Rövidesen folyamodni lehet elektronikus személyazonosságiért is

Rövidesen folyamodni lehet elektronikus személyazonosságiért is
Kihirdette Klaus Iohannis államfő a törvényt, amely többek között bevezeti az elektronikus személyazonosító igazolványt és az elektronikus aláírást, illetve lehetőséget biztosít arra, hogy a 14 év alatti gyermekeknek is igényelhessenek szüleik személyi igazolványt – tájékoztatott az Agepres hírügynökség.

A 2017-ben Mihai Tudose vezette kormány által kidolgozott jogszabály több olyan törvénymódosítást is tartalmaz, amelyek lehetővé teszik, hogy az elektronikus okmány birtokosa online igazolhassa magát, és ezáltal különféle elektronikus szolgáltatásokat vehessen igénybe.

A törvény értelmében a polgárok választhatnak majd az egyszerű és az elektronikus személyi igazolvány között. Utóbbi lehetővé teszi tulajdonosa számára, hogy bejelentkezzen a belügyminisztérium, valamint más állami és magánintézmények informatikai rendszerébe, illetve használja az elektronikus aláírást.

Újdonság, hogy – kizárólag a szülők vagy törvényes képviselő igénylésére – a 14 éven aluli gyermekeknek is kibocsátanak egyszerű vagy elektronikus személyi igazolványt.

A jogszabály leszögezi továbbá, hogy az ideiglenes személyi igazolvány érvényességi ideje 45 nap. Az egyszerű és az elektronikus személyi igazolvány érvényességi ideje a 0 és 14 év közöttiek esetében két év, a 14 és 18 év közöttiek esetében négy év, a 18 éven felüliek esetében pedig tíz év. A 60 éven felülieknek kiadott egyszerű személyi igazolvány korlátlan ideig érvényes. 

promedtudo2Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Egy 58 éves nő csütörtök reggel életét vesztette, miután Beszterce területén vasúti átjárón elgázolta a vonat – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség a Beszterce-Naszód megyei rendőrségre hivatkozva.

Közhír

A nyolcadikosok próba-képességvizsgájának második napján, kedden matematikából mérik fel a tanulók tudását – írta az Agerpres hírügynökség.

Az országos próbafelmérés hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődött, amelyet az általános iskolák 97,8 százalékában, összesen 4545 tanintézetben szervezték meg, több mint 145.200 diák részvételével.

Az ország 104 iskolájában nem tartották meg a próbavizsgát.

Közhír