önkéntesekkel felvagdostunk közel ezer jelzőszalagot, készültek az ellenőrzőpont-molinók, szerkesztgettem a különböző nyomtatványokat, és a többi hivatalos szervhez is elküldtem a kérvényeket. Habár három másik EKE-rendezvényt is rászerveztek a Hunyadira, végül összeállt az önkéntes csapat, a regisztrációs határidő meghosszabbításának köszönhetően pedig az utolsó öt napban még 130-an bejelentkeztek, közelítve a 280-as létszámhoz.
Zöld banánok és útvonaljelzés a 24. órában
Pontosan 11 nappal a rendezvény előtt megérkezett a várva várt engedély a polgármesteri hivataltól. Sikerült időben elküldeni a nyomdába az anyagokat, a bevásárlást idejében megejtettük, így a kamionról lepakolt friss, zöld guadalupei banánoknak még volt lehetőségük érlelődni a tetőtéri iroda melegében. Már csak az útvonaljelzés megtervezése jelentett a vártnál nagyobb fejtörést, hiszen egy-két nappal a túra előtt szerettük volna megejteni az akciót, ami a potenciális önkénteseknek munkanapot jelentett. Csütörtök délelőtt Virág Péterrel sikerült kijelezni a Gy10-es útvonalat, pénteken pedig útnak indultunk Kardos Tibivel és Boér Botonddal kijelezni a Gy30, Gy20 és K35 útvonalak egyes részeit. Pénteken késő délután László Tamás és Pánczél Ádám is vállalta egy-egy szakasz kijelzését biciklivel, így a Mikes-gerinc és az Adrenalin Park, valamint az Árpád-csúcs és Majláth-kút közötti részeket leszámítva minden ki lett jelezve. Ügyes önkénteseinknek – Kasza Izának, Okos-Rigó Levinek és Ilonának – köszönhetően pedig a teljesítménytúra-szervezés történetében először már szerdán összeállítottuk az indítócsomagokat, csütörtökön pedig a pontbírók kellékeivel is végeztünk.
Rajtállítás sötétben és köddé vált szalagok
Reggel 7-kor még sötétben érkeztünk a Gorbó völgyébe, így a makulátlan csillagos ég alatt fejlámpákkal pakoltuk ki a kellékeket a volt lőtéren. A hosszú túrák rajtját reggel 8-ra időzítettük, így egyes pontbíróknak szintén szürkületben kellett elindulniuk az ellenőrzőpontokhoz. A napkelte előtti pillanatokban annyira lehűlt a levegő, hogy néhány önkéntes tüzet is gyújtott a betontömbökön elhelyezett grillsütőkben, mások ugrálással próbálták felmelegíteni magukat. Lassan csordogálni kezdtek a résztvevők, néhányukat pedig vidám négylábú pajtásuk is elkísérte. Hirtelen megszólalt az EKE-telefon, s az egyik résztvevő kissé kétségbeesve taglalta, hogy ő letért az autójával a főútról, de nem tudja, merre kell tovább menni, s a következő pillanatban már egy cirkusznál lyukadt ki. Elküldtem neki a pontos helyszínt, de nem jelzett vissza, s utána már a telefont sem vette fel, így nem tudtam, hogy végül eltalált-e a rajthoz. A hosszú túrások nagyjából mind elrajtoltak, amikor ismét csörrent a telefon: Virág Péter jelentette, hogy a szalagokat, amiket együtt raktunk ki, valaki következetesen leszedte, valószínűleg egészen az Árpád-csúcsig, ezért szólni kell a résztvevőknek. Kissé elkeserített, hogy két napot sem bírták ki a szalagok, de a következő pillanatban már az autóban ültem és a Bivalyos felé tartottunk Botonddal. A pénteki szürke, szeles időhöz képest szombatra igazi verőfényes napsütéssel áldottak meg az égiek, így mégis vidáman indultam el visszafele a túra útvonalán, hogy pótoljam az eltűnt szalagokat, s közben élveztem a lombhullatók színkavalkádját. Mint kiderült, a Bivalyostól a Brüll-kilátóhoz vezető elágazásig megvoltak a szalagok, viszont onnantól kezdve a Szent János-kútig valaki az egészet letépte. A szembejövő túrázók poénkodtak, hogy biztosan én tüntettem el a jelzéseket, hiszen a szalagok a kezemben voltak. Mosolyogtam egyet, aztán futólépésben haladva próbáltam minél gyorsabban pótolni a jelzéseket, amikor Veres Ági aggódva felhívott, hogy sajnos négy perccel később értek az Árpád-csúcsra, mert kissé meggyűlt a bajuk a jelzőtáblák kihelyezésével. Megnyugtattam, hogy a nyitásokat koránra időzítettük, biztosan nem szalasztottak el senkit.
Eltévedt túrázók és harc a vadászokkal
Nemsokára ismét csörrent a telefon: Nagy István szólt, hogy a reggel kihelyezett Cérna-forrás feliratú tábla kicsit ferdén áll, így néhány túrázó elindult rossz irányba, visszafele az útvonalon, ezért megigazítaná, ha nem gond. Hálálkodtam neki a figyelmességéért, s magamban reménykedtem, hogy nem indultak el tömegesen visszafele a Gy10-es útvonalon, mert akkor túl hamar fognak a Szent János-kúthoz érni, a többi ellenőrzőpontot pedig lekésik. Amire visszaértem a Gorbó völgyébe, a Gy10-es résztvevők mindannyian elrajtoltak, így sajnos, lemaradtam a nagy menetről, de 11 körül már érkezni kezdtek a leggyorsabbak a célba. A finom gulyás illata is lassan kezdte betölteni a levegőt, egy spanyol diákokból álló harsány csoport pedig épp a szomszédságunkban tartott grillpartit. Egyszer csak Ági aggódva szólt, hogy többen elkerülték az Árpád-csúcs ellenőrzőpontot – hiába volt kiszalagozva az ösvény, csak a mezőn levő szalagokat látták meg, s egyenesen a Kis-Magura felé vették az irányt. Szerencsére visszafele ismét a csúcs alatt haladt el az útvonal, így aki nem restellte, a Kis-Maguráról visszatérve útba ejthette a kihagyott ellenőrzőpontot.
Nemsokára ismét csörrent a telefon: Borbély Attila közölte, hogy a Mikesi-tótól felfele az erdőben vadászokkal találkoztak, akik lezárták az utat, s nem engedték őket tovább, hiába erősködtek, hogy itt vezet a túra útvonala. Nem volt mit tenni, a kerékpárosokat is a gyalogosok útvonalára kellett irányítani, gyorsan jeleztük nekik a változást. Pedig a vadászoknak is küldtünk előzetes értesítést a rendezvényről, de ezek szerint vagy nem kapták meg, vagy figyelmen kívül hagyták. Nemsokára Turós Árpi jelentkezett, hogy többen is panaszkodtak a szalagok hiányára a Mikes-gerincen vezető úton, s párszor eltévedtek az Adrenalin Parkig. Később Botond telefonja csengett, s az egyik túrázó, aki elmondása szerint nagyon jól ismeri a Bükköt, elmesélte, hogy miután lejött a Kis-Maguráról, elindult az aszfalton a Mikesi-tó felé, s már az állatsimogatónál járt, amikor gondolta, talán mégsem arra kellett volna mennie. Ezután Ádám Gábor jelezte, hogy nem működött a szelektív önkiszolgálás a Bükki kemping ellenőrzőpontnál, ahol csak a Gy20-as résztvevőknek járt az energiapótló: a hosszú túra egyes résztvevői hiába kapták meg a Mikesi-tónál a nekik járó adagot, mert a Gy20-as felirat ellenére ott is fogyasztottak a finomságokból. Mindegyik váratlan hírt próbáltam gyorsan lereagálni, a tanulságokat pedig szorgosan lejegyzeteltem, hogy jövőre elkerüljük a bakikat.
Ukrán–román csapat is odakeveredett
A fenti eseteket leszámítva nagyobb gond nem történt a túrán, akik kissé el is tévedtek, végül megtalálták a helyes utat, így gyalogolva, szaladva vagy tekerve mindenki épségben beért a célba, s átvehette a jól megérdemelt oklevelet és kitűzőt – na meg a finom gulyást is elfogyaszthatta. Napközben Kacsó Timivel és Kardos Tibivel többször is egyeztettünk a szalagok leszedése kapcsán, ezért az útvonal nagy részéről sikerült begyűjteni a jelzéseket, vasárnapra csak néhány rövid szakasz maradt. Nagy örömmel töltött el, hogy a gyerektúrákról ismert családok közül többen is részt vettek a túrán, így mosolyogva üdvözöltem a kedves arcokat: Dorka, Zéfi, Boti, Hanni, Dóri, Julcsi, Edina, Nóra, Erik, Gergő, Ádám, Bori, Soma és még sok-sok vidám gyerek töltötte meg élettel a Gorbó völgyét. Az önkéntesek egy része a gulyásnál segédkezett, a többiek pedig az érkező túrázókat fogadták. Minden működött, akár egy olajozott gépezet. Amire az utolsó, fiatalokból álló csapat is beért a célba, már hatot ütött az óra, s a nap is lebukott a Gorbó-gerinc mögött, igyekeztünk hát még sötétedés előtt összeszedni a kellékeket. Délután egy ukrán–román csoport is odakeveredett mellénk, akik igazi bulit szerveztek a piknikezés mellé, sokan táncra is pördültek, miközben mi pakolásztunk. Amire mindennel végeztünk, lassan szürkület lett, nemcsak sötétben érkeztünk, hanem sötétben is távoztunk, magunk mögött hagyva egy igazán eseménydús nap emlékfoszlányait. Jó volt látni a csillogó arcokat és mosolyokat, a pozitív visszajelzések pedig megerősítettek abban, hogy megérte a rengeteg energiát belefektetni a szervezésbe, hiszen 268 túrázónak szerezhettünk életre szóló élményt, közelebb hozva hozzájuk Kolozsvár környékének túrahelyeit.
A Hunyadi-teljesítménytúra számokban
Amikor eldöntöttük, hogy újraindítjuk a Hunyadi Mátyás nevét viselő, Kolozsvár környéki teljesítménytúrát, kicsit izgultunk, hogy lesz-e elég érdeklődő, hiszen 2004-ben 48, 2005-ben 21, 2006-ban pedig 67 résztvevőt sikerült mobilizálniuk a hajdani szervezőknek, 2007-ben pedig mindössze kilenc résztvevő rajtolt az október eleji esős idő miatt. Mivel Bagaméri Béláék úgy látták, hogy a potenciális külföldi résztvevőknek nem elég csábítóak a Hunyadi túraútvonalai, a kolozsváriak közül pedig akkoriban kevesen gyakorolták a túrázásnak ezt a formáját, 2008-ban már meg sem hirdették, nehogy a szervezők száma meghaladja a résztvevőkét – tudtuk meg Tóthpál Tamás könyvéből. Ezek alapján nem voltak túl nagy elvárásaink, úgy gondoltuk, ha már százan összegyűlnek, az sikerként könyvelhető el, habár az elmúlt években mindig sikerült rekordot dönteni a kolozsvári EKE teljesítménytúráin.
Szeptember végén átléptük az ominózus százas létszámot, a regisztrációs határidőhöz közeledve viszont annyira beindult a jelentkezés, hogy október 15-ig közel 280-ra duzzadt a résztvevői lista. Szinte mi sem hittük, ugyanakkor nagyon örültünk a pozitív visszajelzéseknek, többen is nagyszerű ötletnek találták a túra újraindítását. Végül október 25-én 268-an jelentek meg a rajtnál: a legrövidebb gyalogos, 10-es távra 132-en jelentkeztek, főként kisgyerekes családok, a Gy20 és Gy30 hosszabb gyalogos útvonalak pedig szinte ugyanannyi résztvevőt mozgattak meg, 59, illetve 63 túrázót. A kerékpáros túraváltozat (K35) viszont kevésbé bizonyult népszerűnek, csupán 14-en vállalkoztak a közepes nehézségű táv letekerésére. Valószínűleg a tapasztalt bringásoknak, akik az 50 plusz km-es távokhoz vannak szokva, nem jelentett elég nagy kihívást a 36,6 km 1120 m teljes szintemelkedéssel. Legnagyobb örömünkre a 14 éven aluli résztvevők száma 72 főt tett ki, a Sigismund Toduță Zenei Főgimnáziumból pedig egy egész osztály benevezett az osztályfőnök és néhány szülő kíséretében. A legfiatalabb résztvevők: Rácz Gergő szeptemberben töltötte az egy évet, Szántó Zsófia másfél éves múlt, Kacsó Kriszta Jozefa (Zéfi) pedig októberben lett kétéves, mindhárman a Gy10-es túraváltozatot teljesítették szüleik segítségével. A legtapasztaltabb túrázóknak járó elismerést ez alkalommal hárman érdemelték ki: a 72 éves Boér Imre, aki fiatalos lendülettel teljesítette a Gy30-as távot, Bagoly Miklós Levente közel 71 évesen is bevállalta a kerékpáros változatot, Bagoly Ágota pedig hetvenéves kora ellenére is bátran vállalkozott a gyalogos 20-as útvonalra. Az esemény egyik legkülönlegesebb résztvevőjének járó képzeletbeli díjat a kilencéves Hunyadi Mátyás érdemelte volna ki, hiszen kevesen mondhatják el magukról, hogy névrokonok kincses városunk leghíresebb szülöttjével. A túra napján 35 önkéntes serénykedett az ellenőrzőpontoknál, illetve a rajt és cél helyszínén, öten pedig a túra előkészületeiben segítettek be.
