Újabb drón sértette meg Moldova légterét az orosz légitámadások során

Engedély nélkül repült be Moldova légterébe az iráni fejlesztésű Shahed–238-as drónhoz hasonló pilóta nélküli repülőeszköz hétfőről keddre virradó éjszaka, miközben Oroszország légitámadásokat hajtott végre az ukrajnai Odessza térsége ellen – közölte a moldovai hadsereg légi műveleti szolgálata.

A Moldpres beszámolója szerint a repülőeszközt hétfőn 23 óra 41 perckor észlelték, amint az ukrajnai Odessza megyében található Sztepanivka irányából közeledett. A drón Priozerna település közelében lépett be Moldova légterébe.

A pilóta nélküli eszköz mindössze körülbelül egy percig tartózkodott az ország légterében, 23 óra 42 perckor északi irányban elhagyta azt, és ismét Ukrajna felé repült.

A moldovai hatóságok szerint a repülőeszköz a Gheran–3 (Shahed–238) típusú drónéhoz hasonlított. Az eset az Oroszország által Odessza térsége ellen végrehajtott éjszakai légitámadásokkal egy időben történt.

Nem ez volt az első drónincidens Moldovában az elmúlt napokban. Vasárnap délután nagy erejű robbanás történt a Ștefan Vodă járásbeli Crocmaz településen, amelynek következtében növényzettűz keletkezett. A helyszínen harci drón roncsdarabjait találták meg.

A vasárnapi incidensről Cristian-Leon Țurcanu, Románia kisinyovi nagykövete Daniella Misail-Nichitin moldovai belügyminiszterrel is egyeztetett. A diplomata közölte, Bukarest aggodalommal követi a történteket, és támogatásáról biztosította a moldovai hatóságokat a belügyi intézmények megerősítésében.

Moldova az Ukrajna elleni háború kezdete óta többször elítélte légterének engedély nélküli megsértését. A moldovai külügyminisztérium hétfőn bejelentette azt is, hogy konzultációra hazarendeli az ország moszkvai nagykövetét.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!