A turista a rómaiak vallását látja, erről kívánt a szerző bővebb információt nyújtani. A filológiai munkákat a korábbi kutatók elvégezték, T. Szabó pedig a régészet eredményeit tette ezek mellé az adatok mellé.
Megtudtuk, a római vallás kutatása német nyelvterületen kezdődött, később pedig angolszász és francia kutatók is bekapcsolódtak, elsősorban az irodalmi forrásokat vizsgálva. Ezt követően a kutatók figyelme a társadalmi kérdések, a vallásszociológia felé is kiterjedt, az elmúlt húsz évben pedig a vallásrégészet és a hálózatkutatás területeit is bevonták a kutatásba. A magyar szakirodalomban az új irányzatok alig vannak jelen, ezért nyitni kell a nemzetközi szakirodalom felé.
Eddig főleg az elit vallásosságát vizsgálták, az irodalmi forrásokba ugyanis ez került be, T. Szabó Csabát azonban az foglalkoztatja, milyen volt a hétköznapi kisember vallásossága, vallási élete.
Erdély területén Dacia provincia állt római fennhatóság alatt, ahol 150 római istenséget imádtak. Vegyes összetételű népesség élt itt, többek között szírek Palmyrából, az ókori karavánutak központjaként számon tartott városból, akik Daciába magukkal hozták isteneiket. Ennek kutatására elsősorban tárgyi források állnak rendelkezésre, hiszen helyi irodalmi forrás nincs. E tárgyi források a feliratos kövek, oltárok, szobrok és szentélyek – ez utóbbiból 64-et találtak a kutatók –, amelyeket az elmúlt 130 évben ástak ki.
Várhely, azaz Sarmisegetuza anyagában található a legnagyobb felfedezés, Porolissum és Apulum területén pedig a téma szempontjából releváns anyagot találtak a régészek, főleg városi közegből, de néhány katonai központban is tártak fel a korabeli vallási életre vonatkozó tárgyi forrásokat. A katonáknak vallási kötelezettségük volt – mint ahogy napjainkban ünnepkor ki kell állnia a katonaságnak –, és létezett helyi naptár az ünnepek rendjével, amelyben az említett 150 isten közül 12 szerepel: nem az olimposzi istenek, hanem a helyieket védők, az ott lakók istenei. Kiválasztásuk és a naptárban való szereplésük mögött egy-egy, a helyieket érintő történet áll.
Előkerült olyan sírfelirat is, amely latin és arámi nyelven íródott, bizonyítva, hogy a Római Birodalomban vándorlók új helyükön is őrizték kultúrájukat, nyelvüket és vallásukat.
Verespatakra dalmátok érkeztek bányásznak, a Pergamonból, Kis-Ázsiából érkezők pedig a gyógyítás istenét imádták, kultuszát magukkal hozták Dacia provinciába is. Ion Piso Algyógyon olyan feliratot tárt fel és írt le, amely vallási látomásról szól. Gyulafehérváron szír eredetű vallási élmény leírására találtak, amelynek magjában Ezopusz-motívumot ismertek fel.
A kereszténységnek ebből a korból e területen nincs emléke. Nagy Konstantin előtt a keresztényeknek Rómában sem volt nagy templomuk, Dacia pedig a 4. század után megszűnt, így, ha addig nem maradt itt keresztény emlék, azt követően már nem volt szervezeti keret, intézményi háttér, tehát keresztény vallási emlék sincs. Dobrudzsában mártírlista maradt fenn, Pannóniában, Szombathelyen van keresztény emlék a római korból, Daciában azonban nincs.
Arra a kérdésre, hogy a vallási emlékeket muzeológiailag hogyan lehet megjeleníteni, T. Szabó Csaba elmondta: a régészeti leletek fele vallásos, ezért ezeket érdemes tematizálni. Látványos domborművek maradtak fenn, ezek bemutatása pedig bármely korosztály számára érdekes lehet. Elég csak arra gondolni, hogy a filmes megjelenítés, mostanában az Odüsszeia, milyen érdeklődési hullámot keltett Homérosz eredeti műve és a kor iránt. Az istenek élete a filmeken és a popkultúrában is jelen van, mindezt meg lehet jeleníteni a múzeumi keretek között, és érdemes is.
A közönség soraiból érkező érdekesebbnél érdekesebb kérdések között egyik azt firtatta, hogy mindenki vallásos volt-e abban a korban, vagy voltak vallástalanok is. T. Szabó Csaba válaszában visszatért arra a tényre, hogy a források csak az értelmiség viszonyulását jegyezték fel. Náluk előfordult a szkepticizmus, a mítoszok minden történetét nem hitték el. Cicero például könyvet írt Az istenek természetéről, amely arról ad képet, mit gondolt a filozófus e kérdésről. Képzelt dialógusban olyan kérdéseket vitatnak meg, hogy ki teremti az isteneket.
De már a vallás szó értelme is más volt, mint amit ma jelent, mert a religio jogi fogalom volt: az istenekkel való viszony szabályozása. Elmondható a kor értelmiségének valláshoz való viszonyulásáról, hogy az irracionális hagyományt babonának tekintették, de hagyománytiszteletből gyakorolták a vallási szokásokat.
