Tízéves a Kalotaszeg Ifjúságáért Egyesület

Kicsik, nagyok ,,kalotaszegit” táncoltak
Eredményekben gazdag tanévet zárt Bánffyhunyadon a Kalotaszeg Ifjúságáért Egyesület, amely idén ünnepelte megalakulásának tizedik évfordulóját.

Két, kiemelkedően fontos esemény házigazdája volt a szervezet az elmúlt hónapban, szülők, gyermekek, tanítók, tanárok együtt tapasztalhatták meg a kitartó, kemény munka és az önfeledt szórakozás élményét. Az egyesület megalakulásakor hittel és bizalommal fordult a jövő felé, amelyben értékmentő munkát vállalt: gazdag kulturális örökségünkhöz vezető, élő kapcsolattá válni, híddá múlt és jelen között. Az elmúlt tíz év bizonyította: ez a küldetés valódi és fontos. Számos program, pályázat, jókedvű kirándulás valósulhatott meg, amelyek közösségépítő ereje beérni látszik. 

Május 9-én rendezték meg a 8. Jótékonysági Bált, amelyen a Bánffyhunyadi Vlădeasa Technológiai Líceum magyar tagozatának összes tanulója részt vett (előkészítő osztálytól VIII. osztályig). Valamennyien nagy lelkesedéssel készültek az eseményre, önálló produkciókkal  örvendeztették meg a vendégeket. A kisebbek, a tanító nénik irányításával, a nagyobbak pedig saját maguknak állították össze a koreográfiát tanáraik felügyelete mellett. Mindenik előadásnak üzenet értéke volt. És ami talán a legfontosabb: megmutatta, milyen ereje van az összhangnak és az egységnek – annak, hogy egy lélekként tudunk táncolni, dolgozni és figyelni egymásra. A bál nyitótáncát, a palotást idén is a nyolcadik osztályosok járták, akikhez néhány hetedikes diák is csatlakozott. 

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Buzás-Fekete Mária, Kolozs megye alprefektusa és Dézsi Norbert, városunk alpolgármestere, ideiglenes polgármester, akiknek ugyanúgy szívügye a közösségépítés, mint a szervezőknek és a résztvevőknek.

Kis Magdolna az egyesület elnöke, iskolánk aligazgatója ünnepi beszédében megköszönte az erkölcsi és anyagi támogatást, a szülők bizalmát, a kollégák kitartó munkáját, ,,mert a gyermekek mosolya, a tudás és a kultúra fénye az, ami igazán megvilágítja közös utunkat, és minden támogatás, minden jó szándék egy-egy lépés ebbe az irányba” – mondta.

Az előadások sorát különleges produkció zárta: először énekelt együtt több mint száz diák és a teljes tanítói és tanári kar a jubileum tiszteletére. A Mi vagyunk a Grund című dalt választották, mivel annak üzenete szorosan összecseng az egyesület által képviselt értékekkel. Bebizonyították: az egységben rejlő erő hatalmas csodákra képes. ,,Miért félénk, miért élnénk, ha nem egy álomért?”– csendült fel az őszinte kérdés a dal refrénjében.

A következő jelentős eseményre május 25-én, pünkösd másodnapján került sor. A Kalotaszeg Ifjúságáért Egyesület által szervezett Táncévzáró Fesztivál rengeteg embert megmozgatott. 

Egyedi, rendhagyó nyitánya megalapozta a hangulatot. A Suhanc néptánccsoport ritmusgyakorlatból kiinduló táncjátékkal kezdte előadását. Török Ilona, az est házigazdája el is mondta: mennyire fontos a gyermekek életében, fejlődésében a ritmus, az összehangolódás, amely tulajdonképpen sosem ér véget, egy életen át tartó folyamat.

A Hetedik Tanévzáró Néptáncfesztivált többen köszöntötték: Kis Magdolna az esemény fővédnöke, táncoktató, Kerekes Adelhaida főtanfelügyelő helyettes, Dézsi Norbert alpolgármester, ideiglenes polgármester. Biztató szavakkal fordultak a közönség és a gyermeksereg felé, tiszteletüket fejezve ki az éveken át tartó látványos munkáért, a táncközösségért.

Az előadás az Aprósuhanc táncával folytatódott, akik a Suhanc Néptánccsoport utánpótláscsapata. Ezt követte az előkészítő osztályosok Gólya, gólya gilice, majd az I- II. osztályosok Gyertek lányok játszani című gyermekjátéka. Itt ékelődött be egy egyedi hangzásvilágú népdalcsokor, csengő hangú diákjaink ajkairól. 

Következett az est egyik fénypontja, az Örök Suhanc fonóhangulatot árasztó tánca. Bennük gyönyörködve láthattuk: a tánctudás él, nem veszlődik el, s példa lehet ez az apróknak, hogy ne adják fel.

A bravúros produkció alatt megtapasztalhattuk, milyen az igazi összhang, a ritmusjáték a legényesben, s milyen az, mikor tetőfokára hág a hangulat, bevonva a közönséget is.

Meglepetésként felköszöntötték születésnapján a ,,legidősebb” suhancost, Bálint Zsoltot, aki az elsők között tanulhatott (1999-től) Bánffyhunyadon néptáncot. Ma ő a csapat egyik lelkes táncoktatója Kis Magdolna és Antal Éva mellett. Hozzájuk csatlakozott Buzás Eszter, aki szintén a Suhancban kezdte és idén már néptáncoktatói szakon végez a Sapientia tudományegyetemen.

Ezt követően a III-IV. osztály bukovinai székely táncokkal fűszerezték meg a hangulot.Táncaikon keresztül nem cask a transzilván sokszínűség, hanem a polgári világ is belopta magát a népi táncrendbe.

A Nagy Suhanc előadásában palatkai táncrendet láthattunk. Elmondásuk szerint először táncolták ezt a koreográfiát. A hosszú próbák meghozták gyümölcsüket. Táncuk az egységet, az összetartozást és azt az erőt fejezte ki, amely összeköti és megtartja a közösséget. Mindez hűen összefoglalta azokat az értékeket és célokat, amelyeket a Kalotaszeg Ifjúságáért Egyesület képvisel. Méltó pecsétje az elmúlt tíz esztendőnek.

Szemet gyönyörködtető, szívet melengető volt az össztánc is, ahol valamennyi fellépő a színpadra állt. Kicsik, nagyok ,,kalotaszegit” táncoltak. Sokadalom, nyüzsgés, vastaps, meglepetés, örömünnep. Volt itt minden, amire egy kis közösségnek szüksége van, hogy életerőt kapjon, kitartson, megmaradjon.

Benk Ilona 
tanár

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!