Felháborítónak tartják, hogy egy próbafolyamat közben, kényszerű okokból félbeszakadt, - a rendező tartósnak mutatkozó betegsége miatt törölt - még be nem mutatott előadásról tényállítások, értékítéletek és következtetések jelentek meg a nyilvánosságban. Olyan előadás esetében, amely nem jutott el a bemutatóig, szakmailag és etikailag elfogadhatatlan kész állításokat megfogalmazni, vagy művészi megítélést sugallni. Egyébiránt az előadás elmaradása a budapesti Nemzeti Színház költségvetését nem terhelte, a rendező a részére kifizetett tiszteletdíj-előleget visszafizette – fogalmaznak a sajtóközleményben.
Fontosnak tartják továbbá rögzíteni, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház önálló, szuverén kulturális intézmény, amely saját művészeti programja és szakmai elvei mentén alakítja műsorpolitikáját. E minőségében teljes joggal és felelősséggel tűz műsorára olyan előadásokat, amelyekről szakmai belátása és hosszú távú programterve alapján meggyőződéssel dönt. A király halódik című előadás műsorra tűzése egyúttal azt is jelzi, hogy a rendező szerencsére jobb egészségi állapotnak örvend, és az alkotók nem kívánják veszni hagyni a megkezdett munkát. Amennyiben a budapesti Nemzeti Színház következő évadának menetrendje azt lehetővé teszi, az intézmény nyitott arra, hogy az előadást vendégjátékként fogadja.
Ismételten és egyértelműen hangsúlyozzák: a budapesti Nemzeti Színházban tervezett bemutató elmaradásának oka a rendező hosszabb ideje fennálló egészségügyi állapota, valamint az ebből következően megszakadt próbafolyamat volt. Az intézmény feszesen strukturált, előre rögzített évadmenetrendje nem tette lehetővé az előadás későbbi időpontban történő beillesztését, anélkül, hogy az aránytalan szakmai és szervezési kockázatot ne jelentett volna.
A közelmúltban az ügy kapcsán olyan nyilvános megszólalások és internetes kommentárok is megjelentek, amelyek Silviu Purcărete személyére és állítólagos véleményére hivatkozva próbálták értelmezni a történteket. Silviu Purcărete levelet küldött a budapesti Nemzeti Színháznak, és kérte annak közlését, amelyet teljes terjedelmében, változtatás nélkül, magyar fordításban közölnek:
„Tudomásomra jutott, hogy néhány napja az interneten kommentárok keringenek Tompa Gábor egyik rendezéséről, Eugène Ionesco A király halódik című előadásról, amelyen a budapesti Nemzeti Színházban dolgozott. A különféle bejegyzésekben és a magyar sajtóban azt állítják, hogy kifejeztem nemtetszésemet és elégedetlenségemet a rendezéssel kapcsolatban. Ezek az állítások hamisak. Nem volt, és jelenleg sincs tudomásom az üggyel kapcsolatos körülményekről vagy részletekről, így nem is fejthettem ki a véleményemet. Tompa Gábor rendezőt tisztelem és barátomnak tartom” – írta Silviu Purcărete.
A jelen nyilatkozattal a budapesti Nemzeti Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház az ügyet lezártnak tekinti. A két intézmény a továbbiakban nem kíván reagálni olyan megszólításokra, megnyilvánulásokra vagy nyilvános megjelenésekre, amelyek nem a tények tisztázását, hanem indokolatlan hangulatkeltést szolgálnak.
Mindkét színház továbbra is elkötelezett a művészi szabadság, az intézményi autonómia és a szakmai párbeszéd iránt, és e szellemiség mentén folytatja munkáját saját közönsége és a magyar nyelvű színházi kultúra szolgálatában – zárul a közlemény.
***
A két színház közös nyilatkozatának előzménye, hogy Csáki Judit a Revizor kritikai portálon jelentetett meg publicisztikát annak kapcsán, hogy a Nemzeti Színház műsoráról lekerült Eugène Ionesco A király halódik című darabja Tompa Gábor rendezésében. Az írás szerint a produkció elkészült, ám a bemutatót végül nem tartották meg, mert a produkció nagyon hasonlított egy korábbi, Silviu Purcărete által jegyzett előadásra.
A cikk hangsúlyozza: a színházi rendezések, díszletek és rendezői ötletek nem állnak szerzői jogi védelem alatt, így az ilyen esetekben nincs jogi kényszer, kizárólag morális felelősség. Csáki Judit szerint a döntés helyes volt, még ha több tízmillió forintos veszteséggel is járt.
A publicisztika részletesen felidézi Tompa Gábor korábbi, vitatott ügyeit is. Csáki Judit emlékeztet arra, hogy a rendező a nyolcvanas években egy Anatolij Efrosz-rendezésről szóló kritikát szinte szó szerint vett át Koltai Tamás korábbi írásából, hivatkozás nélkül, majd később esszékötetében is megjelentette azt. Bár ez az eset a szerzői jog megsértésének minősülhetett volna, jogi következménye nem lett.
A cikk kitér több olyan rendezésre is, amelyeknél a szakma és a kritika szerint Tompa Gábor munkái erősen emlékeztettek más, korábbi külföldi előadásokra. Ilyen volt a Troilus és Cressida kolozsvári bemutatója, amely Dieter Dorn müncheni rendezésével mutatott szoros rokonságot, valamint a Woyzeck és a Don Giovanni egyes változatai, amelyek kapcsán szintén más alkotók munkáinak „lekoppintását” emlegették. Tompa Gábor ezekre az esetekre korábban „posztmodern citátumként” hivatkozott, ám a szerző úgy véli, ezek inkább lopásnak tekinthetők.
A szerző szerint a színház világában, ahol a jogi szabályozás sok esetben hiányos, különösen nagy szerepe lenne az alkotók erkölcsi felelősségének. A cikk végén megemlíti azt a szakmai pletykát is, miszerint Tompa Gábor Nemzeti Színházi vendégrendezése mögött akár állami elismerés reménye is állhat.
