Adrian Veștea vasárnap reggel közölte, hogy elvállalja a kormányalakítási megbízást, és megköszönte a bizalmat Nicușor Dan államfőnek. Veștea hangsúlyozta, jól ismeri a román államot, pontosan tudja, milyen elvárásaik vannak az embereknek, milyen problémákkal küzdenek, és mit kell tenni ezek megoldásáért.
Azt is elmondta, hogy harminc éve tagja a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL), amelynek képviseletében helyi tanácsosi, polgármesteri és megyei tanácselnöki tisztséget is betöltött, illetve miniszteri megbízatása is volt.
Nicușor Dan fejlesztésközpontú embernek nevezte Veșteát, kiemelve, hogy nagyon jó munkát végzett a brassói repülőtér fejlesztése terén. "Határozottan Nyugat-barát személyiség, értékrenddel rendelkező, párbeszédre nyitott ember. Nem utolsósorban pedig olyan személy, aki hosszú időn keresztül költségvetésekkel dolgozott, tisztában van az ezek kezelésével járó felelősségnek. Ezért meggyőződésem, hogy sikeresen helyt fog állni ebben a feladatban" - fogalmazott.
Az államfő ugyanakkor megköszönte Eugen Tomacnak a komolyságot és a felelősségvállalást. Hozzátette, sem neki, sem Tomacnak nem az volt a szándéka, hogy kormányosdit játszanak, a politikai pártokkal folytatott egyeztetések alapján indultak el ebbe az irányba, mostanra azonban egyértelművé vált, hogy politikai megoldás vezethet ki a válságból. Nicușor Dan Tomac miniszterjelöltjeinek is köszönetet mondott, amiért volt bátorságuk félretenni saját szakmai pályafutásukat, hogy miniszterként a román állampolgárok szolgálatába álljanak.
Tomac: Nyitott voltam bármilyen észzerű kompromisszumra...
A kormányalakítási megbízásáról lemondott Eugen Tomac vasárnap kijelentette, hogy nyitott volt bármilyen észszerű kompromisszumra a kormányalakítási tárgyalásokon, de nem minden pártnál tapasztalt hasonló hozzáállást.
A Cotroceni-palotában tartott sajtónyilatkozatában az EP-képviselő megköszönte Nicușor Dan államfőnek a bizalmát, és sok sikert kívánt Adrian Veștea kijelölt miniszterelnöknek.
Tomac elmondta, hogy tíz nappal ezelőtt azzal a meggyőződéssel kezdte meg a tárgyalásokat, hogy meg tudja győzni az európai pártcsaládokhoz tartozó demokratikus pártokat a támogatásáról. Hozzátette, hogy őszintén és tisztességesen járt el, és nyitott volt a gyors kormányalakítást elősegítő észszerű kompromisszumokra.
Eugen Tomac köszönetet mondott a miniszterjelöltjeinek, amiért elvállalták volna a feladatot. "Sajnálom, hogy nem tudtam meggyőzni a pártokat, de bízom abban, hogy ami most következik, az Románia javát szolgálja" - nyilatkozta a politikus.

