Szimfonikus vershangverseny dzsesszel, kortárs hangzásvilággal

Az előadásban közreműködők mindannyian az előadó barátai és alkotótársai (FOTÓ: VAKARCS LORÁND)
Szimfonikus köntösbe bújtatott dzsessz, kortárs zenei hangzásvilág, egy versíró és három zeneszerző, kamarazenekar, a szövegek színész-énekes szerzője mellett három kiváló előadó – ez a Kolozsvári Rádió hangversenytermében október 9-én, pénteken tartott előadás rövid összefoglalója.

Új verskötetét, a Csigalépcsőt és Completorium címen második vershangversenyét mutatta be Laczkó Vass Róbert Covacinschi Yolanda és Kele Brigitta magánénekes, Vindis Andrea színművész, valamint a Szép Gyula Bálintból (hegedű), Brassai Dávidból (hegedű), Jakabffy Edinából (brácsa), Jakabffy Kristófból (cselló), Pöllnitz Borókából (fuvola), Deák Sándorból (klarinét/szaxofon), Béres Dórából (trombita), Deák Miklósból (kürt), Turák Botondból (harsona), Székely Norbertből (zongora), Antal Attilából (basszusgitár/nagybőgő) és Csergő Domokosból (dob és az est zenei vezetője) álló kamarazenekar közreműködésével. A zeneszerzőkhöz hasonlóan az előadásban közreműködők mindannyian az előadó barátai és alkotótársai. 

Az est nyitányaként Egyed Emese A meglelt hang címen a kötethez írt előszavát olvasta fel, azután szólaltak meg a kamarazenekarra hangszerelt költemények, a szerző-előadó versei Szép András, Székely Norbert és Csergő Domokos megzenésítésében.

A zenei est címét a kompletórium, a katolikus egyházban szokásos napi zsoltárima, a zsolozsma esti, a napot lezáró imádsága adta. A latin compleo szó jelentése bevégez, betölt. Az előadás viszont korántsem puszta napzáró, számvető lelkiismeretvizsgálat. Ellenkezőleg: életteli, tempós, robbanékony ritmusú. A szeretet, a szerelem, mindenféle evilági örömök, pajkosságok vannak rímbe és pararímbe szedve, és persze felsír a transzcendens vágya, a nosztalgia, az emlékidézés is. A néha játékos, máskor a létezés mélyéig hatoló szavak és dallamok a közönség fiatalabb és idősebb tagjait egyformán megörvendeztették.

Az ilyen típusú produkciók ritkaságszámba mennek nálunk, fogadtatásából kiindulva a kolozsvári közönségnek van rá igénye.

Az előadást követően az érdeklődőknek dedikálta a Csigalépcsőt, azt követően a szerző energiájából rendkívüli közönségtalálkozóra, kihelyezett magyar órára is futotta. Kovács Tünde magyartanár zilahi kilencedikesei a produkció alatt megfogalmazódott kérdéseiket tették fel színházról, színházi létről, a színészi pálya kanyarjairól és karrierlehetőségeiről, a zenés színpadi megszólalás lehetőségeiről. A fiatalok egyre jobban felbátorodva vallatták a párbeszédbe őszintén, pedagógusi affinitással beleereszkedő Laczkó Vass Róbertet. A friss szemléletből fakadó kérdések nyomán a szerző-előadó világáról újabb adalékokat tudhattunk meg. A vershangverseny jó kiegészítése volt a párbeszéd nemcsak a diákok, de az egyszerű szemlélő számára is.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!